Mielőtt tovább lépnék írnom, kell arról a gyárról, ami nélkül nem dolgozhattam volna Szolnokon. Hozzá tartozott az életemhez nemcsak a labor, hanem az egész gyár. Valami mindig hajtott tovább így nemcsak azt ismertem meg, amit éppen csináltam ,hanem azt is, amihez látszólag nem volt közöm. Amikor Szolnokra jöttem 1953 nyarán , még csak a kénsav gyár egyik fele üzemelt, teljes kapacitással akkor indult, amikor dolgozni kezdtem. A legelső kénsav üzem a Francia Krebs – cég által épített a kornak megfelelően Európai színvonalú volt. Pirit alapú üzemmódja sok gonddal járt. A pirit alacsony kén tartalma miatt a Humbold kemence mindkét oldalon egy -egy kénkemencével bővült ki. Nem akarom leírni az üzemmenetet annak utána járhat bárki. A rám gyakorolt hatás azonban olyan volt amit nem hallgathatok el. A labor közel volt a kovand / pirit raktárhoz és őrlőhöz. Amikor a szállítás és őrlés beindult a zaj elviselhetetlen volt . A hatalmas tömbökben érkező piritet mire a törők őrlők finom szemcsékké őrölték ahhoz idő kellett. Az ott dolgozók füldugóval jártak keltek , ami nem akadályozta meg a halláskárosodást. A széles szállító szalagokon jutott az anyag a Humbold kemencékbe, amiben hatalmas karokra szerelt lapátok terelték körbe - körbe . Amikor kiégett belőle a kén és SO2 lett belőle csöveken ment tovább. Előfordult, hogy kartörés volt ilyenkor leállt a kemence és orrán - száján ömlött belőle a gáz. A labort beborította a sűrű SO2 köd , nem lehetett látni, de leginkább lélegezni. Meg tanultunk kis levegőt venni, mert menekülni nem tudtunk sehova. Amikor sokáig tartott a javítás elmentünk az udvar másik oldalára. Javítani úgy lehetett, hogy a közel ezer fokos tengelybe azbeszt ruhában felment a lakatos . Amikor megtalálta a törött kart azt kiütötte egy nagykalapáccsal. Behelyezte, rögzítette a jót és utána jött le. Kevesen vállalták ezt a munkát, / Ács János, Weishaar Jóska, Bali Jóska./ egy karcsere 55-56 ban 150 forint volt. Az SO2 gázt, ahogy innen ki került tisztították, hűtötték, mosták úgy jutott a kontakt kemencébe, ahol átalakult SO3 gázzá és mehetett az elnyelő tornyokba . A savat hűtötték, hígították úgy került a tárolókba innen fejtették a vasúti tartályokba. Ezek a munkafolyamatok dolgozó embereket takarnak, akik keservesen megdolgoztak a kevés pénzükért. A gyár teljes létszáma akkor 320 - 350 fő lehetett. Ismertük egymást. Legtöbben a környező falvakról jártak a gyárba. Sokan Tószegről, Rákóczifalváról, Körös Tetétlenről jöttek, akik otthon aktívan gazdálkodtak saját kis házuk körül . Átmenet volt a mezőgazdaság és az ipar közt. Az emberek zöme gyorstalpalót végzett betanított munkás volt. Egy idő után jó szakemberekké váltak a sok tapasztalattól. A fiatalok szakmunkás képzőbe jártak és az iskola elvégzése után lakatosok, hegesztők, esztergályosok , vegyipari szakmunkások lettek. Biztos munkájuk volt a Vegyiműveknél. Rangot jelentett itt dolgozni. Sok szakembernek az iroda házban dolgozott a felesége. Könyvelők , bérszámfejtők, és sokan laboránsok lettek. Pár év alatt jó kis csapat állt össze. A labor épületével szemben volt a központi anyagraktár, mellette a szabad raktár. Ezeken a helyeken minden volt, ami kellet egy generáljavításnál,vagy nekünk a laborban. Mindenre kíváncsi voltam , meg csodáltam a hatalmas gépek alkatrészeit, a gázfúvókat, tolózárakat, amik a szabad raktárban voltak. Semmi közöm nem volt hozzájuk mégis látni akartam, amit lehetett. Minden évben bővült a létszám, Veszprémből, Debrecenből jöttek a fiatal vegyipari szakemberek. A fiúk az üzembe dolgoztak a lányok jöttek a laborba. 55 - 56 ban már 400 – 500 fő között volt a dolgozói létszám. Kialakultak a kiszolgáló üzemek, a különböző műhelyek. A társadalomban végbemenő megszorítások és változások ellenére jól éreztük magunkat. A gyárban működött egy kb 30 fős pártcsoport. Nem tudtam igazán mi a feladata, kicsit féltem a párttagoktól, olyan misztikum vette körül őket, amit nem értettem. Meg keresett Berci bácsi a raktár vezetője és beszervezett az MDP be - a Magyar Dolgozók Pártjába - Mondta ne féljek, mert egyelőre az lesz a feladatom, hogy a szakszervezeti csoportomban eladom a bélyegeket. Egy évig tagjelölt lettem, csak amikor visszajöttem szülés után vettek fel párttagnak. Eljártam a taggyűlésekre, megvettem a bélyegeket és éltem tovább az életemet. Nem éreztem változást semmiben. Aztán egyszer csak megindult valami, ami kezdett bennünket, fiatalokat is érdekelni.