Emlékeim. Kertes házba költöztem. Mindig szerettem volna kertes házban lakni. Ott születtem, mint sokan, akik paraszt ősökkel dicsekedhetünk. Nem egészen, így képzeltem el a házépítést és a költözést, de hát sokszor a „ szükség törvényt bont „. Ez történt velem is 1984- ben. Amikor magamra maradtam a ház éppen csak állt. Ki ültem a felvonulási épületnek használt bódé elé a lócára magamba roskadva, amikor megjelent a szomszéd egy idegen férfivel . Azt mondja, úgy hallotta ez a telek eladó. Nézek rá, hogy mit mond és szép lassan eljutott a tudatomig, hogy ezek a pasasok, azt gondolják, hogy én nem tudok felépíteni egy házat. Rosszul gondolják. Igaz, ami igaz,akkor már legalább két hónapja csak azzal voltam elfoglalva, hogy sajnáltam magamat. Ez volt az a pillanat, ami kellett nekem az induláshoz. Valóságosan megráztam magamat, felálltam és nem bántam meg, azt a közel húsz évet mialatt felépült. A telek akkora volt, hogy gondolkoztam rajta mit csináljak vele? Megfordult a fejemben, hogy építhetnék, legalább két teniszpályát, versenyuszodát, vagy egy kisebb foci pályát. Rohadt nagy volt a telek, félhold. Mégis inkább amellett döntöttem, hogy beültetem fával. Mindenkinek tudom ajánlani, hogy bánatra legjobb terápia a munka. Nekem bevált. Visszahozott a normális életbe, annyira, hogy másnap már elkezdtem szervezni a munkákat. Ettől kezdve nem volt mese csinálni kellett, mindig valamit. Az építkezés úgy haladt, mint a Lucaszéke, de egyszer mégiscsak kész lett. Közben viszont történt ez - meg az. Ezekről akarok most írni. Nem voltam öreg, de már fiatal sem. 50 éves. Sokan jöttek segíteni, akik régen munkatársai voltak a férjemnek, vagy nekem. Fiam is akkor építkezett így keveset tudott segíteni. Kedves unokaöcsém Sanyi, ha leálltam azonnal morgott, hogy megvetted már ezt vagy azt az anyagot? Soha sem lesz kész, ha nem csináljuk, ezt akarod? Pénzem fogyott , hitelt nem akartam felvenni, így aztán miden fillérem a házra ment. Ki kellett találnom valami pénzkereseti lehetőséget. Ha az egyik dolog kifujt előjött valami más a gondolatomban, amit aztán tettek követtek. Ősszel a telek felét oda adtam használatra egy közeli gazdának azzal, hogy lucernát vessen bele. A másik felében kezdtünk családi összefogással fákat ültetni. Minden évben valami elkészült a házon is. Mindig azt vitattam meg a régen eltávozott Apámmal, hogy ő otthon hogy csinálta? Jó e, ahogy én gondolom? Emlékeztem, hogy ő is mindig mindent megcsinált, amit akart. Láttam magam előtt a geszti kertet a fákat, amiken finom gyümölcsök termettek, a szőlőt amiket szeretett. Olyan lugasa nem volt senkinek a faluban mint neki. Azt akartam ha már így döntöttem szép legyen minden nálam is. Neki, vagy inkább tudat alatt magamnak akartam megfelelni. Konokságomnak most hasznát vettem. A kert művelésére jöttek segíteni a velem egykorú ismerősök. Napszámot fizettem nekik, ám a segítségük a pénznél sokkal többet ért. Mindent megcsináltak, amit a ház körül kellett és én nem bírtam vele. A két öreg haver Feri csinálta a házat, mert kőműves volt , Laci inkább a kertet. Valójában mindkettő csinált mindent. Persze menet közben voltak vitáink. Egyszer, amikor a tetőtérben lévő szobákat alakította ki a mester olyan rondán húzta fel a falat, hogy a lépcső mellett egy kis lyuk lett, lépcsőfeljáró címszó alatt. Már az egész fal készen volt, amikor megláttam. Hű, ha, hogy néz ez ki, mondom. Hát ezt Flóri így akarta, na akkor bontsa le az egészet, mert én meg nem így akarom. Szó, szót követett és a falat lebontották. Végén jó lett, amiért dicséretet kaptak, na meg ebédet és söröket, mert az nem maradhatott el.
