A falu ahol születtem a múlt század első felében nagyon otthonos volt olyan, mint akinek gazdája van. Magán hordozta a magyar falusi élet minden jó és rossz tulajdonságát. Az emberek sokat dolgoztak a földeken, ki a sajátján ki a másokén. A legfontosabb munkaadók a gróf Tiszák voltak nemzedékeken keresztül. Nem akarom taglalni szerepüket a falu életé-ben, hiszen azt már sokan megtették. Majd, írok róluk ahol érintik az én életemet. Minden esetre az ő ottlétük sokat szépített a falun, és olyan szociális létesítményeket is létrehoztak, ami máshol ritkaság számba ment . Na de nem erről akarok írni, hanem az emlékeimről. Azokról a történésekről, amik nyomot hagytak bennem, gyerekkoromban és meghatározták későbbi életemet. Sokáig a falu és környéke jelentette számomra az egész világot. Ismertem minden zegét – zugát eleinte csak a mesélésekből, később, ahogy nőttem igyekeztem magam felfedezni mindent . A „ két soron „ ahol laktunk és közlekedtem minden ismerős volt. Itt, sok téglaház épült, mindegyikben nagy gazdák éltek. Akinek volt 10 – 20 hold földje már annak számított. Ezek közt a házak közt jól elfértek a nádfedeles kis házak, olyanok , mint amiben mi is laktunk . A házak előtt, virágoskert és rendben tartott széles vizes árok terült el, ami elvezette a kövesútról és a járdáról lecsurgó vizet. Valamikor a 20 as évek végén járda épült, költségét adóként fizette be a lakosság, büszke volt rá a falu. Nem jártunk sárban akkor, amikor a környező falvakban még beleragadtak az emberek . A gazdasági válság ellenére virágzott a falu. Mindenki dolgozott, ha nem pénzért, akkor a saját kertjében , ahol meg termelte a nyári élelmet minden képen, de a télire valót is , beosztással . Sok gyerek szaladgált állandóan az utcán ahol együtt játszott valamennyi .Télen a szánkózások, csúszkálások a jégen, jelentették a nagy vígasságot. Nyáron a közös fürdőzések a Nagy hídnál. Ma már nem értem, miért volt a neve Nagy híd. Valójában a Korhány vizén vezet át és nem szélesebb 5 – 6 méternél. Mindig csoportosan mentünk, fiuk lányok kis kamaszok , 8-10 évesek mezítláb . A parton levetettük a ruhánkat és mi lányok a csipkés aljú kombinében mentünk a vízbe. Ahogy a vászon, beszívta a vizet elterült a felszínén, és csak lassan igazodott a testünkhöz. A fiúk fekete klott gatyája, nem múlta felül a mi kombinénket, kis nyeszlett testük jobban kihangsúlyozódott így félmeztelenül . Úszni senki sem tudott , ahol legmélyebb volt a kanális hónaljig ért a víz, annak a fele fekete sár iszap . Amikor kijöttünk a vízből a csekélyebb parton a sás és nádszárakba kapaszkodva , fél lábon állva megmosakodtunk . Muszáj volt, mert a lábunk sárosabb volt fürdés után, mint előtte. Mire futva a faluvégére értünk megszáradt rajtunk a ruha . Az út itt vezet Nagyszalontára, amit hol lehetett használni, hol nem, attól függően, hogy a faluhoz két kilométerre lévő határ le volt zárva vagy sem . Nem nagyon értettük mitől függ , az igazság az, hogy nem is nagyon foglalkoztunk vele. A geszti határ csupa izgalom, a nagy híd túl oldalán volt egy nagygazda tanya ahol sohasem jártam --- pedig szerettem volna -- . Az a lány, aki itt lakott velem járt iskolába fiatalabb volt , szép és csinos ruhákban járt ,de valahogy nem vegyült velünk soha, később is mindig kivált közülünk , gondolom azért, mert a tanyára haza kellett jutni, utána pedig már ne jött még egyszer a faluba. A nagy ÉR nevű csatorna vezetett Pánt-- nál, ahol később, rizsföldeket alakítottak ki a háború után, gátakkal és sok vízzel. A faluból kivezető másik úton, az odatévedő lovas kocsi Radvány, Cséfa , Nagyvárad felé döcögött a soha el nem készült makadám , köves úton . Senkinek sem volt érdeke megépíteni , nem volt hova menni rajta . Az úton tovább haladva, a Baglyos i réten mentünk, a Homoki szőlőskertbe, amit mindenki egyszerűen csak Homoknak nevezett. Legjobban szerettünk, csak úgy, keresztülvágni a réten , gyalogúton vagy csak toronyiránt a legelőn keresztül . Itt ritkán legelt a tehéncsorda nem kellett tartani attól, hogy a bikák is kint vannak köztük, amitől nagyon féltünk . A szőlős kert előtt van egy zsilip a sok kanális egyikén, amivel szabályozták a csatornákban levezetett víz szintjét, lehet, hogy már a helyét sem találnám meg . Az 1940 es hideg, havas tél után elzárták a zsilipet magyar oldalon, így is elöntött mindent a falu határáig a sok víz. A férfiak egész télen vigyáztak rá nehogy az „Oláhok „ fel robbantsák ránk azt a bizonyos zsilipet , ami elengedve az áradást a másik oldalon még nagyobb bajt csinált volna, mint felénk. Mindenki tudta, beszélt róla mégis őrizték . Minden sík víz volt így is, az egész határ járhatatlan májusig , akkor kezdett fel szikkadni először a sok legelő, csak utána a falu körüli földek . Későn vetettek , minden növény késett ebben az évben . Sok gondot okozott az árvíz , valahogy ez a tél megváltoztatott sok mindent. Addig viszont mi , gyerekek, amit lehetett ki élveztünk a falu körül . Amikor már valamilyen gyümölcs érni kezdett a homoki szőlőskertbe menni izgalmas volt, ha másért nem már azért is mert valakivel találkozva kaptunk az éppen érő gyü-mölcsből . Amikor a gazdák leszüreteltek , ősszel kijártunk diót, szőlőt böngészni. A Román határ közelsége miatt csak felnőttel mertünk, menni a propaganda erősen műkö-dött. Féltünk az Oláhoktól másképp néztek ki a határra vigyázó katonáik , mint a Ma-gyarok . Elől -- hátul csúcsos sapkában , passzos nadrágban, vállukon puskával azt gon-doltuk rögtön összeszednek bennünket, gyerekeket. A szőlőskert, mind két végén volt egy csősz ház. Kisebb fajta parasztház kinézetű, priccs és egy összetákolt asztal volt az egész berendezése. A csősz, aki itt lakott nagyúr volt, mindig tudta ki jár a kertben és mi célból . Jellegzetes nagy botjára támaszkodva mindegyik öregebbnek nézett ki a koránál a nyaká-ban állandóan ott lógott vászon tarisznyája . A háború után velük lehetett lebonyolítani a cserekereskedelmet . Az uradalmi szőlők mögött a Biharugrai halastóhoz , csak a háború után jutottam el . Ahogy magunk mögött hagytuk a hatalmas gyümölcsfákkal benőtt szépen megművelt szőlőskertet a Vadkertbe értünk , ami már a falu felé vezetett vissza. Az uradalmi szőlőkhöz nem mehettünk , sem mi sem a felnőttek . Elhagyva a szőlőskertet, a vadkertbe jutottunk , ami már Tisza birtok volt , de a dűlőúton keresztül lehetett menni rajta . Ki is használtuk , mert ez az út mindig szépen rendezett volt és átszelték az ereket összekötő csatornák. A földek végében egy szép nyárfás út vezetett , amin a kastélyból az urak kocsikáztak ki a határba. Az intéző és a grófék használhatták . A gyereknek viszont minden szabad volt szerintünk , így ki is használtuk a lehetőséget. Ezen az úton máskülönben nem járhattak a falusiak , egész nyáron fel volt gereblyézve , itt lovagoltak az urak és a vendégeik . A közelében volt egy kis nyárfaerdő, amit át szelt egy kis patak vagy ér. Mellette, gyalogút vezetett a alu felé, ahol csak szaladva közlekedtünk mi gyerekek , mert szerintünk félelmetes volt a fák susogása . A kisgeszti házsornál elértük a cigány telepet 5 -6 kis házzal , sok gyerekkel mellette az Ér partnál a vályogvető gödörrel, ami tele volt vízzel . Sok vályog elkészült itt az épülő házakhoz , megélhetést biztosítva a cigány embereknek . Az is megszokott volt , hogy ünnepnapokon hegedültek házról házra járva . A vízzel teli vályog gödrökben áztatták a kendert minden nyár végén a falu asszonyai . Túloldalon az akácos cserjék, mögött van a falu régi temetője, benne a Tisza család máig álló kriptájával. Az én gyerekkorom idején ez volt a falu akkor működő temetője. Még a háború utáni években is viszonylag rendben tartották . Nagyon szép rendezett park vette körül. Ma már csak az elöregedett szép nagyfák hirdetik a régi dicsőséget .A park most is rendezett , de látszik, hogy ritkán látogatják. Halottak napján mi is gyújtunk itt is egy gyertyát. Voltak ünnepségek, amiket itt tartottak az iskolák , a gyerekek énekeltek szavaltak a hatalmas fák alatt . A virágokkal szegélyezett utakat kovácsoltvas kerítés vette, és veszi körül, amit később felújítottak ma is látható. A temetőben, még most is tudom, melyik család hol pihen . Ma már benőtte a lián, ami alatt, mint egy alagútban lehet végig menni a régi úton. A Kisgeszti házsor mögött vannak az Iklódi, Begécsi, Vátyoni a Csillag lapos i legelő és akácerdők . Sokszor végig jártam ezeket a helyeket. Ide hajtották ki, mindennap a tehéncsordát , kicsit messzebb a gulyát, a faluhoz legközelebb pedig a csürhét a minden házból legeltetésre kicsapott disznókat. A legelő szélén állt egy nagy, a normálisnál kétszer nagyobb gémeskút itatókút , két vödörrel működött a legelőkön delelő minden jószágot ide hajtottak itatni. Előfordult, hogy egy - egy elhagyott lány itt vetett véget életének . Ebbe a kútba lenézni is félelmetes volt. A kútvize úgy tükröződött vissza, mintha feneketlen mélység tátaná a száját és húzna lefelé. Amikor a vizet húzták belőle a pásztorok , beálltak a hatalmas kerületű kútba egy deszka pallóra, terpeszállásban , így tartották magukat, mert nem volt semmilyen oldala vagy korlátja belül. Ártézi kút táplálta a kút vizét, aki itt akarta megtölteni a kannáját annak nem kellett beállni a pallóra kívülről is elérte a kifolyót. A gyerekeket a környékről is elparancsolták a felnőttek. Na , azért én ettől függetlenül bele néztem bár még így is szaladgált a hátamon a hideg. Ezen a réten, közel a faluhoz, csépeltek nyár végén, itt álltak a gabona asztagok szépen sorban , itt pöfögött és sípolt a szalmával fűtött gőzgép és izzadtak az emberek a nehéz munkától. Ilyenkor hangulata, nyüzsgése élettel töltötte be az egész falut. Nagyon szeret-tünk itt lábatlankodni . Nem jártam még gondolatban a kertek alatt ! Pedig , kihagyhatatlan ! Itt volt a Brandt tanya, a Korhány túloldalán, ahová deszkapalló hídon lehetett átmenni . Lakói svábok voltak nagyon ügyes emberek , mindenfajta géphez értettek a férfiak, öreg fiatal egyaránt , szerették őket a faluban . A nagylány neve Rézi volt, szokatlan számunkra a Teréz ilyen becézése. Tovább menve itt volt a kisszőlőskert ahol öreg sógorom volt a csősz . Ha, túl gyakran mentünk csapatostól, elzavart ugyan bennünket, de valamennyi gyümölcs akadt a kötőnk zsebébe. A kertek alatt vezetett egy hosszú dűlőút , ami aztán ki ért a Szalontai úthoz, amiről már írtam . Ide a falu felőli szántó földekre jártunk libát legeltetni és játszani . Most, hogy körbe jártam a falut elkezdem mesélni mi minden történt velem ebben a kedves környezetben 14 éves koromig . Még ma is melegség és vágyakozás járja át a szívemet amikor kedves falumra gondolok , ilyenkor otthon vagyok .
