Az iskolában kezdtük magunkat egyre inkább otthon érezni. A titkok, titka és a felvágás helye végig a labor gyakorlat maradt. A labort szerettem, különös hangulata volt. A szagokat, a jövés, menést, analitikát, mindent, amit elkezdtünk tanulni. Mindez olyan ismeretekhez juttatott, amiről félévvel korábban fogalmam sem volt. A vizsgálatok eleinte abból álltak, hogy ha összeöntünk két fehéret lesz belőle piros vagy sárga .Esetleg fordítva is lehetett, és ebből következtettünk milyen elem lehet benne. Geszten még kémcsövet sem láttam, itt pedig, fél év alatt meg ismertem a labor eszközök széles skáláját. Bürettákat, pipettákat különböző lombikokat, főző poharakat, na és a jól hangzó Liebig hűtő, Büchner tölcsér, Techlu égő Bunsen égő stb . stb. Műszereink nem voltak, mindent hagyományos módszerekkel vizsgáltunk. Talán az analitikai mérleg volt a legfinomabb szerkentyű az egész házban. Első évben sót, vas szulfátot, réz szulfátot kristályosítottunk, kandlis cukrot csináltunk. Nagy szó volt, amikor ki tudtuk mutatni indikátor papírral a savas lúgos kémhatást, PH értéket. Roppant élveztem az egész kísérletezgetést. A nagy laborban, minden évben az elsősök kezdtek. Olyan magas beépített asztalokkal volt berendezve, hogy a magam fajta másfél méteres mélynövésű gyerek alig érte fel a munkalapot ahol dolgozni kellett. Bárszékhez hasonló titráló székeken kuporogtunk, amikor valamit csináltunk, de az olyan kevés volt, hogy egymás alól kapkodtuk el. Ablakaink a Rókusi templom kertjére néztek, ahol mindig akadt látni való, egy két szerelmes pár akiket kilehetett figyelni. Első évben nem nagyon figyeltünk a kinti világra lekötött bennünket a sok újdonság. A gyakorlatok egész naposak voltak, hogy amit elkezdtünk azt betudjuk fejezni, vagy olyan állapotba hozzuk, hogy át vészelje a hetet amíg újra jövünk. Jó volt, hogy megbeszélhettük kinek hogy sikerült. A fehér keményített köpenyek a nap végére úgy néztek ki, mint amit a kutyák szájából húztak ki. Az első napok ijedtsége után hogy mi lesz velem itt, eszembe sem jutott átmenni másik iskolába. Ahogy az idő telt az osztály egyre jobban összeszokott, Ilus a másik geszti lány, vissza húzódó kevésbé szeles gyerek volt, mint én. Nem nagyon volt barátnője, mi otthon sem barátkoztunk itt sem. Nekem ez nem tűnt fel, mert akkor én már mindenben benne voltam és a legjobb barátnőmmel Janiga Katival sülve, főve együtt voltunk. Kati jobb tanuló volt, mint én, ha szükségem volt rá segített nekem. Ilus orrolt rám hogy nem segítek neki, nem foglalkozok vele. Még gyengébben ment neki a tanulás mint nekem. Nem érezte jól magát és karácsonykor azzal ment haza, hogy beteg az Anyja, és azért nem jött vissza a félévi bizonyítványosztásra sem. Mi többiek ekkor mehettünk először haza, január közepe táján, év eleje óta. Engem nem nagyon izgatott Ilus, el voltam foglalva a magam dolgával. A bizonyítványosztáskor, kiderült, hogy Ilus több tantárgyból megbukott, ő már ezt előre tudta azért ment haza. Az én bizonyítványom sem lett valami rózsás, meg nem buktam, de súroltam a határt az akkor 1-- 7 ig osztályzat alsó skáláján. A háború utáni évek zűr zavara, a falusi iskola osztatlan osztályos egy tanítós oktatása meglátszott a tudásomon. Hiába voltam kitűnő Geszten az bizony nem sokat ért szegeden az egyik legkeményebb szakiskolában. Egyetemi tanárok tanítottak bennünket sok tantárgyból, megsértődtek, ha mi nem tudtunk annyit, mint az egyetemisták. Hát én nem tudtam. Ahogy megkaptuk a bizonyítványt hazautazás előtt hivatott az igazgató nő, hogy beszélni akar velem, meg voltam szeppenve, mert úgy tudtam, hogy akkor éppen semmi rossz fát nem tettem a tűzre. Nagyon szép szimpatikus asszony volt, akit úgy gondoltuk biztos a kommunista párt helyezett ebbe a fontos funkcióba. Mindig kedves volt velünk, ám szigorúan megkövetelte, hogy utasításait a nevelők szigorúan végre hajtassák velünk, amit meg is tettek. Alig találkoztam vele, azért vert ki a veríték. Amikor bementem az irodába láttam, hogy egy levél van a kezében. Azt hittem a szüleimmel van valami baj. Hamar kiderült, nincs semmi baj, velük illetve mégis van csak olyan, amire nem gondoltam! Leültetett és elkezdett kérdezgetni, mit tudok Ilusról. Elmondtam, amit tudtam, hogy talán beteg ő, vagy az anyja azt írta anyám nekem. Kérdezősködött még a családról és oda adta a levelet, amit a kezében tartott, hogy olvassam el. A levelet az Ilus anyja írta az igazgató nőnek, amiben az állt benne, hogy nem jön vissza a lánya, mert beteg és egyébként is én elhanyagolom, nem segítek neki a tanulásban azért lett rossz az eredménye. Nem csodálkozik rajta, mert én eredendően gonosz vagyok a szocializmus ellensége. Az hogy ilyen vagyok nem csoda, mert az apám is köpönyegforgató, aki kilépett a kommunista pártból, mert azt mondta, hogy ő nem ilyennek gondolta a párt irányítást, ami szerinte rossz irányba megy. Az ilyen ember gyerekének szerinte nincs helye a városi iskolában, mert nem lesz rendes ember belőle. Súlyos vádak voltak ezek 1949 telén, amikor elkezdődött a társadalom átformálása az Orosz minta szerint .A pontos szöveget nem tudtam megjegyezni. Amikor felfogtam, hogy ez mit jelent számomra elfehéredtem, vizet kaptam, amikor magamhoz tértem úgy elkezdtem sírni, hogy alig tudott megvigasztalni az igazgatónő. Kérdezte szeretek e ott lenni és tanulni, mondtam, hogy mindig arra vágytam, hogy tanulhassak, igaz nekem is nehezen megy, de majd összeszedem magam! Mondtam nem igaz, hogy az én apám rossz ember, ő a legjobb ember a világon. Meg járta a frontot megsebesült most mezőőr a faluban. Az igaz, hogy kilépett a pártból, mert nem értett egyet a vezetőkkel. De arról ő nem tehet, hogy mi van a faluban és én sem. Látta a kétségbe esésemet azt mondta ne szóljak senkinek a levélről. Ha megígérem, hogy összeszedem magam, jobban tanulok, nem kell ott hagynom az iskolát és a kollégiumot sem. Arra kért legyek különb, mint a levél írója, szedjem össze az Ilus holmiját és küldjem haza postán. Mindent megígértem és meg is csináltam. A levelet előttem összetépte azt mondta ez a levél sohasem volt! A lányok segítettek a nagy zsákot kicincálni a postára mindent haza küldtem neki. Közben persze dúltam fúltam, hogy a szemét nem tud tanulni és azt akarja, hogy én se tanulhassak. Fentem a fogam, hogy amikor alkalom adódik, megmondhassam a magamét az anyjának. Arról pedig visszatekintve, meg vagyok győződve, hogy az őrangyalom irányított a kedves igazgatónőhöz, aki ettől kezdve különös szeretettel figyelt rám. Azt hiszem jót tett nekem az a levél! Nehezen ment nekem is a tanulás, ráadásul született” szelességem,” amivel áthidaltam a pontosságot és a felületességet nem tett jót nekem. Kapkodtam, össze csaptam a tanulást, sokat dumáltam, ha kellett, ha nem. Tanáraink nem voltak elnézőek. Aki sorozatban gyengén produkált annak megmondták, hogy hol a helye.