Portyázásaink. Lengyelországi kirándulásunk 1965. A hatvanas évek közepén kezdték el a szolnoki Tiszamenti Vegyiműveknél a kénsav gyárak fejlesztését. Részben Szovjet, részben Lengyel, kénalapú komplett új gyárakkal. A különbség az volt, hogy az egyikhez szilárdként, a másikhoz folyékonyként használtak. Tervezett kirándulásunknak ehhez csak annyi köze volt, hogy akkor éppen Lengyel mérnökök dolgoztak a gyárban és hívtak bennünket, hogy látogassuk meg őket miután itt a munkát befejezték. Kati barátnőmmel és Gáborral terveztük az utat. Velük már végig jártuk Erdélyt és eljutottunk a romániai Fekete tengerpartig volt tapasztalatunk az útról és az egyhetes együtt élésről is. Mindent beszereztünk összepakoltunk, amire szükségünk lehetett. Rendes sátrat kölcsönöztünk, kis párna, gumimatrac, takaró, kemping gázfőző, lábas, tányér egyszóval vittük a fél lakást. Úgy terveztük, hogy Tornyosnémetinél lépjük át a határt és először Kassán nézzük meg a látnivalókat. Már az indulás sem volt zökkenőmentes, mert akkoriban csak térképre és az ügyességünkre hagyatkozhattunk. Füzesabonynál letértünk az utunkról, amire csak akkor jöttünk rá, amikor a faluból kocsival kihajtottuk a teheneket szép lassú tempóban a legelőre. Legalább otthon elmesélhették, mert ilyen módjuk úgy sem lesz egyhamar. Ezt követően megfordultunk és már meg sem álltunk Miskolcig. Az eső közben egész nap esegetett, nem nagyon csak annyira, hogy a kedvünket mindentől elvegye. Megkerestük a piacot, bevásároltunk zöldséget, gyümölcsöt remélve, hogy majd pótolni tudjuk. Ahogy a parkolóból kiálltunk Gabi észrevette, hogy a „ difből „ elfolyt az olaj. Az első benzinkútig eljutottunk, ott vettünk olajt a fiúk kis segítséggel elhárították a hibát és meg sem álltunk a határig. Tornyosnémetinél nem szórakoztak velünk sokáig a vámosok és határőrök, nem volt semmi elvámolni való árú, nálunk igazi turisták voltunk. Majdnem dél volt mikor megálltunk Kassa belvárosában. Beváltottuk a csekkeket, amit az IBUSZ nál kaptunk, hogy legyen pénzünk, megebédeltünk és elindultunk megnézni a várost. Útbaigazítás nélkül megtaláltuk a Dómot ahol egykori fejedelmünk 2. Rákóczy Ferenc hamvai vannak elhelyezve. Rengeteg turista látogatja, most is elborították a virágok és a magyar szalagok. A városból ezenkívül, nem láttunk mást, mert haladnunk kellett. A további útvonalunk Poprád és Késmárk volt, erről az útról végül letértünk és így Tátralomnic irányában egy gyönyörű erdő mellett, ahol egy kis patak csordogált, álltunk meg vertünk sátrat. Alig helyezkedtünk el körbe vettek a közeli falu lakói bennünket, úgy négyen- öten. Barátságosak voltak nem kellett kézzel, lábbal mutogatni, mert az egyik férfi tudott magyarul. Szalonnát sütöttünk megvitattuk a világ sorát miközben a fiúk bepálinkáztak. Barátságos ismerősünk elhívott hozzájuk, Katiék maradtak, csak mi mentünk Flórival, nem laktak messze. Asztalos volt a férfi Késmárkon, szép házban éltek, felesége megkínált bennünket minden féle finomsággal, már esteledett, amikor búcsúzkodtunk. Elkísért egy darabon bennünket, hogy vissza találjunk a sötétben. Mindenki jól aludt a kellemes környezetben, reggel akkora harmat szállt le, mintha eső esett volna. A mellettünk csörgedező patak vize nagyon hideg volt így aztán „ macskamosdás „ után, amikor a sátrak megszáradtak útnak indultunk. Előző nap átszaladtunk Késmárkon, úgy döntöttünk, hogy pár km t visszamegyünk, de csak megnézzük a várat ahol Thököly élt, ha már erre járunk. Megreggeliztünk egy tejivóban, hamar megtaláltuk a várat. Nem tudtunk bemenni, mert éppen felújítás volt a várban. Rá is fért, elég lepusztult állapotban volt, kívülről mindenképpen. Lehangolt bennünket ráadásul az eső is elkezdett esni. Elindultunk, nemsokára elhaladtunk esti táborhelyünknél, és tegnap szerzett ismerősünk házánál. Nem álltunk meg igyekeztünk átjutni a Cseh – Lengyel határon.
