A pajtások./ 14 Iskolás koromban, kezdett kialakulni a baráti köröm. A környezetünkben lakó gyerekek lettek a barátaim, pajtásaim. A nyarakat azért szerettem, mert nem kellett iskolába járni, az őszt, pedig azért mert kellett! Az iskolai pajtásaimmal, akik a szélesebb baráti kört alkották, bejártam a falut. Mónus Julis-ka, Makai Juliska, Tárnok Juliska Bíró Joli, Szabó Gizi, Bíró Erzsike és Juci, Sujtó Sanyi, Kéri Jani Erdei Béla, Csikai Rózsika és Feri, a Góz lányok Irma Erzsike, Etus, akik később a családunkba is bekerültek. Etelka mama lett Apám második felesége. Mónus Pista, Fenesi Lajcsi, akik az 50es években Szolnokon katonáskodtak. Erről azonban még korai szólnom. Mindenkit nem tudok felsorolni. Minden helyzetben jól éreztem magam gyermeki bőrömben, állandóan egész udvartartás vett körül. Hol itt – hol ott játszottam, vagy az általam kitalált játékhoz szerveztem a csapatot. Mindig, mindenki a barátom volt, aki elfogadta a játékszabályokat. Legtöbbet Bíró Erzsikével és Sújtó Sanyival játszottam. Erzsike húgát, aki két évvel volt fiatalabb nálunk sokszor elzavartuk, hogy ne lógjon rajtunk a kis pisis, mert mi már nagy-lányok vagyunk. Van egy közös fényképünk, amin úgy mosolygunk, mint két éretlen vad alma. Nem tudom ki csinálta, de nagyon izgalmas volt a szomszéd kertben a szőlő lugas előtt állni. Rózsaszín selyemruha van rajtam, aminek felkap az eleje, Erzsikén félig díszes magyar ruha, amit igazán a piros mellény tett díszessé, csuda szépek vagyunk. Erzsike szülei nagygazdák voltak hozzánk képest, volt nagy házuk, lovuk, szekerük és soha-sem tiltották tőlem a lányokat. Az udvaruk más volt, mint a mienk. Nagy diófa állt a ház előtt alatta asztal és székek. Nyáron itt ebédeltek nekem ez különleges volt, a gazdagságot jelentette. Néha a házba is bemehettünk játszani, ilyekor ugráltunk az utcai szobában az ablak alatt álló kanapén. Másnak tűnt a világ az ő ablakukon keresztül. Lehetett látni az utcán jövő – menő embereket. Nálunk erre nem volt lehetőség, hiszen a hátsó udvarra nyílt a kis kockákból álló panoráma Olyan voltam, mint a felfedező útra induló kis macska, amikor először jut el a háztetőre. A faluban nem sok ház van ahol valamilyen ürüggyel meg ne fordultam volna. Mindegyik ház-nak, udvarnak külön hangulata vett körül. Akkor még nem tudatosult bennem, hogy az összehasonlítás, a tudni akarás vágyát ébresztette fel bennem. Tudtam, hogy melyik ház milyen tiszta kibeszéltem , ha valahol rendetlenség , piszok volt. A Bözsi nagynénje Bugyi néni a szomszéd házban lakott ahol kis szatócsboltjuk volt, olajos padlóval, amihez vegyült a petróleum és ecet szaga. Nagy átlátszó üvegekben tartották a savanyú és selyem cukrot, amiből néha vehettem egy szemet. Úgy képzeltem, hogy nagyon gazdagok, mert abban a boltban minden volt. Engem szalajtott anyám 5 deka élesztőért kenyérsütéshez vagy, 5 szál cigarettáért apámnak, ilyenkor mindig kaptam egy szem cukrot. Egyszer Bözsivel felfedező útra indultunk a kert-ben és a padláson. Mondta, hogy valami érdekeset mutat nekem és elindultunk a padlásra lépcsőkön felfelé. Amikor felértünk ott volt a sötétben, két koporsó az egyikben búza a másikban tengeri. Na, nekem mindegy volt mi van benne a sötétben, úgy szaladtam le majd ki törtem kezem - lábam ! A nagy robajra elő jött Bugyi néni és elzavart bennünket. Szokás volt, hogy a gazdagemberek előre megvették a koporsójukat. Na, oda sem mentünk, fel még egyszer megnézni mi van a padláson. Nem kaptunk selyemcukrot sem az akciónkért! Pajtások. 14/2 Másik szívbéli barátom Sujtó Sanyi volt, ő még közelebb lakott, mint Bözsi. Sülve, főve együtt voltunk, azzal a különbséggel ,hogy ő többször jött hozzánk, mint amennyit én men-tem. Még gyerekek voltunk, amikor a háború előtt meghalt az édesanyja. Álltam az utcaajtó-ban és néztem, ahogy sírva kíséri a koporsót az emberekkel. Nem engedték, hogy oda menjek hozzá, ilyen nagy bajban nincs ott helye a gyereknek. Ettől kezdve a nála sokkal idősebb nővére Erzsike nevelte, aki varró nő volt. Izgalmas volt beszabadulni a maradék színes ruhák közzé, aminek maradékából sokszor készült babaruha. Sanyi más típusú gyerek volt, mint én , az én vadságomat remekül tudta kezelni mindig. Senkivel nem lehetett akkorákat nevetni, mint vele. Már iskolás korunkban kiderült, hogy remek kézügyessége van. Szépen rajzolt, agyagozott és kézimunkázni is tudott. Amikor valami szépet csinált leutánoztam, de az sohasem lett olyan, mint az általa készített műalko-tás. Ezért kicsit irigyeltem, de inspirált is a próbálkozásra. Az első olajképet, amit egy vászon kendőre festett, nekem ajándékozta ma is megvan. Mindenhova jött velem 60 év óta és ott függött az éppen aktuális szobám falán. Azóta kaptam egy „igazi Geszti „ rózsa csokrot is tőle, amilyet ma már nem lehet látni sehol. Sanyi olyan volt nekem mintha testvérem lett volna. Néha kicsit eltávolodtunk egymástól, aztán újra rátaláltunk a másikra. Mindig tudtunk egymásról akkor is, amikor éppen el voltunk foglalva a saját életünkkel. A patika hozzánk ötödik ház volt, ahová bejáratos voltam a patikusék két lányához. A velem egyidős lányok Kállai Dali és Bella, nem jártak velünk iskolába, magán tanulók voltak. Ellentétben a Hanzéros doktor gyerekeivel,Jancsival és Ádámmal, akikkel együtt rendetlen-kedtünk és néha itt a patikusék - nál találkoztunk. Lány testvérük öregebb volt nálunk. Pati-kusék - nál, mindig rend volt a szobákban – ahová ritkán jutottam be – és az udvaron is. Sza-kácsnő főzött a családnak, ebédre nem, de uzsonnára gyakran hivatalos voltam. A helyes szemüveges lányok, igazi úri kisasszonyok voltak. Szerettem velük játszani, de csak akkor, amikor kedvem volt hozzá. Ők, mert nem jártak gyerekek közzé sokat unatkoztak, ilyenkor küldtek valakit értem, hogy menjek játszani. Na az ilyen megrendelt játékokat nem szerettem, különösen ha éppen egy jó játékot kellett abba hagyni . A házhoz nagy udvar és kert tartozott, sok fűvel, nagy fákkal és bokrokkal. Az utcáról nem lehetett belátni a sűrű orgonabokroktól, amik tavasszal többféle színben pompáztak. A virágos kert szélén, zománcozott, tarkaruhás, pléhkislány öntöző kannával a kezében vi-gyázott a virágok szépségére. Ahányszor elmentem a kert mellett mindig megcsodáltam. Az udvaron volt egy nagy verem, amit nem zöldség tárolásra használtak, mint nálunk, hanem házinyulak laktak benne. Volt egy kis kifutójuk ahol mi is játszhattunk velük. Egyszer aztán valami malőr történt / lehet, hogy mi hagytuk nyitva az ajtót / az összes nyúl kiszabadult , szétszéledtek a kertben azt hiszem még másnap is a nyulakat hajkurászta a szakácsnő mire nagy nehezen összeterelte őket a helyükre. .Egy nyári napon az udvaron fényképeket csináltak rólunk úgy, hogy ott voltak a Hanzéros gyerekek és én . Akkor is durcás voltam valami miatt, ma is őrzöm igazán jellemző rám az a kép. A patikusné, szép, törékeny fehér bőrű asszony volt, akinek gyakran fájt a feje. Olyankor lefeküdt a sötét szobában és nekünk csendben kellett játszanunk. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet beteg, amikor ott a rengeteg orvosság, amit a férje árult. A paraszt asszonyoknak sohasem fájt a fejük ,vagy ha mégis egy kombinált por meggyógyí-totta őket. Ki tudja, hogy tudtak megélni abból a pénzből, amit az orvos felírt, kevesen tudták megvenni a háború előtti pénztelenségben. A lányok játszópajtásai közzé tartozott Sanyi is , mégis ritkán találkoztunk össze. Azt gondolom beosztottak bennünket, hogy a lányok, keveset legyenek egyedül. A háború előtti évben elköltöztek valahová az északi megyék egyikébe. Mikor cso-magoltak, választhattam a rengeteg játék közül. Egy kis zongorát választottam, pedig babát is lehetett volna. Nem tudom miért, ez tetszett nekem és kitartottam mellette, talán a hangja miatt . A lányokkal soha többet nem találkoztam Néhány mondatban itt emlékszek meg, Hanzéros Géza doktor úrról. Kövér kedélyes ember volt aki sok évtizedig volt a falu orvosa. Felesége Ilonka néni igazi háziasszonyként nevelte a gyerekeket. Mindenkit ismert a doktor úr, azt is tudta kinek, milyen betegségek fordultak elő a családjában. Amikor valakihez kihívták már mondta a diagnózist, „ ó az anyád is epebajos volt neked is az a bajod „. A háború sem zavarta el őket, amikor csendesedett a helyzet vissza jöttek, szerintem, haza. A fiúkkal iskolában sokat játszottunk az udvaron ,de az én vadóc környezetembe nem tartoztak. A legkedvesebb pajtásom,-- máig jó barátom -- Sanyi volt. Vele állandóan, sülve, főve együtt voltunk. Szembe laktak velünk így nem kellet sok idő ahhoz, hogy együtt játszhassunk. Voltak alkalmi játszó pajtásaim is a környék gyerekei közül, olyanok, akik azt csinálták, amit én akartam. Nem tudtam elviselni, hogy ne én legyek a bandavezér. Ebbe a csapatba tartozott Szabó Gizi, Csikai Rózsika, akik soha sem lázadoztak az ellen, amit kitaláltam. Néha bevontuk a játékba néhány fiút, hogy többen legyünk. A Csikai gyerekek apja volt a falu csordása, aki reggel kihajtotta, esténként haza hajtotta a teheneket, nagyapjuk pedig a gulyás, aki egész nyáron kint aludt a növendék marhákkal. Olyankor, amikor Anyám nem volt otthon tízen is össze jöttünk az udvarunkon. Nem nagyon örült neki, mert olyankor jól szétrúgtuk a szalmát, lesiklást játszottunk a kazal tetejéről.