Ezekben az években még volt valamennyi pénze az embereknek .Nem kellett attól tartani, hogy nyakunkon marad az árukészlet . Kezdett kialakulni a vevő köröm , sok mindennek előre megvolt a helye . Sokan piacra jártak árulni, mert eleinte még nem kellett igazolni az áru eredetét . Nekem ehhez nem volt türelmem . A piacon álldogálni kell amit én elfecsérelt időnek tartottam .Ha jön vevő mustrálgat , nem mondhattam ,hogy „ ha nem tetszik ne vegye meg „ .Inkább mentem vittem az árút , ha nem volt kedvem otthon maradtam . Megtanultam , hogy immel - ámmal nem lehet kereskedni .Sokszor előfordult , hogy kiült a képemre , hogy „ na menjetek a fenébe „ . Ilyenkor taszítottam az embereket . Az sem vett semmit aki egyébként jó vevőm volt .Természetesen otthon is árultam , jöttek hozzám a vevők . Némelyikhez óriási türelem kellett .Sokszor eljött megnézett mindent és utána nem vett semmit . Az volt a jobbik eset ha ennyivel meglehetett úszni . Amikor ráért az illető és hozzáfogott beszélgetni az kész katasztrófa volt számomra . Kikísértem az ajtóig és még ott is megállt félórára nem lehetett kitessékelni . Ilyenkor majd fel robbantam , mert már a hetedik határban lettem volna az áruval . Hitelbe csak annak adtam akiről feltételeztem hogy megadja a tartozást . Kis füzetben pontos könyvelést vezettem .Fizetéskor vagy nyugdíj érkezésekor megjelentem és behajtottam ha tudtam a pénzemet . A legrosszabb fizetők azok voltak, akik ott helyben kitudták, volna fizetni a több ezer forintot. Ezek haladékot kértek és többször el kellett, mennem a tartozásért, amit én restelltem legjobban . Az arany vásárlások általában a férj háta mögött zajlottak. Megvolt az előnye, mert amikor felvetettem a lehetőséget, hogy esetleg a férjtől kérem az árát azonnal fizettek. Két munkahelyre is jártam 1- 2 évig aztán ez a lehetőség megszűnt. Attól kezdve ,hogy a gyárakba csak engedéllyel lehetett belépni ezek a helyek bedugultak .Mire ez bekövetkezett addigra már az egész út nehezebbé vált értékesítés szempontjából . Az is megoldás volt, hogy két asszony árult nekem . Az egyik nagyon lelkiismeretesen pontosan fizetett a másikkal megszenvedtem .Nem ismertem kellő képen úgy ajánlották , eladott mindent azzal nem volt baj . Amikor kértem a pénzt megvolt sértődve. Az útjaimat abból tudtam finanszírozni, amit eladtam és bejött az ára . Mindig volt valami baja, sohasem volt pénze a háztartásba beforgatta az enyémet . Amikor már nem jártam seftelni még akkor is tartozott. Alig tudtam behajtani 4 – 5 ezer forintonként , pedig tetemes összeg volt nála . Az áruk 10 % át kapta meg és azon kívül is hoztam neki mindig valamit. A végén örültem , hogy megszabadultam tőle . Sokszor besegítettek az ismerősök és persze a család is . Az áruk eladása és a pénz behajtása legalább annyi idegeskedéssel járt , mint az utazás . Azokban az években zúdult rám a stressz , aminek meg lett az eredménye . Pár év alatt nagyon kimerültem ,akkor hagytam abba, amikor még az ismerősök tovább jártak .Azt hiszem a legjobb időben fejeztem be az utazgatást. Minden út valami miatt különlegesnek számított . Apró bosszúságok , derűs epizódok egyaránt előfordultak . Egyik alkalommal már majdnem a határon voltunk , megálltunk rendbe szedni magunkat .A busz hátuljában a fiatal társaság nagy beszélgetésbe ,viháncolásba merült . Az ablakon egyszer csak kopog egyikük férje hogy menjen le az asszony, mert nagyon fontos .Nem volt se holt , se eleven mi történhetett , hogy a férje utána jött . Amint leszállt a buszról rögtön kiderült . Együtt jöttek be Szolnokra kocsival , előző nap a férje váltotta ki a valutáját . Amikor elváltak és mi elindultuk már vagy egy órája , akkor vette észre a férj, hogy minden irat az összes pénz nála maradt. Akkor még nem volt mobil telefon nem tudta felhívni. Nem volt más lehetőség utána kellett hozni , mert különben itthon marad .Elég kellemetlen lett volna, ha a vámnál derül ki. Mindenki megnyugodott , volt beszédtéma a buszon. Ritkán fordult elő hogy a kifelé vezető úton valamibe belekötöttek a vámosok . Most olyan nadrág volt rajtuk , pedig a kis intermezzóról nem is tudtak .Mindenkinek megnézték a valuta kiviteli engedélyét és a pénzét .Három utasnak nem volt csak az akkor papír nélkül engedélyezett 100 márkája .Senki nem hitte el hogy ennyi pénzzel akarnak Isztambulba utazni .Szálljanak le az összes csomagjukkal szólt az úr hangja ! Ketten , barátnőm és fia tényleg nem voltak megszeppenve, mert náluk nem volt eldugott pénz . Az ő valutájukat Jugóban adták oda nekik. Ott sokkal olcsóbban szerezték be . Mindent kipakoltak a zsebekből , táskákból szétszedték a szendvicseket. Amikor megmondták, hogy ők csak Szabadkáig mennek,visszaengedték őket a buszra . Ez persze nem volt igaz, de utána már senki sem vizsgálódott. Aki utánuk ment annak a haja szála is égnek állt, amikor a szendvicseket kezdte nézegetni a vámos. Ő ugyanis oda dugta a pénzét. Ekkor megszólalt a telefon és elhívták máshova a kutakodót. Legyintett egyet és mehettünk tovább az utunkra, megkönnyebbülve . Korábban és ezután különösen igyekeztem legálisan vinni a pénzemet. Arra is figyelnünk kellett, hogy ne legyen túl sok pénz egy kiviteli fizetni. Ezeket az apró trükköket a tapasztalat hozta , egy -egy út után . Ezt úgy oldottam meg mással egyetemben , hogy egy nap különbséggel vettem ki a pénzemet a bankból .Az egyik papírt még Isztambulban likvidáltam , bízva a szerencsében . Előfordult olyan eset ,hogy megtaláltak útitársunknál egy kis noteszt amiben mindent pontosan dátummal ellátva felírt . Mi mennyibe került , hogy adta el , mennyi aranyat vett . Lett belőle nagy galiba ! Ilyen eseteknél mindenki megvolt szeppenve .Sunyítottunk nehogy valami rólunk is kiderüljön .Olyan ember sohasem volt a buszon , aki feddhetetlen lett volna az árú készletét illetően .Valami mindig volt a fülünk mögött , ez volt benne az izgalmas , amit persze szívesen elhagytunk volna .Valójában sohasem a vámosokat vágtuk át ha sikerült áthoznunk valamit a határon . Olyankor a „ közeg„ volt elnéző vagy sikerült lefizetnünk .Nagyon jól tudták hogy körül -belül milyen értékű árút hozunk . Nem a mi két -három táska árunk jelentette a nagy fogást. Ahogy, keményedett a helyzet és a nemzetiségek között, kiszélesedtek a harcok egyre nehezebb volt az átjutás kis Jugoszlávián .Elmaradtak a nyugati turisták Görögországi útjai. Eleinte jöttek velünk Csehek, Szlovákok, de hamar elmaradtak . Maradtunk mi bátor elszánt Magyarok. Az autópálya mentén megszaporodtak a fegyveres posztok, lépten- nyomon megállítottak bennünket. Az út menti ellenőrzéseket dobozos sörrel, cigarettával, és némi izgalommal eleinte megúsztuk .Nem volt lélekemelő, amikor fegyveres katonák vagy rendőrök , járták körbe a félre állított járgányt. Félóráig főttünk a saját levünkben, csak amikor megkapták a kikövetelt „ajándékot „ mehettünk tovább. Mégis mentünk! Egyszerűen nem akartuk tudomásul venni, hogy olyan országon megyünk keresztül ahol HÁBORÚ van. Háború, így csupa nagybetűvel , ahol bármi megtörténhet !Morogtunk szidtuk a rendőröket , amikor már kezdtek nagyon elszemtelenedni . Holott mindez a háború velejárója , a civil lakosság , különösen a megvetett idegen kiszolgáltatottsága . Azt csinálhattak volna velünk, amit csak akarnak. Ha baja esik, egy busz utasainak tiltakozik az adott ország külügyminisztériuma . Ahol a baj történt azt mondják esetleg, bocsánat . Ezután semmit sem lehet csinálni , ennyi. Ne tessék arra menni, mert nem biztonságos ! Mindez, azonban semmit sem változtatott volna a megtörtént helyzeten . Nekünk szerencsénk volt, csak egyszer kerültünk olyan helyzetbe, hogy nem messze tőlünk pisztoly dördült. Nem tudtuk az okát, hallani is elég kellemetlen volt.