10,/ Búcsú nap. Hamar eltelt a hét, aminek az utolsó napján elment az egész nagy csapat a Lihacsov autógyárba. Gondoltuk legalább megnézzük, hogy készülnek a Zsigulik. Abból semmi sem lett, mert csak a kultúr teremig jutottunk, ahol vártak bennünket azok az asszonyok, akik az üdvözlésünkre elénk jöttek a pályaudvarra. Még nem említettem, hogy az üdvözlő beszédem után, engem tekintettek a csoport vezetőjének. Bár merre mentünk hivatalos programokra mennem kellett a fejesekkel, akik megkülönböztetett figyelemmel voltak irántam. Irénkének nem nagyon tetszett, de nem volt mit tenni, ha már átadta nekem a feladatot. Nem mondhattuk, hogy bocsi én nem merek és nem is tudok beszélni. Mondanom sem kell, hogy engem egyáltalán nem zavart. A nagytermet betöltötték az asszonyok, akik próbáltak egymással ismerkedni. Nem tudom mennyire sikerült, szendvicsek és pezsgők után zeneszóra gondolom előjöttek az Orosz szavak. A delegáció vezetői különteremben voltunk, díszvendégünk Zamercev tábornok volt, Budapest háború utáni első városparancsnoka. Nagyon kedélyes öregember, akiből a találkozás biztosan mást váltott ki, mint belőlünk, ez már politika. Terülj asztalkám volt, olyan gyümölcstálakkal, amiket még sohasem láttam. Megkérdeztem, hogy ez micsoda? kiderült, hogy friss ananász. Sok finom pezsgő után nekünk is jó kedvünk lett, előjöttek az orosz szavak igencsak hiányos tudásunkat bizonyítva. Amikor mindenkinek jó kedve volt akkor került sor a búcsú beszédekre. Felültünk a színpadra, majdnem mindenki megszólalt, Irénke is. Gondolom egész előző este írta a beszédet./ ez a rossz májam volt! / Kicseréltük az ajándékainkat, kézfogás, puszi, drúzsba. Természetesen én kaptam a legszebb, legnagyobb ajándékot. Nem mertem a lányokra nézni, amikor átvettem egy bekeretezett Lenin képet! Csak azért nem látták rajtam, hogy én is nevetek, mert felemeltem magasra, magam elé tartva. Amikor visszamentünk a szállodába ment a cukkolás, hogy viszem haza. Mondtam, bízzátok rám, megoldom. Amikor beszálltunk és elhelyezkedtünk a vonaton, akkor jutott valakinek eszébe a kép. Hű, mondtam véletlenül nem ott felejtettem, megoldottam. Nem tudom mit gondolt a takarító személyzet, amikor megtalálta „ véletlenül” becsúszva az ágy és a fal között. Sajnáltuk, de már nem akartunk visszamenni érte. Nagyon jó hangulat volt a vonaton hazáig, végig énekeltük az utat, összekeveredtek a csoportok, barátkoztunk. Ma azt mondanák, hogy jó csapatépítés volt összehozott bennünket, asszonyokat.