Olyan sok hátborzongató babonát sehol sem hallottam, mint apám barátjánál Csikaiéknál aki csordás volt. Egy házban laktak az öregek és a fiatalok. Az utca felőli házban a paraszt-ház elején, a fiatalok Rózsika és Feri a szüleikkel, hátul az öregek. Apám, anyám jó barátságban voltak velük, így aztán ősszel napraforgót verni náluk és nálunk is mindig összejöttünk. Ismerősökkel együtt, néha voltunk tízen, ilyenkor ment a mesélés és a viccelődés. Télen esténként mentünk hozzájuk beszélgetni, viharlámpával világítva a sötét utcán . Rózsika szüleinél mindig szép rend volt szerettem hozzájuk menni, olyankor hallgattuk a felnőtteket játszás közben fél füllel. Néhányszor bementünk az öregekhez, ha egyáltalán be lehetett férni. A sok tüzeléshez felhalmozott, összevágott ízík kórótól, ami kukorica szár amiről télen a tehenek lerágták a rajta hagyott csuhéjt és leveleket. Tercsa néni fekete ruhájában olyan volt, mint egy boszorkány, féltem kicsit tőle. Ült a sparhelt mellett és unalmában aprította a tűzrevaló kórót. A ház előtti gangon, tárolta a nyár végén legelőkön összegyűjtött, szárított tehénszart. Az illat ennek megfelelően alakult, egészen jellegzetesen. Lekvár főzéskor, viszont feltétlen kellett az egyenletes lassú tűzhöz a tehénszar. Mi is ezzel tüzeltünk a lekvárfőző katlan alatt. Nyáron a többi gyerekkel és is gyűjtöttem a legelőkön. Ebből a konyhából bejutva a „házba „ vagyis az egyetlen szobába nem sokkal volt jobb a helyzet . A berendezést két „ dikó „ pokróccal letakarva és egy asztal képezte. Szekrény nem kellett , mert az összes szoknya rajta volt az öregasszonyon egyszerre. Aki pedig kint volt a legelőn, annak a suba volt a fontos, hogy éjjel be tudjon takarózni. Mint említettem a mesék nagy része napraforgó veréskor hangzott el az öreg mamától. A ház tornácán felhalmozott, napraforgó fejeken ugráltunk, mi gyerekek, miközben a felnőttek körbeülték a halmot. Szerettem ezeket az estéket, sokan voltunk az jó volt. Viharlámpa világította meg sejtelmesen a magokkal tele kalapokat, amit kis botokkal „ verő fával „ püföltünk, amíg már nem volt benne egy szem sem. A sötétben ragyogtak a csillagok és mindig volt valaki, aki a gyerekeknek elmondja melyik a Göncöl szekér vagy a Fias tyúk. Most is hallom a jóízű beszélgetéseket és a nevetést körülöttünk. Sokszor olyan hátborzongató, igaznak mondott történetek hangzottak el, hogy ha éppen nem nálunk voltunk apám a hátán vitt haza és egész úton azt mondogatta, hogy nem kell mindent elhinni amit Tercsa néném mond. A legtöbb „igaz „ történetet ö tudta . Azt mesélte, egyszer észrevette, hogy a boszorkány csapkodja az istálló ajtaját. Biztosan az volt, mert nem fujt a szél és ember nem volt az istállóban. Na , azt mondja ő ezt kifigyeli . A következő este lesbe állt, az ajtó mellé és látja ám, hogy a boszorkány eloldozza az egyik üszőborjút. Rávágott a hátuljára , erre az megugrott neki az ajtónak . Fellökte az öreg asszonyt és elszaladt ki a határba . Na, kiabált segítségért, de mire a férfiak meghallották addigra messze járt a borjú .A boszorkányt ugyan nem látta, de azt igen, hogy eloldódik a kötőfék a borjú nyakán. Utána eredtek és meglátták egy árokparton nagy nyugodtan álldogálni. Mire átugrottak és utolérték csak egy idegen fekete kutyát találtak a helyén. Átváltozott a borjú, kutyává már tudták, hogy az a boszorkány. Meg akarták fogni a rájuk vicsorgó kutyát, de az egy idő után elszaladt. A férfiak indultak visszafelé és, mit látnak, az árok szélén ott legelt a borjú, aki a kutyából visszaváltozott megint borjúvá. Hagyta, hogy kötőféket dobjanak a nyakába, hazavezessék. Nem szökött el, soha többet, mert az istálló ajtóba seprűt tettek keresztbe, éjszakára a küszöb alá pedig rozmaringágat, ami nagyon eredményes mindenféle rontás ellen . Az, hogy mennyire eredményes bebizonyosodott akkor, amikor egy másik férfi külön ment a feleségétől. A volt asszony nem hagyta nyugodni mindig zaklatta még akkor is, amikor már újra nősült . Egyszer aztán , amikor már megunta , rozmaring ágat tűzött a kalapja mellé rontás ellen. Amikor utána találkozott a volt feleséggel és az megkérdezte mi van a kalapja mellett? Meg mondta, hogy rozmaring rontás ellen sohasem zaklatta többet. Félt, hogy visszaszáll őrá az átok nem volt tovább ereje. Elvette az ördögűző virág illata . Volt még egy másik történet, ami nagyon tetszett nekem, mindig elmeséltettem , amikor tehettem. Egyszer a csorda közt az egyik tehén, fejés közben véres tejet adott. Ennek az oka az volt , hogy a gazdája bele nyúlt a tejbe késsel, azt pedig nem szabad, mert a tehén tőgye megsérül . Na, valamivel elkell űzni a rontást, mert a tehén rúgott, vágott amikor hozzá ért valaki . Nem fejték egy darabig , de alá tettek egy kis borjút had szívja ki a tejet. Igen , ám de a beteg tehén teje is hiányzott a gazdának. Azt tanácsolta neki a csordás, hogy menjen ki éjfélkor a temetőbe, szedjen orbáncfű virágot . A virágot áztassa be olajba, azzal kenje naponta háromszor a tehén tőgyét és a ház előtti ágast . Addig, amíg a tehén meg nem gyógyul, fejje reggel, este a ház előtti faágast. A gazda megfogadta a tanácsot és az ágas adta szépen a tejet, amíg el nem apadt. Arról lehetett tudni, hogy a tehén meg gyógyult. Ebben a mesében sok igazság van, például az, hogy az orbáncfű olaj nagyon jó minden gyulladás kezelésére. Rengeteg kérdés merült fel bennem, amikre az volt a válasz, hogy ezt el kell hinni, mert ez így van! Arra gondoltam, hogy jó lenne otthon is megfejni az ágast, mert nekünk nem volt tehenünk Apám nem volt hajlandó megpróbálni, pedig szívesen ittam volna a friss tejet. Akkor lazult, majd szakadt meg a kapcsolat velük, amikor elköltöztek a falu másik végébe. Apám katonáskodott, anyám azt sem tudta merre menjen dolgozni, este már fáradt volt tanyázni. Rózsikával még sokáig sétáltunk vasárnaponként a falu főutcáján le fel nagy színes masnival a hajunkban. Az esti csordahajtás, megmaradt a különleges geszti élményeim közt, ami viszonyítási pont az óra helyettesítője volt. Bárhol voltam, csordahajtásra otthon kellett lennem. Akkor már esteledett, este pedig gyereknek otthon a helye, kijátszhatta magát egész nap .Felnőtt koromban amikor otthon voltam , esténként kiálltam a kapu elé és figyeltem az állatokat, hogy milyen ügyesek.. Figyeltem, ahogy az utolsó tehén is befordul a szomszédos házak kapuján. Mire végigmentek a falun valamennyi haza talált, véletlenül sem tévesztette el otthonát. Az utca levegőjében ott hagyták maguk után a friss trágya szagát, és a friss tej meleg illatát. Még ma is összefut a számban a nyál, amikor erre az illatra gondolok. Szerettem ezeket a poros, törekes meleg nyári estéket, meghittséget árasztottak. Ahogy a teheneket bekötötték az istállóba kezdődött a fejés , a habos meleg tej bajuszt hagyott a szám szélén, ízét most is a számban érzem. A fejőszéket az elmúlt 50 évben mindenhová magammal vittem . Épp úgy , mint az öreg kanapét, hol barnára, hol zöldre festve. A tehenek jó barátaim voltak később a Mózes zugban is ahol sokat vigyáztam rájuk .Ha valakinek fejős tehene volt az nem éhezett. Tudott túrót , tejfölt készíteni, és ha ügyes volt eladásra is jutott belőle . Két tehénnel már lehetett szántani vetni ez a gazda módosnak számított. A mesék közzé tartozik egy Sára nénémtől hallott történet, amitől mindig megborzongtam mégis többször elmondattam vele. Cséfa irányában a radványi erdőben volt egy erdészház , ahol fiatal erdész lakott a feleségével és kis fiával. Egyszer beállított hozzájuk egy idegen férfi, amikor nem volt otthon az erdész. Nem csinált semmi rosszat csak vizet kért pihent egy keveset aztán elment. Megkérdezte ott hagyhat e egy zsákot amiért másnap eljönne, ott hagyta a konyha sarkában. Nem sokkal később a fiatalasszony, aki közben el volt foglalva a gyerekkel felfigyelt arra, hogy érdekes nesz van a konyhában, sercegést hallott. Megfordult és látja, hogy a zsákból kinyúlik egy kés, ahogy vágja ki a zsákvásznat. Csendben maradt a gyereket félre terelte lekapta a férje puskáját a falról és belelőtt a zsákba. Férje meghallotta a lövést és szaladt haza. Akkor már ott volt két csendőr is a lövés hangjára, és kiderült, hogy egy régen keresett rab-lót lőtt le az asszony. A másik rablónak csapdát állítottak, megvárták, amíg visszament és elfogták . Ahogy mesélte Sára néném elképzeltem a sötét erdőt a késes embert, és a bátor asszonyt a nagy erdő közepén. Amikor elmentünk a sok erdő valamelyike mellett attól féltem elő jön egy rabló onnan is. Mit tudott volna tőlünk elvenni arra nem gondoltam. Sok erdő volt Geszt körül, mindig volt bennem borzongás, amikor ott kellett valahová eljutnom. A babonák közzé tartozott az is, amiről írtam, hogy kutya harapást úgy kellett gyógyítani, a bajt megelőzni, hogy a harapós kutya szőrét el kellett égetni a sparhelt tetején és azt az áldozatnak be kellett lélegezni. Nekem segített, az ijedtségen kívül nem lett bajom, legfeljebb az, hogy mindig féltem a kutyáktól. Az is ide tartozik, hogy ha valaki mellett villám csap egy fába és nagyon megijed, akkor a fa szilánkjából esővízbe kell áztatni egy darabot és azt a vizet, megitatni a beteggel. Ezt nem próbáltuk ki, amikor a Pór Juci apját agyon ütötte a villám, és nagyon megijedtem, de ha tovább féltem volna, ezt ajánlotta Sára néném.