8 / Útközben. Az éjszakát ugyan végig aludtuk, de reggel arra ébredtük, hogy szakad az eső. A mi osztályon felüli sátrunkba középen a tartó oszlopon szépen folydogált alánk. Biztattuk Katit és Gabit keljenek fel, de nem nagyon akartak, mi viszont a vizes földet nem kedveltük. Amikor szétszedtük alkalmi otthonunkat, akkor jöttünk rá, hogy ezen az éjjelen Flóri száraz tehénszaron nyugodott. Nem panaszkodott, gondolom nem nyomta úgy az oldalát, mint a terméskövek Mamajában. Esőben, morogva pakoltunk be a csomagtartóba, semmi remény nem volt arra, hogy kisüt valaha a nap. Sokáig mentünk, azt sem nagyon tudtuk, hogy hol vagyunk, amikor találtunk az út mellett egy büfét. Magunkhoz vettünk egy kis vidítót és állva a csomagtartó körül megreggeliztünk. Az étvágyunkon a helyzet nem rontott, még a hangulatunk is kezdett megjönni. Lassan beértünk Ploestibe ahol nem sokat időztünk. A hatalmas gyárváros messziről olyan volt, mint egy nagy erdő, csak a fák helyét gyárkémények alkották. Rengeteg fúrótorony és bólogató kitermelő kút is volt az út mentén. Megtudtuk, hogy Románia legnagyobb kőolaj kitermelő és feldolgozó helye. Ahogy a várost elhagytuk, amin éppen csak áthaladtunk, kezdődtek az emelkedők itt már a környezet szép arcát mutatta nekünk. Az esti és éjszakai eső után, ahogy jött fel a nap, párolgott az egész vidék és csillogtak a fákon az esőcseppek. Az erdők párás ködbe burkolóztak, a völgyben haladt egy vasútvonal, amit aztán követtünk egészen Brassóig. A hegytetőn ahová előbb fel kellett jutnunk ahhoz, hogy közelebbről lássuk a vasutat, impozáns arany keresztet helyeztek el. Valójában csillogó fémből készült, de ahogy rásütött a felkelő nap arany színben ragyogott, nagyon szép volt. Innen már hamar beértünk Brassóba, megálltunk a központban és elindultunk felfedező utunkra. A fiuk fodrászhoz mentek, rájuk is fért! Kati és én pedig kirakatokat néztünk, amíg rájuk vártunk. Élveztük ezt a megfordított helyzetet! Délben önkiszolgálóban ebédeltünk, utána a város nevezetességeivel ismerkedtünk. Megnéztük a város központjában lévő csodaszép templomot, múzeumba mentünk, gyönyörködtünk a város régi negyedében. Sok szűk utca, lejtő, emelkedő váltotta egymást. Amikor kellően elfáradtunk, még elmentünk a piacra ahol kiegészítettük vacsora készletünket. Lecsót akartunk készíteni vacsorára. Itt mindenki beszélt magyarul, nem hiába voltunk Erdély ország fővárosában. Vettünk juhtúrót és édes gomolyát, 10 tojást, paprikát, paradicsomot így minden megvolt a már nagyon kívánt lecsóhoz. Alig hogy elindultunk megint elkezdett esni az eső, felhő alól ki be, mentünk azt hiszem ezt a hegyektől is kaptuk. Igyekeztünk jó helyet keresni, amit meg is találtunk. Erdő melletti tisztáson vezetett keresztül az a kis vasút, ami utunkat keresztezte Brassó előtt. Mellette ált apró bakter bódé, ami mellett folydogált egy kis patak. A patakról kiderült, hogy az Olt, ami nem messze innen ered. Vadregényes volt az egész környezet, igyekeztünk sátrat verni, nehogy megint elkapjon bennünket az eső. A fiúk elindultak szénát, vagy szalmát szerezni a patak túloldaláról a sátrak kibéleléséhez, mi pedig Katival hozzáfogtunk mosni a patakban. Ilyen szép helyen még egyszer sem sátraztunk. Száraz gallyakat szedtünk a vacsorakészítéshez, amit beraktunk a Kati sátrának „előszobájába”, nehogy megázzon. Miközben azon vitatkoztunk, hogy lesz eső, vagy nem, hirtelen leszakadt az ég. A fiúk bementek a Bakter házikóba ahol összebarátkoztak a vasutassal, aki egyébként a közeli faluban lakott mi pedig beültünk a kocsiba, amíg elállt az eső. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Az Olt megduzzadt az esőtől, szerencsére a gyorsan zúduló víz nem vitte el a korábban hűteni betett sörös üvegeket. Végül minden jól jött össze, beterítettük a sátor alját szalmával, arra a takarók kerültek, főúri helyünk lett. Elkészült a lecsó körbe ültük a tüzet, ahova meghívtuk a frissen megismert vasutast, akivel sokáig beszélgettünk. Nem tudtunk betelni a táj szépségével, a hegyi levegővel. Ilyen jól még egyszer sem aludtunk, mióta úton vagyunk, el is határoztuk, hogy a következő éjszakákat olyan helyen töltjük ahol szénát, vagy szalmát találunk derékaljnak. Az eső elállt, a telihold világított mi pedig olyan jól éreztük magunkat, hogy ha nem szorított volna bennünket az idő, szívesen itt maradtunk volna párnapig.