Az év vége előtt még arról volt szó, hogy megyünk üzemi gyakorlatra, Pestre, de a vége az lett, hogy ezen a nyáron nem mentünk. Az is lehet, hogy csak azok nem mentünk akik, pótvizsgára voltak ítélve. Valami pénzkeresés után kellett néznem, a ruha táramat is ki kellett egészíteni és a könyvek is drágák voltak az apám keresetéhez viszonyítva. Jó helyet találtam, Gazdag Emmának segítettem könyvelni a községházán. Azon a nyáron volt a sokat emlegetett padlássöprés. Ebből nem maradt ki egy falu sem, a geszti tanácselnök, Farkas Ferenc, alacsony tömzsi, ember, aki a falu urának hitte magát és persze az is volt, hiszen nem mert vele senki szembe szállni. Ő döntötte el, hogy mennyi föld után, mennyi gabonát kell beszolgáltatni. Aki nem tudta teljesíteni a kiszabott mennyiséget, annak kimentek a házához és leseperték a padlásról az összes gabonát. Nekünk az volt a dolgunk, hogy a cséplőgéptől behozott mázsálási jegyeket könyveltük le. Ebből nézték ki, hogy honnan mennyi gabonának kell beérkezni a közös raktárba. Ahol lehetett csaltunk, ha nem is sokat, néhány zsákkal a gazdák javára. A mázsajegyeket egy sarkadi fiú hozta be minden nap, aki velem egyidős lehetett . Délután már bent maradt és haza kísért. Esténként ültünk a ház előtti padon és beszélgettünk Az volt a csúcs, hogy megfogta a kezem. Nem bántam volna, ha megcsókol, ahhoz még mulya volt. Mondta, szeret és ha elhagyom, vagy nem szeretem, szakállt növeszt. Akkor éppen még nem borotválkozott, mert nem volt mit. A cséplés befejeztével úgy ment haza, hogy, el sem köszönt. Nem tudom lett e szakálla, soha többet nem találkoztam vele. Otthon a hűvös szobában, amikor volt egy kis időm, regénynek álcázva, tanultam a szerves kémiát. El nem tudta képzelni anyám, hogy mitől lettem ennyire jó! Otthon a tanulással nem buktam le, csak amikor jött az értesítés Szegedről, hogy mennem kell a pótvizsgára, akkor lett meleg a helyzet. A postás kérésemnek megfelelően a községházára hozta a leveleimet. Amikor jött az értesítés vesztemre Anyám éppen az ablak alatt állt és követelte a leveleimet. Mindet oda adtam csak a hivatalos értesítést nem. Azt is oda adtam délután otthon miután sikeres plasztikai műtétet hajtottam véghez rajta, géppel át fogalmazva a szöveget. Azt tartalmazta ezek után, hogy a kollégiumi elhelyezésem megbeszélésére kell egy héttel hamarabb kell visszamennem. Annyi igaz volt belőle, hogy valóban új Kollégiumba költöztünk, de ott nekem nem volt helyem. Ködösítettem! Mondtam, hogy bár a tanárok nagyon szeretnék, ha én kollégista lennék, én mégis jobban szeretnék háznál lakni, mert jobban tudnék tanulni. Ennek hatására beindult a helykeresés ismerősökön keresztül. A szegedi cipőgyárban dolgozott művezetőként a Terus egyik nagy bátyja. Ajánlotta elintézi lakjak náluk. Levelek jöttek, mentek , miközben azon izgultam mi lesz velem, ha nem jön össze. A város közepén a Somogyi Béla úton laktak. Az optimizmusom és a szerencsém nem hagyott el. Jött a válasz mehetek hozzájuk jó helyem lesz, tanulni is tudok nem zavar senki. Mind ezt, megelőzte persze a javító vizsga, Kati barátnőmmel megbeszéltük, hogy elmegyek hozzájuk, augusztus végén és együtt utazunk vissza Szegedre. Ez volt a következő jelentős elterelő hadművelet. A holmimat feladtam postán Katihoz, hogy ne kelljen cipelni. Bőrönd nem volt sport táska sem még akkor. Egy általam készített háncs szatyorban vittem, ami bele fért, így indultam hozzájuk nagy izgalommal. Ahogy elindultam, nem tudtam, hogy ebből egy nagyon kalandos utazás lesz. Békéscsabán, ahogy átszálltam a Lökösházi vonatra kiderült, hogy nincs csatlakozás, mert a Mezőkovácsháza felé induló vonatot lekéstük. A Vonaton sok vasutas utazott, akik mentek haza a környező falvakba. Beszélgetésbe elegyedtünk elmondtam, hová igyekszek. Jobbnál jobb tanáccsal láttak el. Kitalálták, hogy szálljak le velük a következő állomásnál, igaz hogy ők kerékpárral mennek tovább, de nem gond, mert felváltva visznek majd, engem és a csomagjaimat. Fogalmam sem volt milyen messze van onnan Nagybánhegyes ahova indultam és azt sem tudtam merre kell oda eljutni. Fel sem merült bennem, hogy kételkedjek a vasutasokban, természetes volt, hogy azt teszem, amit tanácsoltak. Leszálltam a vonatról és elindultam velük, kerékpárral. Egy nő három férfi és én. Engem vitt az egyik másik a csomagomat. Lassan kezdtek elmaradozni, akikkel elindultam, hazaértek és én kettesben maradtam egy fiatal fickóval, aki vitt tovább engem és a csomagomat is. Kezdett nem tetszeni a helyzet. Amikor elindultunk arról volt szó, hogy mindenki jön Bánhegyesig és felváltva visznek. A férfi elkezdett túlságosan érdeklődni, van e szeretőm, udvarol e valaki, szűz vagyok e? Kezdett a helyzet meleg lenni, akkor döbbentem rá milyen helyzetbe kerültem. Akkor kezdtem igazán félni,amikor mondta, hogy pihenni kellene, mert elfáradt. Azon gondolkoztam, hogy tudnék kimászni a csávából. Olyan helyen haladtunk két falu közt az úton ahol egy teremtett lelket sem láttam. Tekintgettem körbe, de a földeken sem dolgozott senki. Valójában azt sem tudtam hol járok csak azt, hogy hova akarok el jutni. Ahogy azon gondolkoztam mitévő legyek és nézelődtem körbe a bicikli csomagtartóján, mert ott ültem, megláttam, hogy egy autó közeledik. Akkor még ritka volt, mint a fehér holló! Az én kerékpáros lovagom nem látta ő előre figyelt miközben, engem vallatott. Integettem a sofőrnek álljon meg, mikor mellénk ért meg állt, én le ugrottam a kerékpárról és odaszaladtam hozzá. Meg kérdeztem el vinne e a következő faluig. Akkor már az sem volt fontos számomra, hogy mi a következő ember lakta hely csak ne legyek kiszolgáltatva egy idegen kénye kedvének. Visszamentem a csomagomért, megköszöntem, hogy elhozott addig és ott hagytam a meglepődött embert, aki csak akkor vette észre mi zajlik körülötte. Hoppon maradt az én nagy szerencsémre. Lehet még most is azt bánja miért nem lépett hamarabb a tettek mezejére. Örültem, hogy megúsztam, mondta a sofőr, hogy előbb azt gondolta valaki viszi a feleségét, csak amikor közelebb ért és integettem döntött úgy, hogy meg áll. Suhantunk az autóval Mezőkovácsháza felé oda ment valami fejes ért. Mondta sajnos nem tud tovább vinni, mert időre megy. Nem bántam akár hol tesz ki csak lakott hely legyen és jó messze a vasutastól. Akkor ültem először, életemben autóban. A gyorsan zajló kavalkádban eszembe sem jutott, hogy a sofőr is, felléphet hasonló kéréssel a megmentőmet láttam benne, az is volt. Biztos az őrangyalom küldte az utamba. Mezőkovácsháza központjában, ahol kiszálltam a kocsiból, pár percig elveszettnek éreztem magam főleg az átélt izgalmak miatt. Hamar túltettem magam azon, hogy egyedül vagyok, ki kellett találnom hogyan tovább. Azt tudtam, hogy a fiúk közül Lovász Karcsinak itt laknak a szülei. Mivel nyár volt gondoltam, hogy otthon találom. Karcsit „ Liba nyaknak „ hívtuk sovány hosszú nyakú fiú volt, akivel mindig jókat lehetett rendetlenkedni. Csak annyit tudtam róla, hogy itt lakik a címét nem. A járó kelőktől érdeklődtem ismernek- e egy ilyen nevű fiút aki Szegeden tanul? Néhány sikertelen kísérlet után valaki, mégis útbaigazított és elkísért a házhoz. Elég megviselt állapotban voltam a viszontagságos út után. Kis batyummal megálltam a kapuban és bekopogtattam. Karcsi anyukája nyitott ajtót. Gondolom minden végig futott rajta egy perc alatt. Amilyen gyorsan és röviden tudtam elmondtam mit akarok és hogy kerültem oda az ismeretlen közepébe. A mondókámban oda érve hogy én is a szegedi vegyipari technikumban tanulok hívta a fiát, aki igazolt és azt is, hogy rendes lány vagyok. Ott az ajtóban túljutottunk a bemutatkozáson utána behívtak. Megnyugodtak a kedélyek, én is, és elmeséltem kalandos utazásomat, amin jót nevettek. Vasárnap dél körül érkeztem, az udvaron álló hatalmas diófa alatt meg volt terítve az ebédhez. Számomra is elő került egy teríték ami ellen nem tiltakoztam . Farkas éhes voltam. Valami nagyon finom ebéd volt csirke hússal utána pedig cukor szirupban elrakott zöld diót ettünk, sohasem tudtam olyan finomat csinálni. Jól éreztem magam velük, beszélgettünk nevetgéltünk. Felszabadultam, hogy van végre körülöttem valaki, akit ismerek. Ebéd után el akartam indulni gyalog, egyedül, Katihoz, de nem engedtek. Dicsérték nagyon talpra esettségemet, mégis inkább befogták a lovakat a szekérbe és azzal vittek el. Barátnőm meglepődött, hogy teljesen más irányból érkezek. Vártak a vonatnál, ami késve érkezett és nem tudták hova lettem. Mind ketten örültünk, hogy végre ott vagyok. Egész délután mesél-tem az utazásom történetét és a szerencsés befejezést. Karcsival minden találkozónkon felemlegetjük a kalandomat. Katinál maradtam egy hétig utána együtt mentünk Szegedre. Emlékezetes hét volt, ma is szívesen emlékszek rá. Volt mozijuk, a ház mellett , minden este ott ültünk a Kati által toborzott udvartartással. Esténként, ha nem akartunk moziba menni kiültünk a szép kertbe beszélgettünk, nevetgéltünk. Igazi kikapcsolódás volt, amit még a vizsgára való felkészülés sem árnyékolt be. Jókat ettünk, Katiék hozzánk képest, gazdag emberek voltak ő az akkori körülmények közt mindent megkapott. Csuda jól éreztem magam. Ahogy eltelt a hét felkerekedtünk és vonattal elmentünk Szegedre. Az iskolában félórás kemény megmérettetés után valamennyien beeveztünk a harmadik osztályba. Kati csak szolidaritásból jött velem őt nem húzták meg, de a kollégiumba már be lehetett költözni. Mivel engem úgy tűnt fél évig nem vettek fel, elkezdődött egy új életforma számomra. Még el sem kezdődött az év és nekem máris hiányoztak a lányok és a kollégium. A megérkezés örömét nem élhettem át velük. Meg kellett birkóznom az egyedülléttel, hogy mennyire sikerült kiderül a harmadik évben.