Szegedre már úgy érkeztem, mint aki hazamegy. Az első egy két nap nem győztünk betelni egymással ki érkezett meg kit kell még várni. Örömünk határtalan volt, amikor kiderült, hogy nem a régi kollégiumi szárnyba költözünk, hanem az apácák régi otthonába! Hangulatos világos kis szobákba helyeztek el bennünket ahol négyen laktunk együtt. A jó közérzetet fokozták a virágos függönyök és cserepes virágok, szekrényeink is fából voltak nem a régi fém öltözőszekrények. Ugráltunk örömünkben, ahogy elhelyezkedtünk. Katival sikerült egy szobába kerülnünk. Az étkezésekhez nem kellett egymást megvárni, akkor sem, ha a reggelihez, vacsorához nem egy időpontban étkeztünk, az ebéd pedig továbbra is a tanítás utáni haza érkezéstől függött. Nagy közös éneklések ritkábbak lettek, nem kellett bejárni az udvart, nem volt kiket idegesíteni hangoskodásunkkal. Az áhított fedett átjáró alatt mentünk az ebédlőbe ahol előző évben még az apácákat figyeltük. Hamar megszoktuk új helyünket. Természetesen itt is mindig történt valami! Bacsa Ica osztálytársunk a földszinten lakott egyedül egy szobában, mert valamilyen egészségi problémája volt ő kezelte azt a pénzt, amit gyűjtöttünk az osztálynak, mert ezt a szobát lehetett zárni. Egyszer azonban mégis nyitva felejtette az ajtót, mire visszatértünk a vacsorából hűlt helye lett a pénznek. Felzúdultunk, mindenki gyanús lett, aki nem vacsorázott, vagy hamarabb eljött. Valamennyi vegyész lány elkezdett nyomozni a hozzánk csatlakozó szimpatizánsokkal. Munkánk eredményeként másnapra meglett a tettes. A szokásos módon azon bukott le, hogy reggel még nem volt pénze valamire, estére pedig lett, annak pedig nyoma lett volna, ha otthonról kap. Egy osztálytársának tartozott azt is megadta a többit pedig cukrászdára költötte. A nevelőnk azt mondta nem tud tenni semmit, mert egy olyan elvtárs helyezte el, akinek hatalma van. Megkértük annyit tegyen meg hogy nem lát nem hall semmit. Megígérte és megtartotta a szavát csak arra kért bennünket ne legyen baja a lánynak. Amikor aktuálissá vált a számonkérés Anci néni szólt nekünk, hogy most ő elmegy a konyhába kicsit, jók legyünk. Ekkor indultunk „viselkedni „ a nagy hálóba, ahol a lány lakott. Voltunk vagy tízen a szikla szilárd bizonyítékainkkal. Amikor elkezdte tagadni a lopást és fenyegetett bennünket, hogy a rokona mit tesz velünk elkezdtük lökdösni. Ki akart menni, hogy szól a nevelőnek, de elálltuk az útját. Ketten hárman voltak azok, akik védték. Mi voltunk többen így egy igazi lincselés alakult ki. Csúnyán megtéptük őket, mi is kaptunk rendesen, azzal mentünk el a végén, hogy mehetnek, akárhova ezt kapják megint. Nevelő nőnknek elmondtuk, hogy sajnos a vita hevében ránk támadtak mi csak védtük magunkat. Ezek a lányok nem valóak közösségbe, ezt mi bebizonyítottuk, az igazgatónő eltanácsolta őket a kollégiumból. Nem tudom, hogy csinálta, de nem volt belőle problémája és nekünk sem. Szerettünk az új helyen lakni, jól megvoltunk egymással. Ezt a kis incidenst követően szét raktak bennünket, vegyesen a többi lánnyal. Katival mi ekkor kerültünk a négyágyas szobába addig –már majd el felejtettem – két ágyas szobában laktunk pár hónapig. A tíz ágyas szobához képest ez még mindig nagyon jó volt. A háború után szerveződött gyorstalpaló a Népi kollégiumok Országos szövetsége a NÉKOSZ , felbomlóban volt. Ennek pozitív hatásait mi is érzékeltük. Kicsit szűnt a drákói szigor, kimenőt ugyan nem kaptunk többet, de gyakrabban elvittek bennünket csoportosan, szórakozni. Nem voltam nagy szám a tanulásban, stabil közepes. A geszti osztatlan iskola végig kísért négy éven át. A szegediek, szentesi, makói, tanulók még akkor is, ha bejárók voltak jobbak voltak, mint akik a falusi iskolából jöttek. Természetesen ez csak magyarázkodás, kibúvó keresés, mert aki szorgalmas az bármit meg tud tanulni, amit akar. Tanulásom színvonalát erősen befolyásolta mennyi időt töltöttem könyvvel a kezemben olvasva és nemcsak merengve a betűk felett! Mindennel szerettem foglalkozni, ami nem tartozott szorosan a tanulás kategóriájába. Úgy-mint, táncolás, udvaroltatás randevúzás, a város megismerése töviről hegyire sétálással! A mozi volt a csúcs, képes voltam két filmet is megnézni egyfolytában. A belépő számunkra is elfogadható volt 1 --2 Ft helytől függően. A fagyiról is lemondtam miatta. Magyar és Szovjet filmek voltak más nem. Sok háborús történetet dolgoztak fel a hős Szovjet katonákról megható történetekben. Ki foglalkozott azzal, hogy igaz vagy sem a történet! Későbbi kedvencem a Szállnak a darvak lett. Az akkoriban vetített filmek közül egyre sem emlékszek olyan egyformák volta. Na, persze a mostaniak sem különbek! Egymásnak adva a tapasztalatainkat egyszer csak rátaláltunk a színházra ahol remek színészek játszottak. A színház megbabonázott! Az épület is csodálatos és nekem a SZÍNHÁZ, így csupa nagybetűvel ma is a Szegedi Nemzeti. Itt is sok Szovjet darabot játszottak, amik ma már klasszikusok. Ilyenek voltak: a Borisz Godunov, a Dohányon vett kapitány, Igor herceg, Bachcsi szeráji szökőkút és sorolhatnám. Sok operettet és operát játszottak a színházban, a Rigolettót háromszor nézem meg és még ma is megdobogtatja a szívemet, ha meghallom valahol felcsendülni az ismerős dallamot. Ahogy lehetett rögtön vettem bérletet többed magammal és mindent megnéztem, ami a műsoron szerepelt, nem volt elveszett jegy. Ha, nem tudtunk elmenni a pénztárba be lehetett váltani a bérletet jegyre, amikor visszakaptuk a bérletet azzal, újra belógtunk és megnéztük többször is a kiszemelt darabot. Az sem volt baj, ha állni kellett. Bérletünk mindig páholyba szólt ott egy kicsit lehetett késni a kabátot nem kellett leadni, ami fontos volt lehetett pompázni a bordó bársony környezetben. Sok szép ruhánk nem volt, de a többi lány mindig szépen felöltöztetett bennünket. Sokszor minden ruhadarab másé volt, amit felvettem magamra. A közönség megtisztelte a társulatot eleganciájával a diákok is igyekeztek rendesen kinézni. Egyik alkalommal szerepelt Szegeden a híres Mojszejev tánc együttes. Lehetetlen volt rá jegyet kapni, sokan voltunk a színház előtt, akik mindenképpen meg akartuk nézni ott tolongtunk a bejáratnál. Amikor megkezdődött az előadás benyomtuk az ajtót és a földszinti zsöllyék között megtöltöttük a járható részeket. Állva néztük végig és hatalmas tapssal köszöntük meg a csodálatos élményt. Két évvel korábban el sem tudtam volna képzelni ilyen csodát. A színház meghatározó lett és maradt az életemben a mai napig.