A Rókusi pályaudvarra érkeztünk meg nem kevés izgalommal. Az út és az állomás sem volt már teljesen ismeretlen Villamossal a városközpontban át szállással jutottunk el az alsó városi szentháromság úti , zárdából kialakított kollégiumba . A számunkra hatalmas sarok épületet tejesen körbe jártuk mire rátaláltunk a bejárati kapura .A kapus elirányított bennünket az igazgató nőhöz .Akkor úgy gondoltam, ha maga az ördög fogad, akkor is maradok .Szerencsém volt . Fiatal törékeny fehér bőrű asszony volt ,aki kedvesen fogadott bennünket . Megértette késésünket és megígérte, hogy az iskolában is segít elsimítani a hiányzást .Akkor még az én életemet, és másokét is meghatározta a háború közelsége. Még csak négy év telt el békében, ami nagyon törékeny volt magán hordozta a megszállók műveltségét, műveletlenségét épp úgy, mint a magyar politikai elit, primitívségét tanulatlanságát. A fürdő vízzel kiöntötték a gyereket is. A művelt középosztályt szép lassan likvidálták, pedig közülük sokan szívesen integrálódtak volna az ujj társadalomba. Tudásukkal sokat segíthettek volna az ország fejlődésében. Mind ezt azonban mindenki másképp élte meg, a gyerek, a felnőtt, a politikus, a történész. Nekem az volt a lényeges, hogy milyen hatást gyakorolt rám. Számomra ezek az évek a sokat emlegetett 50 es évek csupa, csupa jót, izgalmas élményeket és nem utolsó sorban a tanulás lehetőségét hozta el. A tanulás mindig együtt járt a felemelkedéssel, ami eddig lehetetlen volt egy falusi kislány számára. Ha valaki kiemelkedően jól tanult és a szüleinek volt annyi földje, amit eladhatott a taníttatás miatt a gyerekéből pap vagy tanító lett. Azt, hogy a tanító úr miért nem tanítóképzőbe irányított nem tudom. Mindenképpen közöm lett a képzősökhöz mivel az ő kollégiumukban kezdtem meg szegedi életemet. A tanítás valamilyen formája mindig jelen volt az életemben. Azt hiszem ennek legalább egy oka az emberek feltétel nélküli elfogadása szeretete lehetett. Az, hogy tanulhatok, hogy világot láthatok, hogy egy nagyvárosban élhetek, olyan örömmel töltött el, amihez foghatót, addigi életemben sohasem éreztem. Az igazgató nő átadott bennünket az egyik nevelőnek, aki megmutatta hol lesz a szobánk A vegyészek, gépészek számára kijelölt hatalmas hálóteremben elhelyezkedtünk és mehettünk a Tiszai pályaudvarra a postán feladott csomagjainkért. Valaki eljött velünk, mert eléggé elveszettek voltunk egyedül. Ilussal a Gesztről jött másik lánnyal sohasem alakult ki köztünk igazi barátság igaz otthon sem barátkoztunk. A háztömb, ami két éven át, amíg el nem költöztünk máshová az otthonomat helyettesítette három funkciót töltött be. Egy szárnyában továbbra is a tanítóképző iskola kapott helyet. A Szentháromság útra néző rész volt a kollégium, mellette az akkor még funkcionáló apácazárda. Az egész egy nagy sarok épület. A Szentháromság út felől lehetett bejutni az épületbe egy akkora kapun, amit alig lehetett megmozdítani. A zárda bejárat is ezen az oldalon volt pár méterrel arrébb. Az épületegyüttest hátul zárta az ebédlő és a konyha földszintes része. Fal választott el bennünket az apácák konyhájától. A belső kapun csak egy nagy zárt udvarra lehetett jutni. A hátsó kis utcából nyíló kaput csak a konyhai és takarító személyzet használhatta. A diákok és a nevelők, a főbejáraton közlekedtek. Az apácák tetővel védett nyitott folyosón mentek az étterembe, ahol napközben rossz idő estén karba tett kézzel, egymással szemben állva sétáltak Mi pedig hangos énekszóval körbe járva az udvart vonultunk vacsorázni. A mozgalmi dalok betöltötték az udvart azt hiszem az ódon falakon is túljutottak. Alsó városon, mindenki tudta mikor megyünk vacsorázni. Az igazgatónő a nevelők nagyon rendesek voltak. Visszagondolva rájuk és az akkori társadalmi viszonyokra, egész későbbi sorsom múlott rajtuk. Sok olyan felnőtt volt körülöttem, akik a következő négy év alatt minden segítséget megadtak ahhoz, hogy a kis falusi lány elinduljon egy más élet felé. Ahogy túl voltam az elhelyezkedésen és elfoglaltam az egyetlen üres ágyat közre fogtak a lányok és kérdezgettek, miért jöttem ilyen soká, amikor már két hete megkezdődött a tanítás minden iskolában. Nem értették miért nem akartak elengedni otthonról . Néhány lány jött még a következő napokban ,aztán ahogy a létszám teljes lett a fegyelem is szigorodott . A tíz ágyas szobában vaságyak voltak szalmazsákkal, ami otthonunkra emlékeztetett . Ágynemű az volt amit vittünk magunkkal .Számomra minden új volt . A sok lány, az előre beharangozott fegyelem ,a hálóing ,a takarodó ,a fürdő szoba , a tisztálkodási szokások és a ricsaj ami betöltötte esténként az egész házat. A szoba amelyik egy évre az otthonom lett utcára néző ablakaival az első emeleten volt .Akikkel együtt aludtam Heten a vegyipariba, hárman a gépipariban tanultunk .Később kivívtuk magunknak az Elit elismerést vagányságunkkal, de arra még várni kellett. Egyelőre meg voltam szeppenve. Zsongott a fejem a sok újdonságtól. Az ismerkedésen hamar átestünk. Utána megmutatták a lányok, hogy a nagy földszinti teremben hol lesz a helyem. Elmondták, hogy minden délután 4-7 ig nyugton kell maradnom, és mint akkori nagy tanítónk Lenin mondta„tanulni, tanulni , tanulni „ ebben legalább igaza volt! Másnap a többi vegyész lánnyal elmentem én is az iskolába. Addigra a szűk egy nap alatt leendő osztály társaim kellőképp elrémítettek. Elmondták mi minden szörnyűség vár rám, ha ott akarok maradni és utol akarom érni őket az addig tanultakban .Ecsetelték milyen szörnyű mind az amit meg kell tanulnom, nem beszélve arról amiket meg kell venni a tanuláshoz. Például szögmérőt, körzőt, váltás fehér köpenyt egyelőre nem tudtak el ijeszteni. A fehér köpeny végképp nem ijesztett arra vágtunk fel legjobban négy éven át. Hétfőn reggel kivasalva a karunkra terítve vittük had lássák és csodálják az emberek, hogy mi valamilyen különleges dolgot tanulunk. Később is mindig úgy intéztük, hogy lehessen bennünket valamiért irigyelni.