Ideális esetben 30 C fok melegben zajlott az aratás, cséplés . Izgalomban teltek ezek a hónapok, mindenki azért izgult, hogy nagyobb esőzések nélkül fejeződjön be minden nyári munka. Geszt körül, vendégmarasztaló a sár, akkor is, ha csak néhány napig esik az eső. Jó zsíros feketeföld van a falu körül, meg termett rajta a télire való. Volt olyan nyár, hogy úgy aratott apám, hogy amikor lekaszált egy rendet és azt anyám kévébe kötötte azonnal összeszedték és kereszt berakták, nehogy elázzon a búza feje, mert oda lesz, ami megtermett. Amikor megjelentek a felhők és láttuk, hogy rögtön feljön az eső a kereszt tövébe húzódtunk, mint egy kunyhóba. Eláztunk ugyan, de mire haza értünk megszáradt rajtunk az egy szál ruha. Amikor nagy ritkán kint voltam az aratáson és megláttam az ég alján egy nagyobb felhőt, pánikba estem. Akkor is, ha tudtam egy szemeső, sem esik belőle felvettem a nyúlcipőt és egy trappban hazáig szaladtam. Nem számított milyen messziről kellett szaladni a bokáig érő finom por-ban vagy latyakos sárban. Nagyon féltem a vihartól, dörgéstől villámlástól. Nyaranként sokszor hallottuk, hogy valakit agyon ütött a villám. Azt hiszem, ha nem színezik ki az asszonyok a történteket, akkor is féltem volna. Egyik nyáron velem egyidős pajtásom Poor Juliska apja, lett áldozata az égiháborúnak. Anyámmal mentünk a községházára, eső sem esett, borulás sem látszott „csak úgy derült égből villámcsapás „ és a templomkert előtt egy nagy hársfába belecsapott. Az ember éppen alatta ment el, azonnal meghalt. Mi beugrottunk a kapualjba, ami nem sokat védett volna, én még egy félóra múlva is bújtam anyámhoz annyira féltem. A mai napig, ha elmegyek, azon az úton mindig eszembe jut ez a történet lehet, hogy rajtam kívül már más nem emlékszik rá. Ez az eset olyan nyomot hagyott bennem, hogy amikor vihar van, ki sem megyek a házból, ha tehetem. Pedig, hát Isten kezében vagyunk. Úgy gondolom a sorsot, ha nem muszáj, nem kell kihívni magunk ellen. Otthon sokszor kiültem biztonságban a gerendás, ágasos ház elé egy kisszékre. Néztem a vihar nélküli bugyborékos nyári záport. Házunk nádtetejéről, mint a csőből csurgott az eső és patakként folyt az ereszalatti, maga késztette, kis csatornába. Amikor az eső elállt a környék összes gyereke kiment az utcára és a házak előtti árokban összegyűlt vízben totyogott. Kitaláltunk egy érdekes játékot. Eső után, amikor kezdett kiszikkadni a sár, jó szalonnásra, abból összegyúrtunk egy össze maréknyit. Meglapogattuk a közepébe lyukat formáztunk, bele köptünk és a járdához vágtuk. Nagyokat durrant, egész délután elszórakoztunk figyelve kié szól nagyobbat. Mire hazakeveredtünk ezután a játék után a disznó hozzánk képest úri embernek nézett ki. Anyám nem győzött kisikálni esténként. A két ruhámból az egyik mindig a kötélen lógott. A cipő nem okozott gondot, mert a paraszt gyerek lába nem bírta a cipőt. Nem is viseltem csak télen. Amikor az aratás befejeződött, pihenő nélkül lehetett kezdeni a behordást, vagyis a gabona asztagba rakását. Akinek, kevés gabonája volt sokszor a szekérről csépelték el. A falu szélén az Iklódi legelőn jelölték ki minden nyáron a cséplőgép helyét. Idehordták és rakták asztagba szépen sorba, rendezetten a gabonakévéket fajta szerint is elkülönítve. A közelben volt a legelő legnagyobb gémes kútja. Azt hiszem az esetleges tűz szempontjából volt praktikus idetelepíteni a szérűt. Azok a falusiak, akiknek kevés csépelni valója volt ide hordták a gabonájukat, a nagygazdák saját házuknál csépeltek, de csak akkor amikor a falu szélén már végeztek. Apám erős szorgalmas fiatal férfi volt sohasem maradt ki a cséplő brigádból. Legtöbbször a búzakévével etette a gépet a tetőn, tűző napon reggeltől estig, vagy zsákolta az összegyűlt gabonát. Azok a nyarak voltak eredményesek, amikor 5-6 zsák búzát és ugyanannyi egyéb takarmányt összegyűjtött. Amikor már nagyobbacska voltam én vittem neki az ebédet. Jó savanykás levest, meggy, pöszméte, alma és csirkepaprikás, vagy rántott csirke volt a menü .Nyár végére már megnőttek a tavasszal keltetett csirkék. Leültünk a szalma hűvösébe, ahol apám megebédelt. Otthon anyám úgy pakolt, hogy nekem is maradjon belőle, mert jókat enni igazán itt lehetett. Addig pihentek az emberek, amíg megették az ebédet. Akkor megrángatta valaki a gőzgép madzagját és a sípszóra feltápászkodtak az elcsigázott emberek és folytatták tovább a munkát. A gép faránál a törekhordók lányok voltak. Nem lehetett látni őket a portenger mögött. A szúrós, poros kalászok beitták magukat egész bőrükbe. Rárakódott az arcukra, hajukra ,szempillájukra , amit alig tudtak mozdítani a rárakódott vastag portól .Mire vége lett a napnak összeállt a konty a kendő alatt. A cséplés egész augusztusban tartott, a házaknál lévő asztagok maradtak utoljára. Ahogy ment a cséplőgép és a banda egyik háztól a másikhoz, gyerekek hada követte őket. Mezítláb egy szál ruhában, ami nem sokkal volt tisztább estére, mint a törekes lányoké .Szerettem ezeket a napokat, ki nem hagytam volna a banda bámulását. Sok látnivaló akadt a hatalmas masina körül. A széles gépszíj hajtotta a kattogó hatalmas kerekeket, a gőzsíp szólt, amikor vége volt a pihenőnek, a kazán, amiben állandóan égett a szalmatűz, érdekes látnivaló volt. Az emberek ilyenfajta nyüzsgése, jelentette a cséplést nekem. A háznál ebédet kaptak a cséplőmunkások a gyerekeknek is akadt pár szem nyári alma. Még a legrikácsolóbb öregasszony sem akaszkodott össze velünk, mert ha nem kaptunk semmit leloptuk a fáról a gyümölcsöt. Általában egy hónap alatt végeztek a csépléssel, augusztus végére, akkor már kezdődött az óvoda és az iskola. Az iskola . /13 Nagy változást hozott az életemben az iskola. Otthon, telenként Apám tanított írni – olvasni így volt kevés elképzelésem az iskoláról. Megvettük a kellékeket, „papundekli bőrönd formájú kis táskát, palatáblát, palavesszőt, olvasó könyvet, egy – két irkát, palavesszőt és ceruzát. Boldog voltam ,hogy már nagylány vagyok iskolába járhatok. Két iskola volt a faluban a „kis iskola és a nagy iskola „ .A megkülönböztetés szerint az egyikbe a kicsik jártak 3 . osztályig, a másikba a nagyok a 6. elemi végéig. Mindkettő összevont iskola volt, amíg az egyik osztállyal foglalkozott a tanító addig a másik feladatot kapott és csendben volt. A tanítónőt már ismertem , mert amikor az óvónőnk valamiért az iskolába küldött találkoztunk vele .Anyámmal egyidős fiatal, egyedül élő „kisasszony „ volt Kiss Ilona, aki Pápáról került Gesztre. Azon a napon, amikor anyám elkísért az iskolába rögtön megszerettem. Iskolánk a községházával szemben egy parasztház udvar felőli részéhez toldott nagyobb terem volt, berendezve iskolapadokkal, dobogóval, katedrával. A sarokban magas vaskályha szolgáltatta a meleget. A kályha mögött deszka ajtó választotta el a kandallóhoz is alkalmas nagy tátogó kéménylyukat a teremtől. Ennek később még nagy szerepe lett. A padlót vastagon bekenték olajjal, ami elég randán nézett ki és büdöset árasztott magából. Akkor ezt a szagot az iskola velejárójának könyveltem el. Ilyen szaga volt a szatócsboltoknak, vagyis minden jeles helynek. A ház utca felőli részében lakott tanító kisasszony. A háza előtti, léccel díszített ámbitusra felfutott a vadszőlő. Eltakarta előlünk Ica néni birodalmát. Év vesztes voltam így 1941 szeptemberében kezdtem iskolába járni. Anyám átkísért az úton a községháza előtt és bevitt az osztályterembe. Elfoglaltam az első helyet és onnan nem voltam hajlandó felállni. Az első hely rangot jelen-tett azt, hogy én vagyok a legjobb. Ica néni nevetett és azt mondta ezért a helyért nagyon jól kell ám tanulni! Mindent meg ígértem és maradtam ezen a helyen, addig, amíg ebbe az isko-lába jártam. Ha valami rosszat tettem azzal lehetett legjobban megbüntetni, hogy elültetett Ica néni a hátsó sorba, Ilyenkor bőgtem, hisztiztem és megembereltem magam, hogy minél hamarabb visszakerülhessek a helyemre. Ha valaki „ csak úgy „ elfoglalta a helyemet elkergettem . A legjobb tanulók egyike lettem ,amit Ica néni mondott , vagy csinált az szent volt előttem . Senki meg nem bánthatta, rosszat nem mondhatott róla biztos megvédtem. Szerettem tanulni soha sem felejtettem el megírni a feladatot a palatáblára. Irkába csak később , 2. 3 . évben írtunk .Karácsonyra akkor is tudtunk olvasni. Attól kezdve a betű lett a legjobb társam. Debrecenben tanult Ica néni öccse Géza, aki sokszor eljött látogatóba. Ilyenkor ott volt két nagylány, akik polgáriba jártak magán úton Ica nénihez. Semjén Kati és Gellén Juliska. Szerettem ott ugrálni körülöttük. Mindent hallani, tudni akartam, ami körülöttem történt. Azt már akkor is éreztem, hogy az egy más világ. Korban közel álltak Ica nénihez, de bennem akkor sem volt különösebb tisztelet irántuk .Julika kedves volt velünk, kicsikkel, Kati fenn hordta az orrát. Egyszer aztán amikor nagy „ szevaszt „ köszöntem az utcán Katinak, megállított. Azt mondta köszönjek neki kezét csókolom --mal, és nehogy tegezni merjem. Ettől kezdve nem köszöntem neki egyáltalán és ha mégis észrevettem rányújtottam a nyelvem .Az sem érdekelt ha megmondja Ica néninek, nem mondta meg. Mindig éreztem, hogy ellenséges velem szemben , meg is tettem mindent érte ezután a kis incidens után. Az a három év, amíg Ica néni tanított meghatározó lett egész életemben. Palatáblára rajzolt, zsinórírásos betűimet évtizedek múlva is megismerte. Akkor pedig már nem voltak olyan műgonddal megformálva, mint hajdan. Az olajos padló illata épp úgy beivódott tudat-alattimba , mint simogató kezének érintése. Sohasem bántott senkit, mindig dicsért, még akkor is, ha valamiért megdorgált bennünket. Tőle tanultam meg, hogy ha valamit elakarok érni azt elérem, mert képes vagyok rá. Soha senkinek nem mondta, hogy buta. Sarkalt bennünket a nagyobb teljesítményre, arra , hogy higgyünk magunkban. Nem tudom , hogy csinálta de 50 év után is sokan emlékeznek rá a faluban nemcsak én. Szerettem iskolába járni, állandóan produkáltam magam, jó tanuló voltam. Verseket tanultam, és szívesen szavaltam. Az iskola év végén minden évben volt egy ünnepélyes évzáró vizsga, amit már említettem. Ilyenkor a templomban kellett felelni valamiből. Azt választotta a tanító, amit a gyerek legjobban tudott. Nem volt könnyű, mert az egész falu ott volt a szülők azt várták, hogy az ő gyerekük legyen a legügyesebb. Mindig kaptam valamilyen jutalomkönyvet. Szép lassan rá szoktam az olvasásra, ezt apám is segítette, amikor valahonnan haza jött meséskönyvet hozott ajándékba. Sok könyvem lett mire pár év eltelt .