. Méla egyhangúságban teltek a napjaink, már azt gondoltuk, hogy a bizonyítványosztás lesz a legnagyobb esemény a szünet előtt. Ilyenkor a vihar előtti csendet mindig nagy földindulás töri meg. Most is ez történt április végén vagy május elején, amikor teljesen váratlanul megjelent a kollégium udvarán 10 fiatal rendőr! Megszállták a területet, lezárták az apácák felőli részt az ott létükkel, és nekünk megtiltották, hogy oda menjünk a demarkációs vonalhoz. Az senkit nem zavart, hogy addig sem mehettünk át, nem tarthattunk semmilyen kapcsolatot, nem szólhattunk hozzájuk. Végre egy kis balhé! Hamar megtudtuk mi az oka a nagy felhajtásnak! Azon az éjszakán az összes apácát teherautókra, rakták csupán a személyes holmijukat vihették magukkal és elvitték őket! Azt, hogy hová nem tudtuk. Később hallottuk ,hogy a Dunántúlon szélnek eresztették őket, hazamehettek! Ebben nem vagyok egészen biztos ,mert akkor kezdődtek a kitelepítések .Minden esetre nekünk nagyon izgalmas volt az új helyzet. A csomagokat és mindenféle szent dolgokat az ablakokból dobálták le a rendőrök, a belső udvarukra, valójában mi nem láttuk csak hallottuk az eseményt. Egy bőrönd leütötte szent Ferenc fejét, aki vigyázta korábban a rendet egy szépen gondozott kert közepén. Amikor minden tiltás ellenére bementünk másnap az épületbe csak a feldúlt szobákat és az élet nyomait láthattuk csupán. Az apácák nem voltak sehol. Ilyen lehetett a középosztály „ a burzsujok „ kitelepítése is, amiről én csak 56 után hallottam. Akik nem voltak részesei az atrocitásoknak azok elől igyekeztek a részleteket a lényeget eltitkolni. A rendőrök ott maradtak egész héten át őrizték a zárdát, tőlünk! Természetesen nem bánták, jó elfoglaltság volt udvarolni a sok csinos kis csitrinek. Minden esetre lanyhult a figyelmük, amit mi ki használtunk. Nem látták hova megyünk, mit csinálunk. Bebolyongtunk az egész izgalmas házat, amit eddig csak kívülről láthattunk. Keresgéltünk kutattunk minden fiókot kihúztunk!A valóság az volt, hogy hímző fonálon, néhány ott felejtett szentképen kívül semmit sem találtunk. A könyveket halomba rakták és elvitték. Volt, aki megcsípett egy énekes könyvet, bibliát nekem már nem maradt semmi. A geszti könyvégetésre emlékeztetett engem, ami rossz emlékként maradt bennem a mai napig. Szerencsére itt nem volt égetés, de gyanítom, hogy bezúzás igen. Találtam egy szűz Máriát ábrázoló szent képet, amit ennyi év után is őrzök a legrégebbi szakács könyvemben. Érdekes ,hogy sohasem éreztem, hogy rossz helyen tartom, amikor meglátom, mindig ez a nap jut eszembe. Bolyongtunk a nagy házban egy két napig nem az volt érdekes, amit találtunk, hanem az, hogy egyáltalán bemehettünk. Megtaláltuk azt az ablakot is ahová a padlásról bekukucskáltunk. Ahogy eltelt pár nap kitiltottak bennünket a zárda szobáiból azzal, hogy majd a nyáron eldöntik, hogy megkapjuk e azt a részét is kollégiumnak vagy sem . Az igazi hasznot számunkra az jelentette, hogy ott maradt az éléskamrában a sok finomság a soha nem látott ennivalók édességek finomságok tömkelege! Amikor birtokba vettük sikerült elcsórni belőle néhány darab csokit, nagydoboz mogyoró krémet. Minden lánynak gyomor rontása volt egy hétig a sok szokatlan finomságtól. A következő hetekben azt ettük, amit akkor az apácák konyháján találtunk. Azokban az ínséges időkben valóságos kincs volt az ennivaló. Ahogy csillapodott az első napok izgalma feladatot is kaptunk. A hangulatot kellett kipuhatolni az alsóvárosi templom körül. Az addig tiltott helyekre most parancsra kellett elmennünk. Otthon a szobákban gyakoroltunk mit kell kérdeznünk, hogy kell viselkednünk. Julcsi, Korponai, Busa Ida mentünk együtt. Már a gyakorlásnál majdnem botrányba fulladt a dolog. Ketten ültek a vaságyon ketten a másik oldalon mintha gyóntató szék lenne és kérdezgettük egymást miközben fetrengtünk a nevetéstől az ágyon. Vasárnap elindultunk felderítő utunkra. A kiválasztás is rossz volt, mert többen reformátusok voltunk azt sem tudtuk, hogy kell keresztet vetni. Elmentünk a közeli alsóvárosi templomhoz ahol beszédbe elegyedtünk az ott lévő öregasszonyokkal, akik hamar kitalálták, hogy a közelben lakó kollégisták vagyunk. A beszélgetés végére ők többet tudtak meg tőlünk, mint mi tőlük. Számunkra csak az derült ki, hogy azon a hétvégén nem tartottak misét, mert a szerzeteseket is elvitték és a papok egy részét is. Azt mi is láttuk, hogy nagy volt a felháborodás nem tetszett a lakosságnak, azon a környéken sok volt a vallásos ember, biztos máshol is. Eltébláboltunk egy darabig, és amikor visszamentünk már koránt sem voltunk olyan vidámak. Az érdekesség is veszített a fényéből. A hozzánk vezényelt tíz rendőrt lecserélték azt mondták azért, mert túl sokat megengedtek nekünk, és az udvarlásba is jobban belelendültek, mint kellett volna. Meg tiltották nekünk is hogy az udvaron ugráljunk. A tanulásra senki sem figyelt, közeledett az év vége és úgy döntöttek központilag, hogy hamarabb befejezzük az évet. A bizonyítványt csak szeptemberben kaptuk meg addig csak egy igazolást, hogy befejeztük az első osztályt és felvételt nyertünk a második osztályba. Mi, akik az elsőt végeztük még nem mentünk nyári gyakorlatra a nyarat otthon töltöttük . Óriási izgalommal készültünk a hazautazásra! Mindent haza kellett vinni, mert senki sem tudta hol fogunk lakni a következő évben. Így, aztán kis dunna párna bele a zsákba és vitte a posta Gesztre. Csak a kis batyuba kötött holmit vittem a kezemben, mert bőrönd az nem volt.