5/Megérkezünk a tengerhez. Mindenki, elég jól aludt, nyújtózkodtunk és hozzáfogtunk a pakoláshoz. Alkalmi ismerőseink még este mondták, hogy ők sokáig szoktak aludni, így aztán majdnem lábujjhegyen pakoltunk be, mire felébredtek menetkészek voltunk. A nagy sunnyogást azért alkalmaztuk, mert nem akartunk velük maradni, nem a mi kategóriánk volt a két ember. Nagyképűségben és anyagiak terén felettünk, mi pedig ehhez nem voltunk vevők. Langyosan elbúcsúztunk, ők maradtak mi elindultunk. Szerettünk a hűvösön menni többet, de e nélkül is izgatott bennünket a tenger, tudtuk, hogy ezen a napon már oda kell érnünk. Korán, nyolc óra körül megérkeztünk Hirsovához a Dunai átkelőhelyhez. Nem volt híd, komppal szállították az utasokat, autókat, kamionokat. Kinéztünk két szép impozáns nagy kompot, amik ott parkoltak a kikötőben, de nem lett szerencsénk. Egy ütött, kopott kis komphoz irányítottak bennünket. A Duna és a part kicsit az otthoni hangulatot idézte. A hatalmas víztükör viszont otthon ismeretlen volt, itt már a Duna legalább kétszer szélesebb, mint otthon az alsó szakaszon. Híd nélkül úgy éreztük, ez már a tenger előszele. Gabi felvitte az autót, amiből a kompon kiszállt és együtt élveztük a korlát mellett állva a látványt. A víztükör közepén óhatatlanul felrémlett az emberben, hogy ha itt elszakadna a kötél és elsüllyedne a komp, ki sem tudnánk úszni mi Katival biztosan nem, mert úszni csak strandon tudunk. Fellélegeztünk, amikor át ért az ütött, kopott hídhelyettesítő alkalmatosság, amiről két deszka pallón száguldott le az autó. A nagy koncentráció miatt, és mert az idő is előre haladt, megéheztünk megálltunk nem messze reggelizni. Az evés fontos helyet foglalt el életünkben egész úton már csak azért is, mert csak naponta háromszor jutottunk hozzá, nassolás pedig nem volt! Megmosakodtunk patak híján a Dunában így indultunk megtenni a hátralévő utat a Tengerhez. Az út menti környezetből elmaradtak a fák, néha kimondottan kietlennek tűnt a vidék. Sok volt az emelkedő, néha úgy éreztük magunkat, mintha a hullámvasúton utaznánk. Végre egy emelkedő tetejéről megláttuk a tengert! A hatalmas víztükör messziről csillogott, meg sem lehetett volna állítani bennünket, úgy igyekeztünk minél előbb oda érni. A parton kiemelkedtek az emeletes épületek gondoltuk, hogy az már a Mamaiai szálloda sor lehet, valóban az volt. Negyedóra alatt elértük Constantát a két hely már összeért, egyirányú út vezetett Mamaiáig, aminek két szélén színpompás rózsa sor virított. A két város közt troli közlekedett, a forgalom nekünk szokatlanul nagy volt. A turisták nagy része Cseh, Lengyel, Német volt ők mehettek engedéllyel mi pedig csak suttyomban. Egyre érthetetlenebb volt, hogy mi magyarok miért nem utazhatunk, annál is inkább, mert sok honfitársunkkal találkoztunk. Flóri találkozott egy Kocséri házaspárral, akiket már a határnál is látott. Még mielőtt szálláshelyet találtunk volna első utunk a tengerhez vezetett. A hosszan kijelölt strandon nyüzsögtek az emberek, a vízben annak ellenére sem voltak sokan, hogy meleg volt. Belógattuk a lábunkat mi is a víz kellemes volt, barátságot kötve a tengerrel elindultunk helyet keresni a sátrainknak. Flóri felfedezett egy szép rendezett, bekerített kempinget, amiről kiderült, hogy nem a mi pénztárcánkhoz építették fel. Mellette viszont egy kis vad kempinghez hasonló területen állt néhány sátor. Találtunk fát is a mi sátrunkhoz, rögtön eldöntöttük, maradunk. Találkoztunk magyarokkal, akik elláttak bennünket rögtön jó tanáccsal. Ajánlották, verjünk sátrat nyugodtan maradjunk ott és ha jön a gondnok ne tudjunk beszélni semmilyen nyelven, ők már pár napja ezt a módszert alkalmazzák és bevált. Nem volt nehéz betartani, Flórit neveztük ki tolmácsnak ő pedig csak magyarul tudott, viszont mint később kiderült remekül le tudta rázni a gondnokot. Ahogy Gabi beállt a kocsival a fa alá leeresztett az egyik gumi. Szerencsénk volt ez volt az első defektünk ezer km út után. Kipakoltunk mindent, kényelembe helyeztük magunkat és élveztük a hely szépségét, zsongását. Közel voltunk a parthoz, lementünk és megállapítottuk, hogy hatalmas a víztömeg és sós a víz, a horizont szélén olyan volt a látvány, mintha egy nagy vízcsepp éppen le akarna gurulni, valamilyen síkfelületről. Nekünk ez az egyszerű dolog is újdonság volt a Balatonhoz képest mindenképpen. A strandolásra kijelölt hely hosszan tartott a parton a szállodasorok előtt, és messze be tudtunk menni úszni a bójával kijelölt szakaszon, ahol csónakok vigyáztak a biztonságra. Kellemes szellő fújdogált állandóan a víz felől, ami fodrozta a vizet. A strand nem homokos volt, hanem a hullámok állandóan hozták a vízből az apró csigákat, amivel beterítették az egész partot. Nekem nem igazán tetszett, hogy mozognak a talpam alatt, ha tudtam keresztül ugrottam rajtuk. A strand közönsége vegyes öregek fiatalok egyaránt voltak. Természetesen a divatot is megfigyeltük. A domináns a kétrészes fürdőruha, hozzá rövid köpeny vagy kabátka csinosak voltak benne a nők. Hamar rájöttünk, hogy vigyázni kell a napozással, mert 1, 2 óra alatt olyanok lettünk, mint a rákok. Lassan néhány felhő megjelent az égen, mi pedig bementünk a sátor adta otthonunkba. A mellettünk lévő kempingbe át tudtunk menni egy résen, ahol volt hideg, meleg víz, vasaló szoba és főzni is lehetett. Teljes lelki nyugalommal használtunk mindent egész ott tartózkodásunk alatt. Lemostuk magunkról a sós vizet és első utunkon itt is, a gyomrunk vezetett. Elindultunk Constantába ebédelni. Gabinak egy otthoni ismerőse ajánlott éttermet, amit könnyen megtaláltuk. Amikor bementünk láttuk, hogy ajaj lehet, hogy itt nem leszünk törzsvendégek, olyan elegáns volt. Perzsaszőnyeg, fehér szmokingos pincér, aki leste a gondolatainkat. Odavezetett a helyünkre és attól kezdve csak velünk foglalkozott. Húslevest és sült húst ettünk, csak ezt tudtuk elmutogatni. Finom volt a sok szalonna és konzerv után. Amikor fogyott az ital a poharakból rögtön töltött, urak voltunk egy ebéd erejéig. Fizetéskor bejött az elképzelésünk, 100 lejt fizettünk, igaz itthon sem lett volna kevesebb 200 Ft nál. Nem bántuk meg, mert legalább egyszer ezt is kipróbáltuk. Valóban nagyon elegáns volt. Kicsit szétnéztünk a városban. A kikötőben táblára szerelt térképen mindent megtaláltunk, amit akartunk. Megnéztünk egy szabadtéri múzeumot, de az egyéb látnivalókat későbbre halasztottuk. Mire vissza értünk a táborba, alig volt ember a tengerparton, leültünk bámultuk a vizet, aminek látványával nem tudtunk betelni. Most láttunk életünkben először tengert, nagy élmény volt. Vacsoránál megint óriási kirakodást rendeztünk, a frissen vásárolt halkonzerv is előkerült a szalonna mellé. Még csak a szabadságunk felénél tartottunk, de én már alig tudtam ránézni. Hatalmas sátrunkban megágyazva Flórinak jutott a földre terített pokróc az én főúri helyem egyetlen matracunkon lett. Az éjszaka közepén kidobott maga alól egy nagy követ, ami a derekát nyomta csak sátorbontás után találta meg a párját. Kellemes hűvös volt az éjszaka, kicsit itt is fáztunk. Elhatároztam, hogy másnap veszünk két takarót ez lett első beruházásunk.