Karácsonyra kaptam egy zöld mintás flanelruhát, Geszten varrták nem éppen a legújabb divat szerint, de új volt és az egyetlen jó ruhám. Egyik este, már jó idő volt, mentünk vacsorázni a szokásos módon rendetlenkedve egymás haját huzigálva, nem kapcsolódtunk be a mozgalmi nótázásba. Mivel az én hangos kacagásom hallatszott legjobban nevelőnőnk kiszúrt és visszazavart a szobába azzal , hogy nem kapok vacsorát. Amikor dúlva - fúlva felértem a meleg cserép kályha elé álltam melegedni. Azon morfondíroztam mit fogok enni. A lányok jöttek ,hogy menjek az étterembe, mert vacsora megvonással nem büntethetnek. Mondtam most már nem megyek, inkább éhezek ! Akkor vették észre, hogy füstöl a ruhám alja, hátul. Mérgemben nem vettem észre, hogy a kályha ajtóhoz ért és elkezdett parázslani. A lányok elrángattak a kályhától eloltották a parazsat, én pedig elkezdtem bőgni és hisztizni. Este az egész szoba azon fáradozott, hogy segítsen megvarrni – foltozni – az egyetlen jó szoknyám alját, felhasználva hozzá az övem egy darabját. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de azt a telet már kibírta. Vigasztalásként az egyik nevelő felhozta a vacsorámat azzal elmúlt tartós szipogásom. Ahogy haladtunk a tavaszba a Szentháromság úton pompáztak a gesztenyefák, gyönyörű volt az egész hosszú út. Villamos csak a velünk párhuzamos úton járt itt minden csendes és biztonságos volt. Személyautót, akkor még csak mutatóban lehetett látni a városközpontban, már ahová beengedték őket. Szerettünk a Kárász utcán sétálni, kiülni a Dugonics téri székekre a szökőkút közelébe, ahol a madaraknál csak a diákok voltak többen. A fiúk körbe csicseregtek bennünket de randevúra akkor még nem került sor, legfeljebb jókat nevetgéltünk velük. A kollégium belső udvarán is kizöldültek a fák, a végzős tanító lányok kitalálták, hogy csináltassunk közös csoportképet, amin ha lehet, mindenki legyen rajta ,tanárok szakácsok, takarítók és mi diákok apraja nagyja. Padokat hoztunk, amire az apróbbak felálltak a nagyok pedig elől félre dűlve ültek gondosan lehúzva a szoknyájukat nehogy kivillanjon a bokájuk. Mindenki nem lett rajta a képen a lényeget mégis tükrözi, azt mutatja, hogy így néztünk ki 1950 tavaszán, amikor mi is és a Rákosi rendszer is bontogatta szárnyait. Mindenki vett a letakart kamerával „itt repül a kismadár „módszerrel készült képből. Esemény volt, erről beszéltünk egy hétig előtte, utána. Két kis idétlen copfomat ezen a tavaszon kezdtük megkurtítani. Dauerra nem volt pénzem, ha szép akartam lenni újság papírral becsavarta valaki. Julcsi tudott ügyesen megszépíteni bennünket miközben nagyokat nevetett. A hajvágáshoz otthonról engedélyt kértem, a válasz az volt, hogy meg ne próbáljam! A nagy színes masni kiment a divatból, a nélkül pedig nem mutatott kis vékony copfom semmit. Év végén a tiltás ellenére, már rövid hajjal mentem haza. Akkor ez valóságos lázadásnak számított. Az életünk mégsem csak ebből állt a tanulásra is rá kellett hajtani. Akinek 2, es osztályzata volt felajánlást tett miből mennyit javít. Az nem volt baj, ha minden nem sikerült, aki év végére legtöbbet javított dicséretet kapott. Osztályfőnökünk Eta néni azt sem tudta, hogy védjen meg bennünket a tanárok zaklatásától, mert mi annak vettük az egyre sűrűsödő feleléseket a dolgozatokról nem is beszélve. Voltak persze apróbb trükkjeink. Tudtuk, hogy Székely tanár úrnak kedvence Kati barátnőm, amit igyekeztünk kihasználni. Az „öreg „fizikai kémiát és labort tanított, nagy füzetbe írta, hogy milyen anyagokat adott nekünk vizsgálatra név szerint felsorolva az osztályt. Mielőtt leadtuk az eredményt, Katit küldtük elsőnek, amikor megnézte a Kati eredményét valaki mindig a tanár mögé állt, és amíg ők lehetőleg hosszan diskuráltak, kileste a látható eredményeket. Kati be volt avatva és hosszan beszélgetett a tanár úrral, aki el volt tőle varázsolva. A fiúktól a Laboros napokon nem voltunk elkülönítve, remekül megvoltunk. Állandóan mentek az ugratások. Az egyik fiút –talán a kis Virágot –azzal ugratták, hogy eltörte a benzol gyűrűt! Egészen addig ment a móka, amíg sírva nem ment valamelyik tanárhoz, hogy biztosan nem ő volt csak rá fogják! Ettől kezdve Benzolnak hívtuk. A labor ablakból láttuk, ahogy beindult a tavaszi zsongás a templom kertben, lehet, hogy nem is szerelmi légyott volt a bokrok mégis hol itt, hol ott mozogtak a pároktól. Néha fel kiabáltak, hogy menjünk a francba, lehet nem is annyira az intimitást, mint az üzletet féltették, ami akkor még szigorúan tiltott volt.
