Sok érdekes dolog történt azon a télen a faluban. Azzal szórakoztunk, hogy a kocsmában a különböző programokon vettünk részt. Inni akkor itt nem lehetett, és mi is ott tátottuk a szánkat, amíg lehetett. Itt zajlott a falu élete, ami ha nem is normális mederben, de folydogált. Az orosz katonák közt volt egy ukrán fiú, aki kardtáncot adott elő. Körbe álltuk és tapsoltunk neki, Ferinek hívták, Kárpátaljai magyar fiú volt. Geszt a Románia felé vezető útvonalba esik. Itt vitték keresztül az országban összefogott férfiakat, hadi foglyokat. Ahogy közeledett a tavasz meg, meg állt egy csoport pihenni. Egyik nap, úgy száz embert tereltek ezen az útvonalon itt szakították meg az utat, két éjszaka pihenővel. Az én iskolám, a kis iskola egyetlen tanterme volt szalmával beterítve azon aludtak. Az iskola udvarán kondérokban főtt az étel számukra. Ica néni akkor már visszajött a menekülésből. El kezdték szervezni a tanítást, de az akkor még nem jött össze. Amikor beszállásolták ezt a nagy csoportot Ica néni összetalálkozott egy fiatal hadnaggyal, aki Pápai volt és jól ismerték egymást. Azonnal elkezdték szervezni a szökést, amibe bennünket, gyerekeket is bevontak. Az idő kevés volt másnap vitték őket tovább. A mi feladatunk az volt, hogy meg tudjuk, hol milyen kutya van és segítenek az ott lakók a szökésben vagy nem. Kisgyerekek voltunk, 5 en, 6 an nem voltunk gyanúsak a katonáknak egész nap ott lábatlankodtunk az udvaron azt gondolták csak az étel illata tart ott bennünket. Azt nem tudtuk előre, hogy hány civil ruha kell így aztán sokat szerveztünk. A tanterem sarkában lévő hatalmas kéménylyuk lett a menekülés útja. Előtte ott állt az öreg vaskályha ami nekünk adta a meleget, most sem gyújtották be. Napközben szabadon járkálhattak az udvaron a foglyok. Este, amikor besötétedett katona állt az ajtó előtt, vigyázott a bent lévőkre. Amíg be nem sötétedett mi gyerekek ott sertepertél tűnk a katonák közt elterelve a figyelmüket. Így tudta megnézni a tiszt, hogy a kémény másik oldalán hova lehet jutni. Az Ica néni szobájába, onnan, pedig a szomszéd kertbe egy kis ablakon kimászva. Azon az éjszakán tízen szöktek meg és Ica néni is eltűnt, majd el is költözött. Igaz, nem aludt otthon, de azt úgysem lehetett volna senkivel elhitetni, hogy nem vett részt a szöktetésben. Volt nagy felfordulás reggel, akkor már civil ruhában bottal üthették a szökevények nyomát. Ica nénit nem láttam viszont csak 50 éves koromban, utána tartottuk a kapcsolatot haláláig. Sajnáltam, hogy nem tanított bennünket többet, de az neki akkor mindennél fontosabb volt, hogy segítsen. Azon a tavaszon szomorú dolog történt a családunkban, apám volt katona társaival vállalta, hogy összeszedik a szétdobált fegyvereket a határból, kutakból. A határban lévő kutakat nem lehetett addig használni, amíg a fegyvereket nem szedték ki belőle. Bejárták a legelőket, kerteket ahová hívták őket mentek. Amikor egy kútból kiszedett géppisztolyt tisztított apám, a golyó felrobbant és a keze fejében állt meg szétnyílva. A geszti orvos nem tudta kiszedni, kórház nem volt a közelben. Valahogy el kellett jutnia Berettyóújfaluba a katonai kórházba. Bekötöztük otthon és lovas kocsival, napok múlva jutott el a kórházba. Addigra bedagadt a keze elindult a fertőzés. Az utolsó pillanatban operálták meg, kivették a golyót, kitisztították a sebet, kapott tetanusz injekciót. Két hétig ott tartották, addig semmit nem tudtunk róla. Megúszta a háborút karcolás nélkül, és amikor végre otthon volt, egy elfáradt golyó eltalálta és majdnem elvitte. Amikor hazajött, még sokáig kötözni kellett és kálium permangános vízben fürdettük a kezét. Gyanús kinézetű fekete színű, kellemes illatú kenőccsel kentük. Nem tudom mi lehetett az illatát most is az orromban érzem, hamar meg gyógyította apám kezét. Az ápolónő én voltam, anyám nem tudta nézni a sebet én pedig imádott apámért bármit meg tettem volna. Nyárra, mire aratni kellett meggyógyult annyira, hogy tudta vele fogni a kaszát. Soha nem lett teljes értékűen erős, de mindent meg tudott csinálni vele. Anyám nyáron nagyon beteg lett. Előbb azt hitte az orvos, hogy terhes. Majdnem ki tépett belőle egy méhdaganatot. Megrémültem, hogy nem gyógyul meg. Bármennyit veszekedtünk elvesztése meg viselt volna. Szerencsére időben kórházba került Gyulára ahol megoperálták, kivették a méhét. Juliska néném adott vért a műtét alatt, karból karba. Egymás mellett feküdtek a műtőasztalon. A műtétre mindenünk rá ment. Azt egy tehenünket, ami megmaradt eladtuk, abból fizettük ki a műtét árát. Nem számított semmi, az volt a fontos hogy meg gyógyuljon. Annyira le volt gyengülve, hogy másképp nem lehetett megoldani a lábadozását, csak úgy, hogy kórházból nem haza jött, hanem egyenesen Tótiba ment Juliska testvéréhez, a felépüléshez ott volt ennivaló. Közben megtörtént a földosztás 45 őszén, amíg kórházban volt apám, anyám azalatt az idő alatt igényelte. Három holdat kaptunk a Tisza birtok egy részéből, nagyon jó helyen a Vadkertben. Ezen a földön csak a következő évben tudtak az új gazdák termést betakarítani. Jött a nyár az első aratás a háború után, ami még a 45 őszén elvetett gabonából lehetett betakarítani. Anyám beteg volt én még gyerek, így apám Zsuzsika unokanővéremmel fogott össze aratni. Abban tudtam segíteni, hogy főztem és vittem az ebédet. Minden nap petrezselymes újkrumplit, nem volt kenyér sem hús. Nagyon sajnáltam, hogy mindig azt eszi, egyik alkalommal kaptam Sára nénémtől egy szép nagy gyenge tököt, főztem belőle tökfőzeléket. Tudtam, hogy szereti, amikor kivittem délben majd elsírta magát, de csak annyit mondott „ kis lányom, hogy arassak ezen „? Este mire haza jött nagy lábos krumplit főztem, amivel jól lakhatott. Anyám ősszel haza jött, de még gyenge volt. Akkor én lettem beteg övsömört kaptam, ami rettenetesen fájt. Az éhezés az egészségtelen táplálkozás, mindent elő hozott akkor az emberekből. Az összes gyógymód az volt, hogy Alzol krémmel kentük, ami jól hűsítette. Amikor én helyrejöttem apám betegedett meg ízületi gyulladásban. Mozdulni nem tudott az ágyban, hetekig nem tudott felkelni. A háború, a lövészárkokban ázás, fázás, a hazafelé vezető úton a kóró kúpokban való alvás, nem múlt el nyomtalanul. Orvosság alig volt, vitamin dús étkezés pedig csak álom. Kenyér csak kukoricalisztből készült, majd csak ősszel lett liszt, amiből sütni lehetett kenyeret, de még akkor is vegyesen kukoricadarával. Ebben az időben a kása, pulicska minden változata tányérra került. Az volt a jó, ha apróra tudtuk valahol darálni. A Gellén bácsi darálóját is szétszedte vaki és elvitte. Egyik nap Sanyival elhatároztuk, hogy sütünk apámnak piskótát. Az arányokat tudtuk csak azt nem, hogy hogyan kell össze kavarni. Már amikor a tepsibe tettük tudtuk, hogy valami nem stimmel. Olyan lapos lett, mint az ujjam, egy cseppet sem jött fel olyan lapos lett, mint az ujjam. Rengeteget nevettünk rajta, hogy valamit nagyon elrontottunk. Amikor kisült a tepsi bodag és apám többször megkérdezte mit nevetünk nem mertük meg mondani. Fogtuk az egészet, levonultunk a kertvégébe és megettük az egészet. Nem tudom anyám, hogy nem vette észre az eltűnt tojásokat és a kincset érő cukrot. Ezt a bulit meg úsztuk különösebb botrány nélkül. Sokáig lábadozott apám azon a nyáron, nem tudott aratni, mezőőrnek állt onnan került valamennyi gabona a házhoz.