7,/Salsburg Találkozásunk sikerében, senki sem bízott rajtunk kívül. A megvalósításhoz ez teljesen elég volt. Mégis, ahogy a vonat közeledett a határhoz a variációk, sokaságát állítottam fel arra az esetre, hogy mi lenne, ha mégsem menne minden simán . A Hajni és az én érkezésem közt két óra volt, ezt az időt szemlélődéssel töltöttem és türelmesen vártam a nemzetközi gyors érkezését. Pár nappal előbb én is ezzel érkeztem akkor pontos volt .Befut ott egy gyors a megadott időben ami nagyon gyanúsnak tűnt , rövid volt a szerelvény. Kevesen szálltak le róla, a néhány ember közt nem volt ott Hajni. Előbb csak meglepődtem,10 -- 15 perc után kezdtem ideges lenni. Az információn meg kérdeztem honnan érkezett a vonat, azt a válasz kaptam, hogy Bécsből. Az eszembe sem jutott, hogy az nem feltétlenül jelenti azt, hogy Budapestről. Nagy csomagjaimat cipelve mentem egyik helyről a másikra. Nagy nyitott csarnokba futottak be a vonatok, ami alatt voltak padok és árusító pavilonok. Körbe jártam ezt a nagy területet reménykedve hátha elkerültük egymást. Unalmamban ki írtam az összes vonat érkezését éjfélig. Csomagom erősen korlátozott a mozgásban, így aztán amikor Hajni a következő vonattal sem érkezett meg beadtam a csomag megőrzőbe mindent, csak egy kis kézi táska maradt nálam. Úgy gondoltam meg várom az utolsó vonatot és ha azzal sem érkezik meg és egyedül maradok, akkor keresek valahol szállást. Az információs iroda közben bezárt így nehéz lett volna tájékozódnom. Bánatomban züllésnek adtam a fejem vettem egy kiló banánt és mire észre vettem majdnem meg ettem az egészet. .Latolgattam a peronon sétálgatva, hogy mit tudok tenni . Vasúti jegyem Olaszországon keresztül volt érvényes , tehát minden képen el kellett utaznom legalább Milánóba onnan Velencébe és Tarvízió fele Bécsbe. Másik variációnak azt találtam ki, hogy el töltök pár napot itt a városban utána megyek Bécsbe ahol szintén el töltök pár napot úgy utazok haza .Olaszországot nem mertem volna egyedül bejárni úgy, hogy senkivel nem tudom megbeszélni az esetleges problémákat . Szörnyen magamba roskadtam, ahhoz hogy sírva fakadjak csak annyi kellett volna, hogy valaki meg kérdezze mi bajom van. Az idő telt és úgy 11 óra körül befutott egy vonat az oldalára kiírva ,hogy Bukarest -- Párizs . Nem akartam hinni a szememnek,úgy pattantam fel, mint akit megcsíptek .Alig indultam el láttam, hogy jön felém Hajni, aki annyira figyelt engem keresve, hogy csak akkor vett észre, amikor megálltam előtte. Amikor megszólítottam akkor borultunk egymás nyakába, úgy örültünk mintha legalább húsz éve nem találkoztunk volna . Minden feszültség feloldódott bennünk. Hajni legalább annyira izgult a vonaton mint én az állomáson . Nem véletlen hiszen a következő két hét sikere azon múlt, hogy egyáltalán találkozunk Salsburgban vagy nem. Minden meg oldódni látszott így utunk elején . Tanakodtunk, hogy hogyan folytassuk az utat. Ahhoz már késő volt, hogy szállást keressünk és mert úgyis Olaszország volt az úti cél a következő vonattal elindultunk Insbruck -- Brenner -- Milánó felé. A vonat amivel tovább indultunk kényelmes volt, tiszta, rengeteg helyünk volt. Minden állomást bemondtak a mikrofonba mi pedig elvoltunk ragadtatva . Azt hittük, hogy most már mellénk állt a szerencse és a következő két hetet ilyen kényelmesen utazzuk végig. Miután kényelembe helyeztük magunkat jó falusi szokás szerint ettünk egy cseppet. Nem sokat csak annyit, hogy egy négytagú német családnak egész napra elég lett volna. Nem győztük ki beszélni magunkat, én meséltem a müncheni élményeket Hajni, pedig a bosszantó vonat késés okait magyarázta el. Éjjel egykor érkeztünk Insbrukba és mert várnunk kellett három órát úgy döntöttünk meg nézzük a várost. Az sem volt akadály, hogy éjszaka volt. Be barangoltuk az alvó város központját, amit egészen a magunkénak éreztünk, annyira kihalt volt .Csupán néhány mulatásból haza térő enyhén ittas emberrel találkoztunk .Szörnyen csodálkoztunk, amikor belénk akartak kötni. Úgy viselkedtünk, mint két idióta gyerek, csak amikor vissza mentünk az állomásra tudatosult bennünk, hogy szerencsénk volt. Na, de nem történt baj és megállapítottuk, hogy rendesek ezek a Schwábok ! Sétálás után is még jó két órát kellett várni a csatlakozásra . Szemünk majd le ragadt az utasokat figyeltük és csendben kuncogtunk rajtuk . Akadt egy lovagunk is aki igyekezett szóval tartani bennünket. Figyelmeztetett bennünket, hogy vigyázzunk a csomagokra és a táskánkra, mert az Olaszok lopósak. Felajánlotta, hogy bekísér bennünket a városba, mondtuk, hogy mi már bent voltunk. Csak akkor ment el, amikor mondtuk neki, hogy elég volt a szórakoztatásból, lépjen le na akkor sértődötten elvonult. Végre befutott a vonat és újra elindultunk. A vonat olyan tömött volt, hogy örültük amikor annyi helyet találtunk ahol kényelmesen meg állhattunk. A lehajtható kis ülésen pihentünk felváltva . Torzom borz angol fiú kókadozott mellettünk aki egy idő után úgy döntött, ütött kopott farmerének semmi sem árt leterített egy eső kabátot és végig feküdt rajta . Itt már rá kellett jönnünk szép álmaink csalóka voltára már ami a kényelmes utazást illeti. Mégis volt némi szerencsénk, mert fél óra múlva jött a kalauz és a fülkében kényelmesen fekvő társaságot felkeltette az ülésekről és betessékelt bennünket . Mi örültünk a társaság nem annyira végül is megértőek voltak .A Brenner hágón úgy mentünk át, hogy helykeresés miatt szinte alig láttunk valamit a csodálatos hegyekből. Álmosan pislogva fel sem tudtam fogni, hogy az a csillogó valami a hegy tetején hó, amitől nem látunk az pedig, valami köd szerű pára . Így jutottunk át az Osztrák /Olasz határon , semmit nem láttunk az Alpokból, amit nagyon sajnáltam később . Sajnos az idővel végig hadilábon álltunk, amit nagyon megakartunk nézni arra is alig jutott belőle, jobban rohant mint ahogy szerettük volna.Tömött vonatunk kattogó kerekekkel robogott Milánó felé.