8./A vörös tér és Lenin. Szállásunk a vörös tér oldalánál álló Rossija szállóban volt, ami egészen újnak nézett ki, nem régen adták át. Hatalmas több emeletes épület, mi a hatodik emeleten voltunk. Egy emelettel lejjebb volt az étterem ahol étkeztünk, olyan labirintuson jutottunk el ide, hogy ha nem együtt indultunk biztosan eltévedt valaki közülünk. A városnézésben, hasonló helyeken jártunk, mint én a korábbi utamon azzal a különbséggel, hogy még nehezebb volt össze hangolni a nagy létszámot, mint egy kisebb csoportot. Sokszor mentünk úgy, hogy két csoport ment egy helyre. Délutánonként szabad időnk volt, a környéken sokat járkáltunk, vörös tér most is fő látványosság volt. Sorba álltunk a Mauzóleumnál. hogy lássuk nagy tanítónkat, Lenint. Elég cikis volt a helyzet, mert a sok asszony nem érezte át a helyzet komolyságát. A disz őrség mellett elhaladva, kb egyórás várakozás után tudtunk bemenni, fényképezni nem lehetett. Szegény embert nem tudom miért nem temették el rendesen, mutogatták, mint egy vásári mutatványt. Nem tetszett nekem, arról nem is beszélve, hogy nem mertem senkire rá nézni, mert láttam, hogy más is hasonlót gondol. Ahogy kijöttünk a kuncogás tovább folytatódott, igyekeztünk ugyan visszafogni magunkat. Ezzel eltelt egész délelőttünk, de ha már az ember Moszkvában van, ezt sem hagyhatja ki. Amikor ’68 ban voltam, akkor éppen felújítás miatt zárva volt a Mauzóleum. Délután szemerkélt az eső, hogy oldjuk a délelőttöt néhány vállalkozó szellemű asszony eljött velem a Gumba. A helyzet nem sokat változott 5 év alatt, talán annyit, hogy nem százan álltak sorba egy egy helyen, csak 50 en. Livi vett egy üveg Vodkát és addig bolhászkodott, hogy amikor letette a földre letört az üveg alja! Mellettünk állt két férfi az egyik megszólalt „ te, nincs nálad itatós, fel kellene valahogy szedni „! Jót nevettünk és megállapítottuk, hogy milyen kicsi a világ, akkor már sok Magyar járt Moszkvába. Vásárlást nem tudtuk túlzásba vinni, nem volt mit venni. Dísztárgyakat vettem, amiket még most is őrizgetek. .