A fantáziánk természetesen tovább működött és csak arra vártunk mikor tör ki belőlünk az újabb ötlet, amivel meg mozgathatjuk környezetünket. A kimenő, és tanulás után a közös vacsora, rendetlenkedéssel fűszerezve telt el. Aki nem tanulta meg a leckét fent maradhatott tanulni 10 ig a közös tanuló teremben. Utána le kellett feküdni, szigorú, lámpaoltással zavart bennünket ágyba az ügyeletes tanár-nő. Este 8 órától fent lehetett lenni a hálóteremben, fogmosás, mosdás a hideg vízben. Hetente egyszer zuhanyoztunk meleg vízben, vagy nagy ritkán kádban is meg fürödtünk, ami igazi kiváltság volt. Spórolni kellett a vízzel. Nem csináltunk belőle ügyet, legtöbben otthon sem tisztálkodtunk másképp. A hetenként egyszeri fürdés főúrinak számított. Otthon én csak akkor zuhanyoztam, amikor csoportosan elvittek bennünket a zöld keresztes házba. Otthon a hetenként egyszer váltott kombinéban aludtam. Ide, hozni kellett hálóinget, amit a szomszéd nagylány Etus varrt, kihúztam vele a négy évet. Esténként elalvás előtt abban ugráltunk a sodronyos vaságyon, mint az akrobaták. Egészen addig, amíg az éppen ügyeletes nevelő ránk nem ripakodott, hogy na, most már nem akarok hallani egy hangot sem! Takarodó! Nem is hallott semmit, mert mi a takaró alatt kuncogtunk tovább úgy, hogy levegőt is alig kaptunk. Egy ilyen esti hancúrozásból, kisebbfajta botrány lett. Tudtuk, hogy a képzősök közül az egyik lány nagyon félős, elhatároztuk, hogy megvicceljük. Vállalkozó szellemnek ott volt Demó Julcsi és én. Julcsi megrendezte a jelenetet előre, hogy lássuk, hogyan zajlik le, majd bepisiltünk a röhögéstől. Az ajtó kifelé nyílt, így egyszerűen szembe az ajtóval beállítottunk egy széket, felálltam a székre, magamra terítettem egy lepedőt, a villanyt lekapcsoltuk és gyanús csendben vártuk mikor jön Korponai a félős lány. Amikor az előőrs jelentette, hogy jön mindenki beugrott az ágyba a takaró alá ott kuncogott, csak én álltam a széken a sötétben. Julcsi az ajtó mellett strázsált, ha mégis valami baj lenne. A folyosóról beszűrődő félhomályban lehetett látni, hogy ott van valaki, aki jön felém. Mikor kinyitotta az ajtót és be akart lépni elkezdtem csápolni a két kezemmel a fehér lepedőben és hangosan huhogni . HÚ –HÚ- HÚ ! Korponai, úgy megijedt, hogy visítva esett az Anci néni karjaiba, aki szerencséjére és az én vesztemre éppen mögötte jött. Nahát, ezt nem lehetett meg úszni. Belém szorult a huhogás, amikor megláttam nevelőnket. Elég rosszul érintett, amikor megtudtam, hogy ez a kis játék egy heti kimenő elvonást jelent nekem. Julcsi megúszta, mert úgy tett mintha mély álmából felébredve éppen a villanyt akarná felkapcsolni. Rettentően nem estem kétségbe, mert nagyon jól múlattunk. Az, teljesen egyértelmű volt, hogy a balhét mindig az vitte el, akit elkaptak. Erre az incidensre újra fellángolt a vegyész - tanító ellentét, mert szegény lány a tőlünk”kiugrott” és a képzőbe átiratkozott hitehagyott lány volt, aki még nem költözött el a szobánkból. Hétvégén amúgy sem lehetett kimenni a városba, mert versenyt hirdettek a hálótermek között, hogy melyik lesz szebben ki dekorálva. A dekorálás, izgalmas elfoglaltság volt, azt jelentette, hogy fényes, piros dekorációs papírból sablonnal betűket, vágtunk ki. A betűkből jelmondatokat állítottunk, össze nagyjainktól idézve, és azt egyenként gombos tűvel felszegeztük a falra. Díszítettük vörös csillaggal, sarlóval, kalapáccsal, Lenin Marx Engels, Rákosi Sztálin képeivel. Minden tippet felhasználtunk, ami eszébe jutott valakinek. Sablont a gépész lányok hoztak az iskolából. Egy lány rajzolta a betűket, a másik vágta kis ollóval egyenként, a harmadik húzta a vonalat ceruzával a falra, nehogy ferde legyen a felirat .Középen voltak a képek, jobbra – balra az idézetek. Mit mondjak, mire elkészült gyönyörű lett! Mi lettünk az elsők! Az már csak természetes volt, hogy a tanítók egy csoportja meg óvta az eredményt! Lekerültünk a második helyre, dúltunk, fúltunk az igazságtalanság miatt, ami bennünket ért. Az osztályharc kiéleződött és egészen addig tartott, amíg a betűk ki nem fakultak a falon. Akkor már senkit nem érdekelt. A jelmondatok ugyan még érvényesek voltak pár évig, de a szobák falára legközelebb már csak a vezérek képei kerültek fel. Jutalom képen, mert mindenki jól dolgozott, szépek lettek a szobák, következő hétvégén elvittek bennünket táncolni. A Dugonics téren a Nőszövetség székházának nagy termében rendeztek néha bált, szigorúan zártkörűen, ez is ilyen volt. A mi kollégiumunkból jöttek a lányok, az építőipari és a gépipari kollégiumból pedig a fiúk. Végre megismerhettük a nagykörúti kollégium lakóit rácsok nélkül, volt izgalom! A legfontosabb kérdést, azt, hogy mit, vegyünk fel, tudtuk legnehezebben megoldani. A legtöbb lánynak, és nekem is, két ruhám volt, amiben iskolába jártam. Az a néhány szoknya, ami előkerült azoktól, akik nem jöttek táncolni, körbejárt köztünk. Ha szerencsém volt hozzám is eljutott egy jobb holmi. Már ezen az őszön összebarátkoztunk Janiga Katival aki, nálam kicsit magasabb szép barna lány volt. Apja Nagybánhegyesen mozit üzemeltetett, módosak voltak, legszebb ruhái neki voltak, nem sok, de annyi igen, hogy nekem is jutott belőle a báli estére. Hajunkat becsavartuk újság papír csíkokra, hogy szép göndör legyen. Szerintünk nagyon megszépülve indultunk neki a hódításnak. A zene már szólt, amikor megérkeztünk a fiúk, pedig, ahogy beléptünk elkezdtek mustrálni bennünket. Annyi hely nem volt a falak melletti székeken, hogy le tudtunk volna ülni ácsorogtunk és szemeztünk, míg valaki fel nem kért bennünket. Sok táncosom volt akkor ismerkedtem meg Flórival és egy építő ipari technikumba járó fiúval. Egész este táncoltatott mindkettő és én gondba voltam melyiket válasszam. Végül az építős fiúnak mondtam igent a randevúra, amire később nem jött el. Flóri látva köztünk a nagy egyetértést megsértődött és udvartartásával elvonult. Így maradtam ott a kellemes este után két szék közül a földre pottyanva. Flórival bár ismertük egymást beszéltünk néha, de nem jöttünk össze csak negyedikben. A körúti reggeli rohanásaink alatt, ha lehet fokozódott a dobálás, a kollégium rácsos ablakából. Mi szidtuk őket továbbra is a kis hülyéket miközben szemünk sarkából figyeltük kilehet a papírgalacsin mögött. Nem mentünk át továbbra sem a másik oldalra, tettük a megjegyzéseket a vasrácsos majom-ketrecre. Különösen akkor, fajult a helyzet kiabálásig amikor valamelyik fiúra haragudtunk az pedig gyakran elő fordult.