3/Nap, elindultunk. Korán útnak indultunk, haladni akartunk minél előbb elakartunk jutni a tengerpartra. Gabinak Élesden volt egy ismerőse, akit meglátogattunk. Kedvesen fogadtak bennünket és a Magyar vendégek tiszteletére összeröppent hirtelen a fél utca. Alig tudtunk a szíves vendéglátás szorításából szabadulni, azt akarták töltsük náluk a napot, nem lehetett, mert nagyon ki volt számolva az időnk. A tartózkodási időn belül vissza kellett érnünk Nagyváradra. Ahogy elhagytuk a várost kezdődtek a hegyek, egyre szebb utakon haladtunk, így értünk a Királyhágóra. A hely, a kilátás szép volt és a hágó tetején lévő kis vendéglőben hideg sört kaptunk, ami enyhítette a meleget. Pihentünk, üldögéltünk a napernyők alatt és figyeltük a számunkra érdekes forgalmat. Több echós szekér „parkolt” nem messze a fával szegélyezett út mellett. Igazi, bőszoknyás, tarka kendős cigányasszonyok és bocskoros cigány emberek. Valamikor ilyen szekerekkel hozták a falunkba a mészkövet és a sót árulni, megtörtént az első nosztalgia. Délután mire Kolozsvárra értünk kicsit enyhült a meleg így egy röpke városnézést engedélyezett nekünk az időjárás. Igaz, hogy csak a városközpontot láttuk, a Mátyás templomnál fényképezkedtünk, igazi turisták voltunk, de sajnos többre nem volt időnk. Örültünk, hogy az addigra már meggémberedett csontjainkat kicsit megmozgattuk. Megkerestük Nagy Imre festőművész házát, akinek vittünk egy kukta fazekat, Gabi vállalása volt. Nem volt szerencsénk kiderült, hogy akkor éppen Csíkszeredában tartózkodott, vihettük tovább a kuktát. Bejárta velük Erdélyt és fél Romániát. Ahogy a várost elhagytuk több lett az emelkedő az egyik helyről, ahol megálltunk pihenni az egész várost be lehetett látni szép volt a panoráma. Torda mellett nem láttuk a híres Tordai hasadékot, mert a fő útról 10 km ert kellett volna kitérni, és végig menni fél napot jelentett volna. Sajnáltuk, hogy így alakult. Utunk a kanyargós Olt folyó mellett vitt tovább. Hegyek völgyek váltogatták egymást és a meleg is elviselhetőbb lett. Sok volt a fa és a bokros terület az út mellett. Megálltunk pihenni ahol elfogyasztottuk a Juliska nénémtől kapott rántott csirkét, rögtön jobban éreztük magunkat. Gabinak pihenni kellett egy kicsit, mert a vezetés eléggé próbára tette. Ahogy elindultunk figyeltük azt, hogy hol tudnánk letáborozni, nem akartuk megvárni az estét gondoltuk, hogy nem lesz sima a kísérleti sátorverés. Alig hagytuk el az egyik kanyart, amikor elszakadt a kocsi ékszíja. Próbálták a fiúk kicserélni kevés sikerrel. Végül egy kamion állt meg mellettünk és a sofőrök gyorsan megoldották a feladatot. Nagy kő esett le a szívünkről, mert nehezen tudtunk volna a minden lakóhelytől távol szerelőt találni. Szép városokon haladtunk keresztül, de nem készültünk fel rendesen és nem ismertük a régi magyar városok román nevét. Csak később jöttünk rá, hogy már elhagytuk Gyulafehérvárt ahol szerettünk volna szét nézni. vasárnap volt eléggé kihaltak voltak a városok és eszünkbe sem jutott megkérdezni, hogy hol járunk. Az Olt vezetett bennünket. Itt a hegyek közt hamarabb esteledett és igyekeznünk kellet eldönteni, hogy hol éjszakázunk. Végre találtunk egy jónak ígérkező helyet, ahol a folyóhoz közel lehetett kocsival megállni. A lakott hely sem volt messze eltakartak a fák a fürkésző szemek elől. Körbe vettek bennünket a hegyek volt olyan fa is ahová a sátrunkat kitudtuk, kötni. Ezt csak gondoltuk, viszont nem sikerült, amikor már arra gondoltunk, hogy a szabad ég alatt kell éjszakáznunk, Flóri megoldotta. Kivágott egy nagy botot és középen ahhoz rögzítette a „ hatalmas „ katonai sátrat. Mit mondjak, nem volt egy összkomfort, alig fértünk el benne ketten. Csak emlékeztetőként mondom el, hogy a katonai sátor akkora, hogy a katonák esőköpenyként is tudják használni. A Katiék sátra hozzánk képest főúri volt, irigykedtünk egész úton rájuk. A jól végzett munka után, pihenés képen megmosakodtunk a jéghideg folyóban, tüzet raktunk melegedtünk és szalonnát sütöttünk. Így már elviselhető volt minden. Az egy matracon úgy osztozkodtunk, hogy én kezdtem rajta aludni, Flóri pedig takarókon, a földön. Nem vált be az éjszaka közepén már nagyon fáztunk, óriási harmat hullott olyan, mint nálunk az alföldön egy kisebb eső. Nyirkos volt minden, összebujtunk a matracon és a takarókat magunkra terítettük. Korán felébredtem a folyó félelmetesen zúgott a hegyek közt, a csendben, felélesztettem a tüzet, mire a többiek felkeltek kávét főztem és lobogott a tűz. Az első szabadban töltött éjszakánk nem olyanra sikerült, ahogy gondoltuk, de még az egész hét hátra volt, tapasztalatnak nem volt rossz és valójában nagyon hangulatos. A hely olyan volt, mint a mesében a nagy kerek erdő ahol mindig sötét van, ám ezzel együtt gyönyörű. Amikor reggeli után elindultunk, beértünk az első városba akkor tudtuk meghatározni hol éjszakáztunk. Nagyszeben és a Vörös torony szoros környékén. Gabi ugyan mindent pontosan feljegyzett, de amikor visszafelé jöttünk valahol elveszett a kis füzet, így csak az én emlékezetemre hagyatkoztunk. Igyekeztünk felmelegedni, szétbontottuk a sátrakat, ami nekünk nem sok gondot okozott, összepakoltunk és mentünk tovább, úti célunk felé.
