Nem nagyon volt kapcsolatunk a megyei vezetőkkel, csak a mi titkárainkon keresztül. A megyei munkatársak közül is csak azokkal, akiknek közvetlenül kellett időnként beszámolnunk a reszort munkánkról. Amikor én az apparátusba kerültem akkor jött Szolnokra első titkárnak Gergely István. Tetszett nekünk, hogy nem használta ki látványosan a hatalmát, a kulisszatitkokat pedig nem ismertük. Nagyon közvetlen intelligens ember volt. Amikor ide került összehívta a városi apparátus tagjait és leült velünk kötetlenül beszélgetni. Megismert bennünket utána a házban és házon kívül is. Köszönt, amit különösen később tudtunk értékelni, amikor már nem volt jellemző a megyei titkárokra. Pár év múlva, amikor vissza került Budapestre és autó balesetben meghalt, sajnáltuk, rendes ember volt. Utódja Andrikó Miklós lett, akit nem érdekelt kik dolgoznak körülötte. Nem emlékszem, hogy valaha leereszkedett volna a munkatársakhoz. Feleségének katedrát, Szolnoknak főiskolát építtetett, ez volt talán az egyetlen hasznos ténykedése. Stílusát átvette az egész megyei apparátus, megjátszották előttünk is a nagyot, a megközelíthetetlent. Senkihez sem lehetett házon belül sem előre bejelentkezés nélkül bemenni, ha éppen rá ért, akkor sem. Ha valaki szóba állt velünk illett örülni. Legnagyobb a kiskirályok közt azt hiszem mégiscsak az utolsó mohikán, Majoros Károly volt. Nagyon szerette a körülötte legyeskedő hódolókat, hajbókolókat. Azt viszont mi is tudtuk, hogy sok minden a reggeli úszásokon dőlt el a „ Damiban „. A protekcióért pancsolók hada vette körül reggelente. Ide járt reggelenként munkatársunk, ceremónia mesterünk „ Lugó „ is akinek nem sok haszna lett belőle. Erről a reggeli úszásról mindig az jutott eszembe, hogy még a 60 -as években a Magyarország című hetilapban megjelent egy írás, hogy Mao hogyan úszik reggelente a Jangce folyóban. A cikk címe az volt, hogy „ Nagy folyó a Jangce, úszásra kiválóan alkalmas. „Na, hát kicsiben a Szolnoki Damjanich uszoda is az volt. Hol voltak ezek az ügyek a mostani korrupciós milliárdokhoz! De, hát valahonnan meg kellett tanulni a mostani mutyizást. Csepp volt a tengerben, szinte szóra sem érdemes a mostanihoz képest. Az emberek a nagy fene öntudatukkal nehezen viselték el a vezetők legkisebb kicsapongásait. Ma pedig a munkásosztály hol volt - hol nem volt, mint a mesében. A városi vezetőknek, akiket kiválasztottak fent, és megválasztottak lent alkalmazkodni kellett a szokásokhoz. Volt, aki be tudott állni a sorba volt, aki nem, az bizony őrlődött a két tűz között. Városi szinten jobban jöttek a közvetlen vélemények, vigyázott mindenki a becsületére. Nem lehetett akkor sem és később sem kikezdeni őket. Ahogy az minden munkahelyen lenni szokott, mi sem szerettük maradéktalanul valamennyi főnökünket és egymást sem. Ritkán voltak kötetlen beszélgetések, a titkárok elvesztek a jelentések, beszámoltatások és az elengedhetetlen pofa vizitek útvesztőiben. Arra, hogy bennünket - munkatársakat - eligazítsanak csak a heti kétheti munkaértekezletek maradtak, amik forgatókönyv szerint zajlottak. Azt a munkatársat dicsérték meg jó munkájáért, akinek volt annyi esze és rutinja, hogy a kisujjából kirázott egy olyan beszámolót, amit hallani akartak tőle. Mint említettem a munka, és a területek elosztása a munkatársak közt mindenféle logika nélkül történt. A nyugdíjas alapszervezetekkel nem szeretett foglalkozni senki .Jómagam is nem egyszer kaptam gyomorgörcsöt a sok felesleges dumától, értetlenségtől, demagógiától. Mivel mindenki hasonlóképpen viszonyult hozzájuk azzal hidalták át a problémát, hogy mindenki kapott 2-3 nyugdíjas alapszervezetet , akikkel aztán elbíbelődött. Kitüntetés , az illető felbecsülése volt, ha az ipar valamelyik területével foglalkozhatott az ember. Egy - két éves harc után elértem, hogy az élelmiszeripar hozzám tartozzon. Jól megvoltunk az üzemek vezetőivel és a titkárokkal is . Majdnem mindent a magam belátása szerint csinálhattam, közben igyekeztem megszabadulni a merevségektől. Ha csak tehettem kint voltam az üzemekben, sok embert megismertem, jó kapcsolatokat alakítottam ki. Amikor az apparátusba kerültem a még meglévő merevség lassan kezdett eltűnni. Sok volt köztünk a fiatal, akik egyre kevésbé elvtársazták egymást, nevén szólítottuk a másikat. Előfordult, hogy visszanyerve eredeti kedélyemet hangos nevetésemtől zengett a folyosó. Olyankor bejött Sándor főnököm és én szégyenkezve szabadkoztam a nagy hangom miatt . A maga csendes módján csak annyit mondott, hogy „ megszoktam azt már én és a ház is Esztike „. Most már nem sírdogáltam az ablak alatt, hanem ha megálltam valaki asztala mellett akkor nagyokat vitatkoztunk. A frissen bekerült munkatársak erre mindig kaphatóak voltak . Az iskola igazgatói széket cserélte fel munkatársi posztért Zsóka akivel állandóan ideológiai vitáink voltak. Azt ígérték neki, hogy a következő választásokon titkár lesz, nem lett az. Arról nem is beszélve , hogy a másik embert Katikát, ő készítette fel a feladatra, akiből nagyszerű titkár lett! Kiérti ezt ? Mindig a szemére vetettem, hogy fogalma sincs mi van az emberek közt . Hamar megunta ezt a munkát és csak a kötelező három évet letöltve visszament iskola igazgatónak és nyugdíjazásáig magas színvonalon irányította a csapatát. Néha családos összejöveteleket szerveztünk. Volt a megyei apparátusnak a Tisza ligetben jól felszerelt nem túl nagy üdülője. Néhány szoba, nagy nappali ahol elfért az összes kolléga családostól. Ilyenkor vagy a csepp konyhában készítettünk valami harapni valót , vagy bográcsban főztünk az udvaron. A férjek, feleségek „ civilek „ voltak és így mindenki be tudott illeszkedni a csapatba. Kezdett felengedni Flóri is , ahogy megismerte a kollégákat és látta,hogy azok is emberek. Jól be lehetett „kapkodni „ velük nem vetették meg a piát. Aki viszont a hétköznapokon nem tudott ellenállni a kísértésnek az rövid úton kívül találta magát a munkahelyről . A kollégák évente jöttek mentek , mindig volt, akit éppen be kellett tanítani és ,aki civil lett valahol . Nem akarom őket megnevezni, mert sokan voltunk a hét év alatt, amíg ott voltam, de maradandó barátság nem nagyon alakult ki köztünk. Marika, akivel évekig egy szobában dolgoztam olyan sértődötten ment el, hogy a felajánlott munkát sem vállalta el, mert nem ő lett a vezető . Otthon maradt és a kapcsolatot is megszakította velünk. A csapat egyszer hozzánk is kijött Tiszakécskére a nyaralónkba. Remekül éreztük magunkat, halászlét főztem halat sütöttem a fiúk söröztek a lányok segítettek, nagyokat beszélgettünk. Hajnalig mulattunk, ekkorra már Flóri is megszokta, hogy nem a Vegyinél dolgozok és én is otthon éreztem magamat köztük . Lassan a velem egy időben bekerültek lettünk az öregek, a törzs gárda! Minden évben egyszer elmentünk kirándulni a Tiszán a vízügy tanyahajójával. Buszszal felmentünk Tiszafüredre, Kiskörére és a hajóval lecsurogtunk Szolnokra. Ezek a kirándulások egész naposak és felejthetetlenek voltak. Ahogy csurogtunk lefelé a fűzfákkal övezett Tiszán és egész nap beszélgettünk, napoztunk kellemesen telt az idő. Kikötöttünk Dobánál estefelé és szalonnát sütöttünk, végig hangulatosan telt a napunk. Ezeken a napokon jobban össze szokott a társaság mintha egész nap értekeztünk volna. Ma csapat építésnek neveznék, ez bizony az is volt. Ezek voltak a legtávolabbi közös útjaink a Karib tenger helyett. Jól éreztük magunkat, de azért a mindennapjainkat nem töltöttük együtt. A baráti köröm nekem is az maradt, amelyik korábban volt. A régi barátokkal mentünk kirándulni, üdülni és ültünk össze nagyokat beszélgetni nevetgélni.
