15 /.Indulás haza. Hamar eltelt az egy hét, pakolnunk kellett. Nem volt gond a vásárolt holmikkal, mert még annyi különleges árút sem sikerült találnunk, mint Moszkvában vagy Kijevben korábban. Utolsó nap még megmártóztunk a habokban, még akkor is, ha ettől nem lettünk „Hab leányok”. Szép barna színe volt mindenkinek látszott rajtunk az egy hét nyaralás. Szerencsére ruháinkat nem adtuk el a szobaasszonyoknak, úgysem tudtunk volna mit venni az árán. Legfeljebb Vodkát, na de annyit? Buszunk végig a tengerparton haladt Szocsiig megcsodáltuk még egyszer a különleges fákat, bokrokat és már ott is voltunk az Adler-i repülőtéren. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kis gépnek el kell érni Kijevben a Budapesti járatot az indulást ehhez igazították. A belföldi gép, ha lehet még kisebb volt, mint amivel jöttünk. Bementünk a váróterembe, akkora lehetett, mint valamelyik itthoni kis falu vasúti váróterme restivel, „ cakum pakk”. Szépen szolidan elkezdett iszogatni a társaság, amikor szóltak, hogy szálljunk fel a gépre. Csomagjainkat elvitték, remekül elhelyezkedtünk, bekötöttük magunkat vártuk az indulást. Valami furcsa kékes színű gázt kezdtek befújni az utastérbe, ment a viccelődés, hogy na, most megyünk vagy maradunk? Amikor ez a kérdés elhangzott jött az utas kísérő, hogy szálljunk ki, mert egy kis probléma van de, „ nyicsevo” mert a pilóta hamar megoldja. Mit lehet ilyenkor csinálni? Kiszálltunk és folytatta a társaság az iszogatást, mivel a Vodka elfogyott pezsgővel. A párosítás megtette hatását, lassan kezdtek a félősebbek az Oroszokra hasonlítani. A ki, beszállás még kétszer megismétlődött addigra már senki sem félt. A felszállás zavartalanul sikerült, rövid idő után a legfélősebbek is aludtak, és amikor megérkeztünk Kijevbe azt sem tudták hol vannak. A TU 104, vagy 134 es gépet természetesen elértük és, hogy kihasználjuk a teljes hetet várnunk kellett egész délután a felszállásra. Valamilyen tranzit lehetett ahova betereltek bennünket, mert innen már sehova még WC re sem mehettünk. Nehezen viseltük a megpróbáltatást, itt már nem voltunk kedves vendégek, csak simán utasok. Végre szóltak, hogy mehetünk a géphez nekünk kellett vinni a csomagokat, mert még a VÁM vizsgálat is előttünk volt. Hogy ne unatkozzunk, egyik útitársunk bőröndjében találtak egy remek kis baltát, ami megtetszet neki valamelyik boltban és megvette, mert olyan jó kézre álló. Igaz, hogy akkor még nem voltak terroristák, de biztos, ami biztos nem engedték fel a gépre sem a baltát, sem a gazdáját. Vissza a váróba az egész csoport, jegyzőkönyv, magyarázkodás, igazolás, hogy itt mindenki nagyon jó ember. Végül a balta utazhatott a csomagtérben, gazdája pedig velünk. Egy óra késéssel, az utolsó pillanatban mégis mindenki beszállhatott a gépbe ahol kicsit otthon éreztük magunkat, hiszen Budapest volt az útirány. Fellélegeztünk, elhelyezkedtünk és már hozták a vacsorát. Két óra alatt Budapestre értünk, amit már nem bántunk. Az élményből csak is kizárólag a szépre emlékezünk, minden más törölve! Sajnos ezt követően mostanáig nem jártam a Nagy Testvérnél, lehet, hogy rá sem ismernék Moszkvára? Vagy be sem engednének?Na, de vajon miért?
