A házat a két fiú örökölte Apám és Péter bátyám, aki pesten volt rendőr. Azt mondta haza akar költözni menjen a házból Sára néném a gyerekével, aki akkor már nagy lány volt. Menjen , de hova ? Mindenki tudta a faluban milyen bajban vannak. Volt a faluban egy özvegyember, aki testvére volt a gyerekek apjának , megkérte legyen a hites felesége. Túl nagy választása nem volt, mert Róza is mehetett vele elfogadta a felajánlott házasságot. Öreg sógorom jó ember volt , nem sok híja lehetett a 70 évnek . Családja nem örült ennek a házasságnak, teljes joggal, mert a házat Sára néném nevére íratta, aki cserébe viszont tisztességgel ápolta haláláig . A kis szőlőskertben volt csősz ahová a kertek alatt lehetett eljutni. Nagy bottal járt, olyan furkósbot félével, amire támaszkodni lehetett és a gyümölcsöt megdézsmáló kölyköket is ellehetett zavarni vele . A szőlőskert ahova ő járt falu szélén volt és csak a szegényebb embereknek volt itt kertje . A másik a homoki szőlős kert messze volt a falutól ott a nagy gazdáknak és a Tiszáknak volt kertje. Nagy dió és cseresznyefák, alatt zömében otelló, és noha szőlőt telepítettek . Oda ritkán jutottam el, néha szüretkor, ha anyámat meghívta valaki segíteni. A kiskertbe viszont bandában próbáltunk bejutni. Ha meglátott bennünket öregsógorom nem kellet belógni , mindig adott egy két szem, hulló szilvát, körtét vagy nyári édes almát . Egyszer éppen náluk voltam, amikor haza jött a kertjükön keresztül . Azt hiszem soha sem közlekedett az utca felől. Leült a ház előtt egy kisszékre és pakolt ki a vászon bakójából egy gyönyörű nagy rücskös héjú illatos sárgadinnyét. Na, azt rögtön megszegte , akkurátusan a hosszú pengéjű bicskájával. Ki kaparta a belét a magját , azt eltette száradni nagy lapú levélre, azzal hogy jó lesz magnak. Aztán mindenkinek vágott egy szeletet, a mézédes dinnyéből. Addig ettük amíg volt belőle. Olyan finom dinnyét én még soha nem ettem . Sem előtte sem utána . Előtte azért nem , mert nem emlékszem rá . Utána pedig azért nem , mert úgy elrontottam a gyomrom, hogy napokig járkáltam , mint a kólikás csirke . Azóta sem tudom megenni a sárgadinnyét. Amikor otthon volt öregsógorom csak ült az eperfa alatt az árnyékban és pipázott . Olyan pipája nem sok embernek volt a faluban, mint neki . Cserép pipa , sárga réz kupakkal ,hosszú meggyfa szárral . A meggyfaszár belét ő kaparta ki hosszú dróttal, hogy jól szeleljen . A pipázásnak kellékei is voltak. Kos tökiből, dohány zacskó, drótból hajtogatott pipaszurkáló, kova és tapló a parázs készítéshez. Ez a sok kincs a pipával együtt, benne volt a pipazacskóban, amikor éppen nem használta . Jobban vigyázott rá, mint a pénzére, ha lett volna, de az nem volt. Nyaranta, fináncot kijátszva, a kiskertben a főznivaló tengeri közt termelt 5-6 tő dohányt . Ez volt az igazi jó kapadohány, amiből semmi nem veszett kárba, amikor összevágta csak a kocsányát dobta el- A pipázás után a markába verte a már elégett maradékot és elrágta bagónak. Ezt a műveletet nem szerettem, mert nagyokat köpött közben. Amikor ballagott, reggel, este dolgozni nyugodtan megtehette nem látta senki. Tudtam én ,hogy más öregeknek is ez a szokása, attól még nem tetszett jobban nekem . Sára néném meghatározója volt az életemnek .Egészen addig ,míg otthon laktak sokat voltam vele . Később, amikor elköltöztek akármilyen bajom volt hozzá szaladtam. .Közel laktak hozzánk és, mert 5 éves koromig egy házban éltünk nagyon szerettem őt és Rózát is. Nem örültem , hogy elköltöztek . Aztán rá jöttem , hogy tágult a mozgásterem , mondhattam otthon , hogy megyek hozzájuk . A falu közepén volt a házuk . Szemben a kocsma, hangya bolt, zöldkeresztes ház, ártézi kút ahová mi is jártunk kannával vízért. Hajításnyira, a községháza és a templom . A zöld keresztes házban minden héten egyszer vizet szivattyúztak kézzel a mellette lévő ártézi kútról, felmelegítették és az iskolás gyerekeket elvitték csoportosan zuhanyozni. Szerettem később ezeket a napokat. Az ártézi kút állandóan folyó vize egy csatornába folyt, ami beton csövön eljutott a csíkos érbe a kertek alá . A beton cső, ami a köves út alatt vezette a vizet legalább egy méter átmérőjű volt . Az alján csordogált benne a víz ami csak akkor ért fél lábszárig amikor esett az eső . Megörültem, amikor felfedeztem ,hogy itt a pókhálók közt izgalmasan átlehet jutni a túl oldalra. Amikor nem akartam, hogy tudják otthon, hogy megint Sára nénémhez lógok, itt közlekedtem. Mezítláb vigyázni kellett, mert a pókhálókon kívül béka és üvegcserép is gazdagította a saját átjárómat. Egy idő után más gyerek is felfedezte titkomat és társam is akadt a bujkálásban. Ide került az én legkedvesebb nagynéném, aki szerintem kicsit boszorkány volt. Ő volt a falu javasasszonya, aki minden ficamot , rándulást helyre tudott rakni és a gyógyfüvekhez is értett . A kamrában vászonzacskókban száradtak a különböző füvek. Örült, hogy személyemben érdeklődő akadt az ő tudománya iránt. A falusi gyerekekre, mint a kosz ragadt rá a gyógyfüvek ismerete. A legfontosabbakat illett ismerni. Ilyen volt a cickafark, útifű , nadály ,vadsóska, bodza, hársfa, kamilla , katángkóró, és a kimaradhatatlan csalánlevél! A kiskacsák és libák fő eledele volt a csalánnal összekevert kása. Nagyon szerették , jobban, mint a marharépa levelét . Sára nénémnek mindig akadt munkája. Egyszer a szemben lévő kocsmában összevesztek a legények és az egyik akkora pofont kapott, hogy az álla kiment a helyéből rögtön félre állt a szája. Nem kellett messzire menni átvitték Sára nénémhez, aki leültette a földre, mögé állt és egy törölközővel megfogva, helyre rántotta az állát. Mire az ordítást és a káromkodást abba hagyta a sérült legény úgy mozgott az álla, mint régen. Ha véletlenül valaki az orvoshoz ment ilyen gondjával, elküldte „- eredj Sára nénémhez az majd megken és rendben leszel „. –Egy dolgot nem szerettem a munkájában azt, hogy a halottakhoz is őt hívták megmosdatni, fel öltöztetni. Sokszor mondta, ne félj tőlük nem bántanak azok már. Ő volt, családunk mesemondója imádtam hallgatni. Mindent tudott a családról, a faluról régen és most élő emberekről és mindenféle történeteket tudott , amit más nem . Meséinek egy részéről most szeretnék írni , miután kicsit bemutattam egyik kedvenc nagynénémet.