Útközben a Dunán. 1964. Első nap rövid időre kötött ki a hajó Bécsben, Úsztunk tovább felfelé a Dunán. Gyönyörű a Wachau ahol végig hegyes völgyes part mellett vitt az utunk. A lankás partokon szőlő táblák voltak lugasnak kialakítva. Azt csak később tudtam meg, hogy az egyik legjobb bortermő vidék. Ahol közel mentünk a parthoz láthattuk az azóta már sokszor megcsodált muskátlis ablakokat, erkélyeket. Olyan volt mintha mese városokon mentünk volna keresztül. Ahogy közeledtünk Melkhez messziről lehetett látni az apátság épületeit, tornyait. Azt sem tudtuk mit nézzünk. A hajón megebédeltünk és ebéd után amikor kikötöttünk, sétáltunk fel a hegytetőre az apátság épületéhez. Azóta már sokszor ellátogattam ide, de ez az első alkalom igazi élmény volt. Eltöltöttük majdnem az egész délutánt a múzeumi sétával, de még világosban indultunk vissza a Dunán. Kremsben kikötött a hajó, amit meglepetésnek szántak. A parton megrohamoztunk egy kellemes borozót, ahol a lugas alatt üldögéltünk. Egy idő után bementünk az étterembe ahol szólt a zene. Nálunk akkor még nem volt zenegép, itt viszont keservesen zsugorgatott Sillingjeinket elkezdtük bedobálni a gépbe, újabb, újabb olyan számokat hallgatva, amit itthon nem lehetett. Innem még elindultunk megnézni a kis várost, jött velünk egy Magyar házaspár, beültünk egy útba eső cukrászdába,ahol kávét ittunk és az itthon még nem ismert Coca Colát,amitől az „ imperialista fiatalok kábultan fetrengenek „, mondták itthon, hogy ki ne próbáljuk. Na, hát nem fetrengtünk tőle, majdnem olyan volt, mint a mi „bambink”. Kellemesen telt az idő, már beesteledett, amikor elindultunk a hajó felé. Beszállás után nem sokkal indultunk és öreg este lett mire Bécsbe értünk. A bécsi kikötőben töltöttünk még két napot, úgy hogy egyik nap szabad programunk volt egész nap, másik napon pedig csoportosan mentünk a Bécsi erdőt megnézni és Schönbrunnba. Most vettük igazán hasznát a személyzettel kialakított protekciónknak, irigyeltek is bennünket a többiek! Mindig akadt valaki, aki szívesen kalauzolt bennünket a városban. Megismertük az összes kis butikot a Duna parton ahol magyarul beszéltek. Ezeken a helyeken sikerült eladni a szalámit és a pezsgőt, megvalósítottuk a forintkiajánlás vétségét is. Lett annyi Sillingem, hogy tudtam venni orkán kabátot, dögös fehérneműt magamnak és a kislányom „édes maciját” amitől nem lehetett később elválasztani. A szabadnapunkat arra használtuk, hogy a várost próbáltuk bejárni ebből a belváros és a Burg környékét sikerült kutyafuttából megnézni. „Minden nagyon szép, mindennel megvagyok elégedve „ mondta valamikor Ferencz József császár , most mi is ezt mondogattuk. Elmentünk a lányokkal a Práterba a belvárosban lévő vidámparkba ahol természetesen felültem az óriáskerékre. Játszottunk, mint a gyerekek, remekül szórakoztunk. Délután a Duna túlpartján akkor nyíló virágkiállításra csábítottam el a lányokat. Amellett, hogy színpompás volt, maga az elrendezés, dekoráció a kis szökőkutak és tavacskák tették még szebbé az amúgy is csodálatos virágokat. Mire átvergődtünk a Ferencz József hídon olyan fáradtak voltunk, hogy alig tudtuk felmenni a hajóra. Ki ültünk a fedélzetre és gyönyörködtünk az ezer fénnyel megvilágított Duna partban. Másnap este volt a búcsúest, Megiszogattuk a kuponunkra adott italunkat táncoltunk egy kicsit, de hamar elmentünk aludni, reggel indultunk haza. Elég korán kezdődött a cirkusz a Vám és útlevél vizsgálat. Nem foglalkoztak velünk sokat az osztrákok, a Magyar Vámosok Komáromnál szálltak fel a hajóra és sokkal kíméletlenebbek voltak az Osztrákoknál. Mindent átnéztek az utolsó bugyiig, és ha több volt amit találtak 1000Ft értéknél, kíméletlenül megbüntették az illetőt. Szerencsére én jól „ álcáztam „ magam 750 Ft érték kerekedett ki a számolásnál, így aztán békén hagytak. Pesten alig volt annyi időm, hogy elköszönjek az ismerősöktől siettem a vonathoz. Megígértük, hogy írunk egymásnak. Azóta is ígéret maradt. Remek, jó hangulatú volt ez a hét, megtapasztaltuk a „Kapitalizmus haldoklását” megállapítottuk, hogy nagyon sok idő eltelik, mire elérjük ezt a szintet. Na, ez bejött most közel 45 év után messzebb vagyunk tőlük, mint akkor, amikor először ott jártam.