10./Nápoly és Capri. Reggel 4 óra 5 perckor indult a vonat Nápolyba, csörgő óránk nem volt és mert mindig fáradtak voltunk 4 óra előtt 10 perccel ébredtünk. Roham öltözködéssel és, mert este elkészítettünk mindent amit vinni akartunk elértük a vonatot. A vonaton aztán még szundítottunk egyet az érkezésig. A hajó fél 9 kor indult amit könnyen meg találtunk a kikötőben. Legnagyobb meglepetésünkre az egyik kedves római házaspárral futottunk össze azokkal akik velünk laktak és pár nappal előbb elutaztak Nápolyba. A hajón jó helyet találtunk ahonnan szép kilátás nyílt a nápolyi öbölre, a Vezúv csapott sapkás tetejére és a mellette megbújó Pompei romjaira. Sajnos az idő nagyon ránk volt szabva így aztán legnagyobb sajnálatunkra Pompei kirándulásból nem lett semmi, csak ennyit láttunk vagy inkább sejtettünk meg belőle. Még most is sajnálom, hogy nem néztük meg és azt latolgatom ,hogy mit lehetett volna kihagyni helyette. Jó lett volna meg toldani az itt töltött napokat, arra sajnos nem volt lehetőség. Hátha majd egyszer…. ! Az idő kellemes volt, kicsit párás és a távolodó part a kikötő hajói katonai cirkálói hamar elvesztek a szemünk elől. Sorrentóban kikötöttünk, a rövid tartózkodás miatt nem lehetett kiszállni. Itt újabb turistákat vett fel a hajó, miközben már a nap melegen sütötte meg a sziklás hegy oldalt, a cédrusfákat, leander bokrokat. A látvány lenyűgöző volt. Az egész hajóút különlegesen szép volt, néhol nem láttunk mást csak a hatalmas víz tükröt, máskor pedig az egzotikus kikötőkben gyönyörködtünk. A tenger csendes volt mégis akadt néhány utas akik tengeri betegek lette, nekünk semmi bajunk nem volt. Még fél óra volt az útból, lassan kikötöttünk Capriban. Úgy döntöttünk, hogy ezt a napot pihenéssel töltjük. Ennek az lett az eredménye, hogy nem láttunk mást a szigetből, mint a sziklás strandot és a kikötői bazár sort. Egész nap pihentünk fürödtünk beszélgettünk két magyar házaspárral, akikkel jól éreztük magunkat. Sok kikötőt láttam már utazásaim során --Constanca, Opatija, Rostok, … mindegyiknek más a hangulata. A Nápolyi kikötőt gazdag kereskedők kikötőjének láttam . A Capri kikötőt családiasnak találtam kis csónakjai, hajói tarka sokaságával. Néhány nagyobb Jacht nem jött be a kikötőbe, ami csak emelte a környék hangulatát, azt mondták köztük van az Onassis Jacht is. Lehet, hogy nem volt igaz de mi el hittük. Az egész bazár sor tarka volt, mint egy nagy zsibogó vásár. Visszafelé a hajón nem volt tömeg, kihasználtuk és a legjobb helyeket foglaltuk el. Nagyon élveztük a kirándulást. A nápolyi kikötőben meg leptek bennünket a nepperek . Aranynak látszó holmikat árultak nagyon erőszakosan. Vettem én is egy karkötőt, bizsu áron így nem jelentett lelki válságot, amikor tapasztaltam, hogy csak aranyozott. Igy legalább nem kellett félnem a vámon, hogy túl lépem a 4000 Ft os határt. Azt a házaspárt sajnáltuk, akik egy halom kacatért ott hagyták a fele pénzüket. Nem lehetett meg győzni őket, hogy hülyeséget csinálnak. A szélhámosok mindig a hiszékeny emberekre építenek azok pedig mindenhol vannak. Nápolyból csak annyit láttunk, amíg kiértünk a hajóállomásról a pályaudvarra. Késő este érkeztünk Rómába így a Terminitől hazáig ismét megcsodálhattuk a „ nők piacát „ most a túl oldalról. Eredeti tervünk az volt, hogy másnap Pompeibe utazunk, olyan fáradtak voltunk, hogy csak elaludni volt kedvünk felkelni nem. Kicsit lazítottunk az iramon és megnéztük a közelben lévő nevezetességeket. Közel volt a Santa Maria Maggiore templom, ami a szent Péter Bazilika után Róma legnagyobb temploma. Szerencsénk volt nem volt senki a templomban így egy kedves pap csak nekünk magyarázta el a nevezetességeket. Nem volt könnyű dolga, mert hol Német, hol Angol nyelven próbált velünk szót érteni. legeredményesebb a kézzel—lábbal történt magyarázat volt. Folyamatosan nagyokat bólogattunk és köszöntük a fáradozását. Innen kimentünk a közelben lévő piacra, ahol az én sóher barátnőm nem akart venni semmit. Nem hallgattam rá, mert már nagyon ki voltam éhezve a gyümölcsökre. Megkóstoltuk a körtét , szőlőt ami nagyon zamatos volt és nagyon kevés. Sajnáltuk, hogy ezt a napot „csak úgy „ lazán eltöltöttük. Délután kifizettük a szállást és sűrű, hangos búcsúzkodás után elindultunk kicsit már haza felé. Sokat láttunk, aminek az lett az eredménye, hogy rájöttünk valójában milyen keveset láttunk Rómából. Igazából csak az étvágyunk jött meg, amit  nem tudtunk kielégíteni az alatt az 5 nap alatt amit itt töltöttünk. Ha még egyszer eljutnék Rómába már jobban tudnám hol kell kezdeni és folytatni a barangolást. sajnáltuk, hogy a Lídó helyett nem néztük meg a Tivolit, fáradtságra hivatkozva lusták voltunk vissza utazni Pompeibe, vagy elutazni Pizzába …. na de ne legyen az ember telhetetlen. Amikor ezt a visszaemlékezést, írtam még inkább élt bennem a vágy, hogy újra lássam Rómát és a többi szépséget, ami kimaradt. Jó lenne hozzá egy húsz éves láb!! Ha. ha.ha… Most lassan örülök, ha busszal be megyek a piacra itthon . Amikor megkérdezték ismerőseim, hogy hova utaznék el szívesen azt felelem rá, hogy bár hová csak úton legyek!! Azt hiszem, jó utazónagykövet lett volna belőlem, bár a diplomáciai érzékem néha cserben hagy. Az utazás kedvéért a diplomáciát is meg tanulnám. Ma már ez a vállalás, csak elméletben érvényes. Ezekben a percekben nem a diplomácia foglalkoztatott hanem az , hogy a bőröndöm az Istennek sem akart könnyebb lenni. Egész úton arra számítottam, hogy majd ahogy fogy belőle a kaja egyre kényelmesebben cipelhetem. Nem sikerült ezt acélt elérni. Végig cipeltem egy üveg bort Németországból, amit Emese küldött Flórinak. Hajni nem engedte felbontani pedig így lehetett volna legegyszerűbben megszabadulni tőle .Nagy nehezen kiértünk az állomásra és felszálltunk a csizmaszára felé induló legelső vonatra.