Világot látunk, utazás az NDK ba. Valamikor 1957-58 ban kezdtem Németül tanulni és úgy gondoltam jót tesz, ha keresek levelező partnert magamnak. Egy Német folyóiratban jelent meg a kérésem, amire egészen hamar jött három válasz. Akkor is egészen szolid voltam, így mind a hárommal elkezdődött valamilyen kapcsolat. Évek alatt aztán leépült kettő és maradt Edit és férje Willi, akik Rostokhoz, és Warnemündéhez közel éltek egy kis faluban. Levelek jöttek mentek, aminek az lett a következménye, hogy elkezdtük egymást meglátogatni. Ami a gyakoriságot illeti ők vitték el a pálmát, minden évben jött valaki a családjukból. Teljesen érthető volt, mert Magyarországon kívül nem tudtak hová menni. Amikor 1964 ben vettünk egy használt Skodát eljött a lehetőség, hogy mi is meglátogassuk őket. Utazásunkra ’66 ban került sor. Úgy tűnt, hogy a kocsi jó állapotban van, a karosszéria olyan stabil volt, mint egy T 34 es Tank, de a motor az, hagyott kívánni valót maga után. Kis lányunkat csúfosan hátra hagyva Juliska nagynéninél, fiunkkal, hármasban úgy döntöttünk elkezdjük szervezni az utat. Bátor emberek voltunk, de azért megvártuk a nyarat, színig raktuk a csomagtartót ennivalóval és egy sátorral útnak indultunk. Egészen jól haladtunk, Pozsonyban kempingeztünk első nap, úgy gondoltuk három nap alatt bevesszük legalább Berlint. Az idő jó volt a benzin olcsó, másnap elporoszkáltunk Brnóig. Amikor elkezdődtek az emelkedők egyszer csak kiderült, hogy nem fog a fék, elfolyt az összes olaj. Nagy nehezen mégis beértünk a városba remélve, találunk olyan szervizt ahol értenek a saját márkájukhoz és megjavítják a féket. Intenzív kérdezősködés után, amikor már azt hittük letelepszünk véglegesen Csehországban rátaláltunk álmaink mestereire! Vállalták, hogy délutánra kész lesz a kocsi addig nézzük meg a város nevezetességeit. Kérdésünkre, ajánlották a Kapucínius kolostort, ami nem volt messze. Mindent a kocsiban hagytunk és elindultunk sétálni. Valahol közben megebédeltünk, ami akkor még nem került egy vagyonba. Ebéd után megtaláltuk a Kolostort és elindultunk a tömeg után. Ahogy az altemplomba értünk enyhén szólva felállt a hátunkon a nem létező szőr. A régi kor, temetkező helyére jutottunk. Az első teremben a teljes dekorációt falon, állványon, csilláron emberi csontok, koponyák alkották. Ennél már enyhébb volt a következő termekben az üvegek alatt eltemetett helyi méltóságok és a csuklyás barátok látványa. Láttunk egy lányt akit valószínű tetszhalottként temethettek el, mert majdnem fél oldalra mozdulva feküdt az üvegkoporsóban. Azt gondoltam, hogy az akkor 10 éves fiamban rossz emlékeket kelt, de ma már nem is emlékszik rá, hogy ott is jártunk. Igaz, azóta eltelt pár év. Mire kiborzongtuk magunkat mehettünk a kocsiért, ami kész volt, minden holmink megvolt, hálálkodtunk, fizettünk és utaztunk tovább.