Keresztanyámat sem hanyagolhattam el, 1946 - ban nála töltöttem a nyarat. Már nagy lány voltam, nem méretre, hanem korra, 12 éves, ami azt jelentette, hogy hasznomat vette a ház körül. Kéri keresztapám nem jött haza a háborúból. Mindent egyedül csinált, vagy ha mégis volt aratáshoz segítsége azt meg kellett szervezni. Kevés volt a férfi, akit be lehetett vonni a munkába. Reggel korán elment, este jött haza ilyenkor én voltam a házőrző, szakácsnő, libapásztor. Olyan kis mindenes cseléd. Itt nyújtottam először tésztát, ami csak úgy sikerült, hogy felálltam a kis sámlira úgy értem el rendesen az asztalt. Túrós csusza volt az ebéd, megdicsért érte, pedig nem volt dicsérős fajta. Meg tanultam, tyúkot kopasztani, húslevest, pörköltet főzni. A tanyavilágban beszélték, hogy foglyokat hoznak megint haza Orosz országból. Esténként, kiállt keresztanyám a ház végéhez, ahonnan beláthatta a dűlőutat egészen a kövesútig. Várta a férjét, aki nem jött. Furcsa volt nekem, nem az, hogy várta, hanem az, hogy azt gondoltam érzés nélküli asszony. Soha nem láttam rajta semmilyen érzelmet, csak a kötelességet, ami meghatározta egész életét. Sajnos, nem jött haza keresztapám, később összeköltözött egy gazdával, aki nem vált be, a kapcsolat megszakadt, így aztán egyedül maradt. Ez a férfi nem volt olyan dolgos, mint az ő odaveszett párja. Azt gondoltam csak én tudtam várni nagyon apámat, aki azért jött haza. Ott a tanyavilágban, sokan várták hiába elveszett férjüket, minden cső kukoricáért nagyon meg dolgoztak az asszonyok. Esténként, kivezettem a nyalka tehenet legelni a dűlőút mellett. Jámbor tehén volt, szerettem legeltetni, mert ilyenkor a környék összes gyereke körém gyűlt. A szomszéd tanyán három gyerek volt, kisebbek nálam. A ruha rajtuk, zsákvászonból babaruha szerűen kiszabott egy szál rokolya volt. Olyan kis kócosak mocskosak voltak, amilyen gyerekeket keveset láttam a faluban. Ezek a gyerekek voltak itt a játszótársaim, akikkel jól éreztem magam. Itt is értelem szerűen én voltam a bandavezér, azt csinálták, amit akartam és megengedtem. Előfordult, hogy szétrúgtuk a szalmakazalt, aminek nem örült keresztanyám. Megtiltotta, hogy átjöjjenek a gyerekek, intelme nem tartott sokáig. Amikor a tanya körül már fellegeltettem a tarlót, libák jóllaktak, ilyenkor messzebbre kellett hajtanom őket reggel és este. Baj csak akkor volt, amikor megláttam három bárány felhőt az égen és abból már láttam esni az esőt. Mindegy volt mennyire laktak jól a libák hazahajtottam őket. Hosszú napraforgószárral „ póklásztam őket „ ,hogy minél jobban siessenek, egyszer úgy fejbe vágtam kettőt, hogy az ölemben kellett bevinni a tanyára. Valahogy meg akartam úszni a bajt, betettem az istállóba, mintha a tehenek rúgták volna meg őket. A kis, léc ajtót nyitva hagytam, véletlenül, hogy igaznak tűnjön a baleset. Este amikor, hazajött keresztanyám, első szava az volt, hogy „ Bagdi Eszti ezt nem a tehén rúgta meg, ezt te ütötted fejbe,” Tagadtam persze azonban nem lett jelentősége, mert megtömte őket és nyár végén a Komádi vásárban eladta vett az árán két karton ruhaanyagot nekem. Tejesen egyforma mintával csak az egyik kék volt a másik piros. Ez volt a nyári munkabérem. Ebből a vásárból hozta az első forintot, amit meg csodáltunk az inflációs pénztömeg után. Még most is látom csillogni az új forintot a tenyerében,1946 nyara volt ! Lassan letelt a szabadság és haza indultam Gesztre, egyik nap azzal fogadott Emma kereszt-anyám, hogy hét végén jönnek hozzánk Juci és Juliska néném Tótiból. Mind ketten be voltunk sózva, vártuk őket. Messze volt gyalog, amikor megérkeztek Jucinak rosszkedve volt, elfáradt fájt a feje. Fel akartam vidítani, mondtam, mennyünk ki a kertbe, nézzük meg van e már érett dinnye. Kicsentem egy kést és az összes dinnyét meg-lékeltem a hátsó felén, és visszafordítottam. Nagy legény voltam, mert én is mentem haza másnap és csak azután vette észre Emma keresztanyám, amikor már árkon, bokron túl voltam. A következő nyáron tudta szóvá tenni, addigra elszállt a haragja. Tótiban jobban szerettem lenni, ott is legeltettük a teheneket a játszóban, napközben pedig, behajtottuk őket a körösbe fürödni. Olyankor mi is megfürödtünk a homokos partszakaszon, amit már kijártak a tehenek. Ott csak szórakozásnak tűnt, amit csináltunk, míg keresztanyámnál kőkemény kötelesség volt minden. Azt akarta legyek varró nő azzal sokat kereshetek és mindig szükség van rá. Tetszett nekem, de én mást akartam, amivel ő nem értett egyet. Azt pedig pláne, nem, hogy egy gyereknek hogyan lehet külön akarata a szüleivel szemben. Kemény élete volt, amit akkor még nem értettem, kettőnk közt örökös vita dúlt. Ahogy elkerültem Szegedre csak néha találkoztunk akkor szűntek meg a vitáink. Nyaranként, sokat, szívesen voltam Tótiban ahol, a gátőrház terasza volt a birodalmunk Jucival. Félnapokat el tudtunk itt játszani a faragott léckerítéssel bezárt helyen. A kutya nem tudott bejönni, csak a macska rúgta szét néha a fababákat, amiből sokat csináltunk. A szobákat berendeztük bojtorjánból készült bútorokkal, amit tetszés szerint lehetett átalakítani. Néha leültünk a lépcsőre, nagy szelet dinnyét majszolva, amit még felnőtt korunkban is emlegettünk. Olyan jól dinnyét sehol nem lehetett enni, mint Tótiban a lépcsőn ülve. Folyt a finom dinnyelé, végig a kezünkön utána megmostuk a vályúban és folytattunk valamilyen játékot. Juliska nénémmel a háború után sokszor mentem Komádiba a piacra, vittük a tejet, túrót, sajtot. Nem messze a gátőr házhoz a hajdani, zsidó birtok mellett vezetett az út, ahol valamikor szép házakban laktak a munkások. Ebből a háború után nem maradt semmi, csupán néhány tanya árválkodott messze egymástól. A nagy kukoricatáblák közül, nem látszottunk ki, hazafelé jövet mindig bementünk az egyik ismerős tanyába. A gazda asszonytól kaptam gyümölcsöt, aminek örültem, mert a gátőr háznál kevés volt belőle. Juliska nénémtől, nyár végén vittek haza, amikor közeledett az iskolakezdés. Ilyen-kor, már a gátoldalon is csak a kiszáradt széna árválkodott, apró boglyába rakva. Lassan a téli takarmányt behordták az udvarra a tyúkok örömére.