12 / .Üdülünk. Nagyon kegyes volt hozzánk az időjárás, hét ágra sütött a nap egész ottlétünk alatt. Igyekeztünk minél több időt a vízben tölteni. A part lankás, homokos volt. Igazi üdülő hely. Messze a vízben felfedeztünk egy delfin családot, ahogy csoportosan úsztak. Sokan voltunk a parton a sekély vízben és bizony, „hancúroztunk” mint a gyerekek, élveztük a remek helyet. Az ebédnél a csoportvezetőnk feltette a nagy kérdést, kinek lenne kedve egy kis tengeri hajókázásra? Sokan jelentkeztünk, legalább 15 en akik szerettük volna megtapasztalni az igazi Orosz, tengeri túrát. Másnap reggeli után indultunk a közeli kikötőből. Első pillantásra szerencsére az „ egzotikumot” vettük észre, amikor megláttuk a hajót és személyzetét, olyanok voltak mintha a Cár felejtette volna ott őket, hajóstól, szakállastól. Nem annyira hajó volt a kiszemelt szállító eszköz, hanem valószínűleg / nem derült ki / halászbárka lehetett, mert a bárka egyik végében ott lapultak, nem, nem lapultak, hanem inkább tornyosultak egy csomóban a hatalmas hálók. Alig találtunk helyet magunknak mellette. A bárka „ személyzete” úgy, tíz fő körül lehetett, mindig ilyeneknek képzeltem el a matrózokat. Valamennyi szakálas, torzom borz nagydarab fickó volt. Legszívesebben visszafordultam volna, de akkor már késő volt. Az indulás zökkenőmentesen sikerült, csak kicsit dobálták a hullámok a Nagy Honvédő Háború után kiszuperált szerkezetet. Mondanom sem kell, hogy talán 4-5 en lehettünk lányok, hamar rájöttem, hogy rossz az ivararány. A mi nyápic fiúink csak nevettek rajtam, amikor szóvá tettem meglátásomat. Nem láttuk a partot olyan messzire bementünk, láttuk viszont közelről a delfineket, sirályokat és a végtelen víztükröt részesei voltunk a végtelennek. Amikor felszálltunk a bárkára még csupán félig volt részeg a matrózok serege a mieink pedig akkor még józanok voltak. Rövidesen megváltozott a helyzet, amikor a tenger közepén elromlott a bárka motorja, amit a fent leírt állapotban hozzáfogtak megjavítani a matrózok. Mentő csónakot, vagy bármilyen mentő alkalmatosságot mutatóban sem lehetett látni. Ezen a ponton kezdtem megtérni, imádkozni a jó Istenhez, hogy még egyszer segítsen ki a partra, ígértem nem akarok többet hajókázni./ Nem tartottam be a Törökök is megvezettek az Isztambuli hajóúttal / Nagy öröm volt, amikor ismét pöfögött a motor és elkezdtünk kifelé evickélni. Arról lehetett tudni, hogy kifelé tartunk, hogy messze láttuk a horizont alján a partot. Ekkor már nem csak az Oroszok, hanem a mi fiaink is részegek voltak. Hatalmas jókedv és „ drúzsba „ uralkodott a bárkán, ami lassan mégis kijutott a partra. Szerintem magától talált a kikötőbe, mert lehetetlen, hogy olyan állapotban értelmes döntést tudtak hozni a matrózok. A parton maradt csoportunk tagjai körbe röhögtek bennünket, amikor beszámoltunk a kirándulásról. A másnapi induláshoz ennek alapján nem sikerült utasokat toborozni. Ez az út nagyon emlékezetes maradt, igazi betekintést nyertek a „ Nagy Testvér” mentalitásából azok is, akiknek nem voltak háborús emlékei. Nem tudom, hogy sikerült épségben megúszni lehet, hogy a motorhiba mentett meg bennünket, amivel el voltak foglalva? Azon a délutánon már csak a strandoláshoz maradt kedvünk, jókat nevetve bátorságunkon, ami nem mindig feltétlen szükséges. Nem fogadtunk meg semmit, mert fogalmunk sem volt, hogy mi vár még ránk.