10/Már csak egy este sátorban. Este nagyon villámlott körbe, de megúsztuk szárazon. Reggel oda jött hozzánk egy birkapásztor a kutyájával, akiről kiderült, hogy egész éjjel ott volt a környékünkön és próbálta megfejteni, kik vagyunk. Ott tátotta a száját, nem tudtunk tőle öltözködni egészen addig, amíg Gabi le nem tolta a pizsamáját! Azt gondoltuk, hogy a szénát akarja vissza kapni, de mondta, hogy majd ő visszaviszi. Úgy tűnt, hogy a Duzzasztó mű szomszédságában éjszakáztunk a pásztor nem tudta megmondani. Ahogy útra keltünk nemsoká beértünk Szatmárnémetibe. Gyerekkorom szeretett városába, ahol Mariska nénémmel jártuk az ócska piacot. Mondanom sem kell, hogy abból a régi városból semmit sem láttam fel volt túrva az egész valamilyen vezetéket fektettek. Az első boltba bementünk venni valamit az ebédünkhöz, és amíg Kati vásárolt a pultra tett pénztárcáját ott hagyta. Elmentünk vagy 20 km ert, amikor észrevette, hiába mentünk vissza már nem lett meg. Lehangoltak lettünk egész nap. Nemsokára elhagytuk a duzzasztót, ami nagyon látványos volt. Nem akartuk elhinni, hogy egy egész falut elárasztottak vízzel, hogy felépíthessék. A környéken rengeteg erdő közti völgyekben terültek el mesebeli falvak kis városok. Hosszan, majdnem az egész útmentét a duzzasztó vize töltötte ki. Láttuk a víz alól kikandikáló házak és egy templom tetejét. Itt a hegyek közt sok volt a fából készült pásztorkunyhó, körülötte legeltek a birkák. Nem lehetett valami jó itt élni hosszú hónapokig különösen télen eszembe jutott Tamási Áron „Ábel a rengetegben” című könyve, amit többször elolvastam. Talán ezen a napon jártunk a legszebb helyeken. Borszéken megkóstoltuk a kutak vizét, ami valamennyi más ízű és szénsav tartalmú volt. Természetesen a fiúk nem hitték el, csak amikor visszaérve Nagyváradra Sanyi bácsi megerősítette. Szabadságunk vége fele járt az időt be kellett osztani. Kevés helyen álltunk meg. Maros vásárhelyet elhagyva a Maros parton kellemes füves helyen lemostuk az út porát magunkról és a kocsiról is. Táborhelykeresés most is, mint mindig próbára tett bennünket, már elhagytuk Tordát, amikor még mindig nem találtunk megfelelőt. Feltámadt a szél, minden képen szélvédett helyet kellett keresnünk. Elmentünk egy nagy birka akol mellett, amit büdösnek találtunk. Végül megláttunk több szalmakazlat nem messze az úttól. A kazlak közt állítottuk fel a sátrakat és a sok illatos szalmával béleltük ki. Alig, hogy elkészültünk jött 10, 12 ember egy Zetorral és nagyon a lelkünkre kötötték, nehogy tüzet gyújtsunk! Ezen az estén konzervet ettünk és örültünk, hogy nem küldtek el bennünket.