Ebben az évben új lányok jöttek hozzánk, az iskolába és a kollégiumba is. Egervári Magdi Csuka Klári, Virág Emese még az előző év végén. Egérkével és Emesével jó barátságba kerültem. Egérke Bajáról jött apja suszter volt olyan szép "gojzer" varrott cipőket készített neki, amilyet üzletben nem lehetett venni. Amikor szünet után visszajött, kacsamájat hozott üvegben zsírral leöntve nagyon finom volt, de csak a kiváltságosak, ehettek belőle. Összesen két évet járt velünk beteg lett, egyszer meg látogattam a kórházban nem jött vissza és nem tudom mi lett vele. Emese kilétét teljes homály fedte. Nem tudtunk róla semmit. Erdélyből menekültek át a háború alatt, de hogy miért sohasem beszéltünk róla. Felnőttek voltunk, amikor elmesélte, hogy földbirtokos nagynénje nevelte a háború előtt ahol ő igazi kisasszony volt. Három fiú testvére közül Szabolcs velünk egy időben tanult Szegeden, orvosi egyetemen. Emese ezzel a háttérrel egyedül lett párttag közülünk. Őt is az igazgató nő terelte, ebbe az irányba, aki én mellém is oda állt. Ez az okos és jó szándékú asszony tudta hogyan lehet túl élni a népi demokráciát. Az igazi nagy felhajtást minden évben a május 1 jelentette! A felvonulás, politikai tartalom helyett minket inkább az érdekelt kivel találkozunk, kiket látunk. Rendetlenkedtünk, nyűgösek voltunk miközben a Széchenyi téren várakoztunk. Órák teltek el mire a kaotikus tömeg valamennyire összerendeződött. A menet elején az egyetemisták sorakoztak, utánuk mi és a többi középiskola, mindenki vitt valamit, ami az iskolájára jellemző volt. Mi fehér köpenyben, kezünkben lombikkal, meneteltünk, majd jöttek a vállalatok. Akkor már haragban voltunk Titóval és az egész Jugoszláviával. Egy komplett dekoráció arról szólt, hogy Titó, mint az imperialisták láncos kutyája ugrált egy teherautó platójára szerelt ketrecben egy egyetemista fiú által megszemélyesítve. Olyan ügyesen ugrált, hogy leginkább őt néztük. Sok érdekes dekoráció közül csak erre emlékszem és arra, hogy nagyon meleg volt. A vadonatúj vászon tornacipőmben, mire átértünk Újszegedre a hídon, és szélnek eresztettek bennünket teljesen bedagadt a lábam . Visszafelé már többed magammal mezítláb jöttünk és egyáltalán nem érdekelt ki, mit gondol. Mire alsó városra értem természetes környezetében teljesen ki pihente magát a lábam. Ahogy telt az idő és ki tapasztaltuk, hogy tudunk minél több időt kollégiumon kívül tölteni változtattuk az útvonalunkat. A belvároson mentünk keresztül és a Mérei úton jutottunk el az iskolába. Időben még egyszer annyi, volt mit a körúton, de a kollégiumban töltött idő lerövidült a fiúkat is kikerültük. Szombatonként a város diákjaival spontán „zakatolást „rendeztünk ahhoz nem kellett zene csak skandáltuk „hegyek között, völgyek között zakatol a vonat én a legszebb lányok közül téged választalak egy a jelszónk tartós béke állj közénk és harcolj érte.” Majd kezdtük elölről miközben a körben állók választottak valakit. Ismerkedésre nagyon jó móka volt itt a lányok is választhattak nem úgy, mint a bálban. Kicsit lazábban éltünk a meghosszabbodott útvonalért nem szólt senki. Amikor valaki nem akart egy –két nap iskolába menni szemrebbenés nélkül igazoltam, remekül tudtam a Süliné és Stummerné aláírásokat hamisítani. Szerencsém volt nem buktam le. Tantárgyaink között geometria mellett szakrajzot is tanultunk, szerettem ezt a tantárgyat, elég jól tudtam rajzolni és szerkeszteni. Három gépész lány lakott velünk közülük, mindig akadt valaki, akinek nem volt kedve vagy ideje a szakrajzzal bajlódni. Néha megkértek rajzoljam meg helyettük, amire én szívesen vállalkoztam. Egy rajz 10 Ft volt. Amikor kiderült, hogy jó jegyet kaptak rá és elmondták a suliban a fiúknak is rajzoltam pénzért. Zsebpénz kiegészítőnek egészen jól bevált. A szerkesztés és a szabvány betűk írása később szokásommá. A kollégiumban továbbra is mindig történt valami, ami nem tartozott szorosan a tanuláshoz. A napsütéses jó időben szerettünk volna napozni, de nem volt hol és az sem, amit fel vehet-tünk volna, egy két lánynak volt csak az akkor még szokatlan éppen divatba jött bikini fürdőruhája, amit fel próbáltunk tetszett is, mi viszont bugyiban mégsem mehettünk a strandra. Napozni, szerettünk volna valahol, valahogyan. Ahogy az új helyre költöztünk, felfedeztük, hogy a harmadik emeleten egy tágas napozóterasz van, napozóágyakkal berendezve, amit a kis oldalszobában tároltak és ott maradt az apácák távozása után. Amikor már jó idő lett kezdtük kihordani a kellékeket. Amíg csak kevesen tudtunk róla nem volt semmi baj, felugrottunk néha a levegőn tanulni. Azt mindenki tudja, hogy a levegőn nem lehet tanulni csak merengeni és beszélgetni. Attól kezdve, hogy rajtunk kívül sokan tudtak róla, hol napozunk, elkezdtünk vitatkozni kié a hely ismét fellángolt a vegyész, pedagógus vita, azzal színezve, hogy a mi oldalunkon van, mi fedeztük fel! És egyébként is! Sajnos ez odavezetett, hogy a nevelők is tudomást szereztek róla és gyorsan igazságot tettek. Kulcsra zárták az ajtót nehogy baj legyen, ez a helyzet nem tűnt számunkra valódi akadálynak. Az ajtó mellett volt egy nagy ablak ahonnan, ha sarkig nyitottuk remekül kilehetett mászni a kb 70 cm magas mellvéden keresztül a teraszra. Miután az egyik mindenre kapható lány kipróbálta, hogy biztonságos e mehettünk. Nekünk a három emelet is biztonságosnak tűnt. Ettől kezdve a bátrak privilégiuma lett a teraszon napozni. Naponta többször is megtettük az utat a teraszra és vissza. Azt gondoltuk senki nem jön rá a turpisságra. Sokáig zavartalanul működött a dolog, mígnem egyszer jött haza valahonnan az igazgatónő. Ahogy jött keresztül az udvaron, véletlenül felnézett az épületre és szó szerint, földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta, hogy milyen akrobatikus mutatvánnyal mászik át éppen valaki a teraszra. Megszólalni nem mert, nehogy leessen, nem tudta holdkóros ez a gyerek vagy ügyes, de minden képen szerencsés! Szó nélkül bejött az épületbe, és mert mi nem vettük észre egyenesen hozzánk vezetett az útja. Kis híja, hogy fel nem pofozott bennünket. Kapkodtuk magunkra a ruhákat el akartuk tüntetni a napozás nyomait sikertelenül. Minden magyarázkodás, hogy zaj van a tanuló szobán, hogy kell nekünk a napfény süket fülekre talált. Az eredmény pedig az lett, hogy most már nem csak az ajtóra, hanem az ablakra is hatalmas lakat került. Sajnos hajcsattal sem lehetett kinyitni! A következő hetek kimenőinek programjáról megint nem kellett gondolkozni. Kiülhettünk hétvégén egy padra, könyvvel a kezünkben, a csöppnyi udvaron, ami beláttuk sokkal biztonságosabb volt. Sokszor kerültünk ilyen kétes helyzetbe, ami később a suliban beszédtéma lett és irigyeltek bennünket érte. Julcsi úgy tudta előadni az eseteket, mintha hőstettet vittünk volna véghez. minden esetre, sokszor húztuk magunkkal hasonló esetekben a többieket. A lebukás után hamar elült a vihar, nagyokat nevettünk, rajta és elégedettek voltunk, hogy no lám ezt is megcsináltuk. Akár, hogy vegyítettek bennünket a többi lánnyal mindig kilógtunk a sorból vegyészek, gépészek, összetartottunk. Az egész évi tanulás vagy annak hiánya kezdett meglátszani az eredményeimen. A mérleg nyelve mindenhol lefelé billent, kettesnél csak a szerves kémia látszott nagyon közel az egyeshez. Na, most aki látott már felírva szerves kémiai vegyületet képlettel az tudja ,hogy nem mindegy hol és hogyan kapcsolódnak az -OH ionok a szén atomhoz de a, benzol gyűrűt is szívesen el törtem volna én is!. Kovács Endre mindig azt gondolta, hogy nekünk annyit kell tudnunk, mint az egyetemistáknak, szomorúan tapasztalhatta, hogy ezt nem tudja elérni velünk. Természetesen ő volt a szemét mi pedig, négyen az áldozatok, akiket elhúzott év végén. Arra voltam ítélve, hogy a nyarat tanulással töltsem. Féltem mi lesz otthon, ha meg tudják a szüleim milyen szorgalmas voltam. Még mielőtt haza mentem elkezdtem mindent megszervezni a lebukás elhárítására. A búcsúzkodás a lányokkal nem volt olyan vidám, mint máskor. Ez a kis malőr azt is jelentette, hogy nem vesznek fel a kollégiumba következő évben, az pedig nagy baj volt. A bizonyítványomat a kollégiumban alá írattam és otthon azt mondtam nem kaptuk a kezünkbe. Valóban ott kellett hagyni, de csak azoknak, akik javító vizsgára voltak ítélve. Ezt a kérdést meg oldottam maradt a legnehezebb a felkészülés. Ott lógott a fejem felett Demoklés kardja, hogy mi lesz, ha a postás haza viszi a levelet, amikor nem vagyok otthon, Anyám minden levelemet elolvasott.
