A gyárnak volt saját busza, amivel általában a gyári sportolókat szállította, másrészt azzal mentek a dolgozók rövidebb, hosszabb kirándulásokra. Néha én is elmentem a csoportokkal. Nagyon emlékezetes kirándulás volt a természetjáró szakkör által szervezett Jugoszláviai egyhetes út. Eredeti szokásaiktól eltérően, most nem az volt a cél, hogy csak felnőttek menjenek, hanem az, hogy minden felnőtt hozzon egy, két gyereket. Mondanom sem kell, hogy a gyerekek már hetekkel az indulás előtt be voltak sózva, nagyon várták az utat. Úgy terveztem, hogy Judit unokámmal utazok, ami éppen a születésnapjához igazodott. Amikor elmondtam a tervet és megbeszéltem az anyukájával, alig lehetett bírni vele. Az utasok végül úgy álltak össze, hogy minden felnőttre jutott két gyerek. Birtokukba vették a busz belsejét már az indulás kezdetén. Arra számítottam, hogy nehezen bírom a buszon lógatni a lábamat, csináltattam a fiúkkal egy jó kis masszív sámlit. Az indulás reggelén, amikor gyülekeztünk a busznál és megláttak, mindenkinek fülig ért a szája, hogy még sámlit is viszek. Mire a határra értünk két óra múlva, már senki emlegette rosszallóan az előrelátásomat. Dicsértek, hogy neked mennyi eszed van, már mindenkinek fájt a lába csak nekem nem. Amikor elhagytuk Szabadkát, már a sport krémemből is kértek. Úti célunk Makarska volt az Adriai tenger parton, kempingben, amit előre lefoglaltak. Ahogy elhagytuk Belgrádot, elértük a hegyeket, végig a Neretva mentén haladtunk. Mosztar előtt álltunk meg pihenni egy kötélből készült függőhídnál, ami egy völgy két oldalát kötötte össze. A bátrak átmentek rajta, aki nem szerette, ha inog talpa alatt a híd az maradt és cikizte azokat, akik billegtek, rajta. Innen rá lehetett látni a Mosztari öbölre, ami olyan volt, mint egy légi felvétel. A folyó szerteágazó ágai deltát alkottak és egy mocsaras területem futottak be az öbölbe. Délután lett mire megérkeztünk és este, mire a sátrakat is felállítottuk. A csoportnak nagy gyakorlata volt. Úgy alakították ki a táborhelyet, hogy körbe voltak a sátrak, közepén tűzrakó hellyel, ahol szinte minden nap főtt valami finomság a hatalmas bográcsban. A gyerekek azonnal belógatták a lábukat a tenger vizébe és alig várták a ,másnapot amikor már fürödni is lehetett. Makarszka a város félórára volt a kempingtől, ahova csoportosan mentünk be, vagy ha a gyerekek maradni akartak mindig volt velük két, három szülő. Remekül érezte magát mindenki a jól felszerelt kempingben. A tenger part kavicsos, öblökkel tarkított mindenki megtalálta a neki megfelelő fürdési, vagy napozási lehetőséget. Hamar eltelt az egy hét, amikor hazafelé vettük az irányt, még szétnéztünk Zadarban, de igazán csak a kondival felszerelt áruházakban hűsöltünk, olyan meleg volt. A gyerekek egyik fagyit nyalták a másik után, maradék pénzünket ideálisan felhasználva. Este érkeztünk haza, elcsigázva, nagyon jó érzéssel. A szocialista brigádok értékelése után elhatározták a vezetők, hogy csinálnak egy jó kis bulit, amiben mindenkinek részt kell venni. Az volt a feladat, hogy minden brigád előadott egy műsort zenével, tánccal és azt értékelte a zsűri, aminek én is tagja voltam. Kitalálták a versenyzők, hogy a zsűri tagoknak is kell valamilyen produkciót előadni. Az igazgatónk, Gyuri haza ment és a felesége hosszú ruhájában lejtett be a terembe. Nekem ne volt időm haza menni, így a laboros lányok felöltöztettek cigány asszonynak, hosszú szoknyával és virágos, tarka kendővel a fejemen. Azokban a napokban csináltattam a fogam és éppen nem volt egy sem a számban. Felöltözve és a fiúkra mosolyogva fogatlan számmal hívtam őket táncolni! Nagy sikerem volt, annyira nevettek alig bírták abba hagyni. Később már több közös rendezvényen is részt vettem. Így mentünk el Budapestre múzeumokat látogatni, hazafelé pedig közösen vacsoráztunk egy étteremben, amit előre lefoglaltak. De a gyárban is sok rendezvény volt, kampányzáró buli, vagy Munkásőr vacsora közösen a Mezőgépes szakasz tagjaival. Mire kezdtem magam kicsit otthon érezni itt is elkezdtek jönni a változások.