A gépész kollégista fiúkkal tisztasági versenybe voltunk. A nagy politikai harcok közepette az volt a mi legnagyobb gondunk, hogy hol van nagyobb rend! Minden héten egyszer mentünk hozzájuk és ők is jöttek hozzánk, mindent át vizsgáltunk . Nagy volt az öröm, amikor egy piszkos zokni vagy egy bugyi elő került a párnák alól. Az bizony fekete pontot jelentett az értékelésnél. Összemelegedtünk , sok közös bulit rendeztünk velük. A gépipariban mindig egy osztály rendezett tánc délutánt ahová felügyelettel mehettünk. Amikor nem tudott nevelő jönni, Emese volt a pótmamánk ő vigyázott ránk. Nem volt szigorú, épp úgy szeretett táncolni, mint a többiek, jól jártunk vele, mert kicsit meg lehetett hosszabbítani a kimenőt. Sohasem voltunk többen húsz – harminc főnél. Imádtunk táncolni és az eszement, hangosítóval felszerelt rádiózenére roptuk a rock,end rollt, ami bizony szigorúan tilos, elfajzott, jampec stílus volt. A zenét Belgrád sugározta, rádión jó minőségben. Közel volt Szegedhez azt hiszem azért nem tudták zavarni. Volt egy fiú, aki úgy van előttem, hogy bele bujt a rádióba és állandón ütemesen mozgott, mint aki nem normális. Szeszes ital sohasem volt, rendzavarás sem. Azok a fiúk, akik ide eljöttek remekül táncoltak és itt a tanárok is hagytak bennünket táncolni. Ezeknek a tiltott táncoknak koránt sem az igazi lépéseit tudtuk, de ütemre táncoltunk csa csa csát, vagy rokit. Az egyik ilyen bulin jöttem össze Flórival és adtam ki az útját Jóskának. Flóri jól táncolt és ellentétben a csendes Jóskával nagy vagány volt. Kollégista barátnőim megállapították, hogy nem vagyok normális, hogy a helyes rendes Jóskát dobom a nőcsábász, szélhámos Flóriért. Nekem ő kellett és kész! Ez volt megírva vagy felírva nekem? Minden esetre, hosszú időre meg pecsételődött a sorsom azon a napon! El kezdtünk együtt járni, ott voltunk minden bálon és osztály bulin. Szerettünk együtt táncolni és a magam kis szeles módján kiugrálhattam magamat, ha csak lehetett nem keringőt és tangót táncoltunk. Bár a tangó sem volt kutya, miközben összesimultunk. Tél közepén sorra rendezték a közép-iskolák szalagavató báljaikat. Jó hely volt erre a város központjában lévő Magyar Szovjet Baráti Társaság székháza hatalmas tánc termével .Minden bálban élő zene szólt, ismertük a zenekarokat és a legjobbat igyekeztünk szerződtetni. A tiltott táncokat is becsempészték valahogy, amire úgy táncoltunk, hogy kört alakítottunk. A kör közepén, mindig, csak egy pár táncolt egyszerre, ami kiváltságot is jelentett. Aki a körbe bekerült elismerten jó táncos volt. Nagy rokizások, jampizások a báltermekben voltak, vadásztak ránk a mindenhol jelenlévő AVH emberei. A lányokra nem jelentett veszélyt szerencsére csak a fiúkra. Őket, ha elkapták a köztünk lebzselő és figyelő pufajkások, elvitték és a Tisza parton jól elverték. A verés után ott hagyták őket, lehetőleg messze a várostól. Gyalogolhattak reggelig, ha volt hozzá erejük. A cselekedet ellen nem volt apelláta, bármit megtehettek, és meg is tettek. Flóri megúszta, nem vitték el, soha de voltak barátai, akikre minden héten sor került, már ismerték őket. Flórival a kapcsolatom, egyre szorosabb lett, szemem előtt minden rózsaszín ködben lebegett . Szerelmes voltam, mint a nagy ágyú. Mondhattak nekem bármit a lányok , nekem a legjobb , legaranyosabb , legszebb , legrendesebb , Flóri volt. Az, hogy néha meg ivott egy két pohár sört az is a vagánysághoz tartozott. Később már nem annyira. Egyébként is minden lány azt gondolja, és el is hiszi, hogy ő majd megváltoztatja a szeretett férfi esetleges rossz tulajdonságait. Többek között ez az, ami még eddig senkinek nem sikerült . Az érettségi előtt nem hiányzott egy ilyen felfokozott , felhők között járó állapot. Sajnos olyan lány még nem született, aki szerelmesen, okosan tud gondolkozni és viselkedni. Először a Marx téri mérlegház mellett csókolt meg finoman , lágyan úgy hogy teljesen el olvadtam . Nem voltak , fák csillagok , romantika mégsem tiltakoztam , nem úgy mint Jóskának. Ez az állapot elég sokáig tartott, közös munkahely és két gyerek lett az eredmény! Ezen a télen kaptam életem első téli kabátját, zöld színű öves, legújabb divat szerinti lóden kabát volt. Egyenes szabású kicsit bő, elfértem benne és főleg nem fáztam, 500 forintért vettem, rengeteg pénz volt! Nem tudom, hogy tudták össze gyűjteni az árát a szüleim. Boldog voltam, hogy nem maradok el én sem a többiektől. Ez ideig kardigánban vészeltem át a teleket. Nem sokáig örülhettem szép új kabátomnak. Amikor egyik reggel a folyosón lévő szekrényemből elő akartam venni, hogy felvegyem, csak a hűt helyét találtam. Kétségbe estem, mert otthon még nem is látták nekem pótolhatatlan, reményem sem volt arra , hogy másikat vegyek. Sírtam mi lesz velem, még csak a tél közepe volt, soká jött a tavasz addig is járni kellett valamiben. Félévi szünetben készültem haza menni. Nóri vigasztalt megtaláljuk a tolvajt majd meg látom. Hallottuk azokban a napokban, hogy a szekrényekből egy, egy százas eltűnt. Gyanakodtunk valakire, de még nem tudtuk rábizonyítani a lopásokat. Nóri ki találta, hogy hozzunk a laborból fenolftaleint, beszórunk vele egy százast és betesszük a szekrénybe. Majd utána gondoskodunk róla, hogy gyanúsítottunk meg tudja, és rá harapjon a cselre. Tervünkbe beavattuk Aranka nénit, igazgatónőnket és néhány lányt, akik segítettek. A terv szerint két lány megállt a gyanúsított mellett és elkezdtek beszélgetni. Az egyik lány elmondta, hogy most kapott otthonról száz forintot, amit a szekrényében tart, mert az a legbiztonságosabb. Utána figyeltünk és hagytuk a dolgokat megtörténni. A szekrényeket egyszerű kulccsal zártuk, amit nem volt nehéz kinyitni, reggelre eltűnt a pénz. Szóltunk Aranka néninek, aki összehívta a lányokat még iskolába índúlás előtt. Hoztunk egy lavór vizet, egy darab szappant és mindenkinek kezet kellett mosni. Először mi mostunk kezet , semmi , aztán még néhány lány semmi , következett a gyanúsítottunk és nem csak a szappan hanem a víz és a keze is csupa piros lett, működött az indikátor lúgos közegben! Meg volt rémülve, nem tudta mi történt, szűkebb körű vallatáskor mindent elmondott. Elő került a pénz – amin bemutattuk a többieknek is elrettentés képen, mi történt. A holmija között találtunk néhány zálogcédulát közük az én kabátomét is. Nóri azonnal jött velem és kevés alkudozás után visszakaptam a kabátom még mielőtt eladták volna. A lányt kicsapták közülünk. Szünetben a szép új kabátomban utazhattam haza. Otthon nem aratott osztatlan sikert anyám jobban örült volna egy hagyományos posztó kabátnak, azt nem árultam el, hogy milyen kalandos úton tudtam megmenteni, nem kevés szerencsével és a Nóri leleményességével. Flórival sokat voltunk együtt, délutánonként kimenő alatt minden nap találkoztunk. A múzeum kertbe, Tisza partra jártunk sétálni. Kedvenc helyünk a múzeum kert volt, mert oda ki lehetett ülni alibi könyvvel, hogy mi tanulunk, amiből semmi nem lett. Sokat jártunk moziba, nem készült olyan film itthon és a nagy Szovjet Unióban, amit ne néztünk volna meg. Szerettem az Orosz háborús filmeket, ahol mindig a jó győzött, vagy hősi halált halt, lényeg az, hogy meghatóan lett vége. A biztosítékot a Jégmezők lovagja című, egyébként híres film vágta ki bennem. Amikor már második órája gyalogoltak a jégen és még mindig nem történt semmi az nekem is sok volt ! Ezután jobban oda figyeltem mire váltok jegyet. Ahogy kitavaszodott és melegen sütött a nap szombat - vasárnap csapatba verődve mentünk a Tisza partra napozni. Fürdő ruhája csak néhány lánynak volt, azok állandóan vándoroltak. Úszni senki nem tudott közülünk csak pancsoltunk a csekély vízben. Messze mentünk a várostól, oda ahol a Maros a Tiszába torkollik. Szép ez a partszakasz, sok fűzfával, zöld mezővel ahol néha legelésző tehenek zavarták meg az idillt. A társaság magját Julcsi, Kati, Bacsa Ica, és én képeztük. Sokszor jöttek velünk a kollégiumból más lányok is és természetesen a Flóri kollégiumi barátai. Az is előfordult, hogy nem az a fiú jött, akinek örültek volna a lányok, akkor viszont duzzogás volt „ a kis hülyék „ miatt. Hajni is jött velünk néha, de olyan fiú kerülgette, aki nem tetszett neki és ő elmaradt. Fényképet készítettünk, játszottunk , jól éreztük magunkat. Emesének volt egy Orosz fényképező gépe azzal mindent meg örökítettünk. Senkinek nem jutott eszébe , hogy többet akarjon egy két csóknál. Sem alkalom, sem mersz nem volt hozzá. Érettségi előtt szörnyülködtünk, ha egy- két eltévelyedett párról hallottunk. Az osztályunkban, négy olyan kapcsolat volt, amiből házasság lett a mienket nem sorolom még oda az csupán a véletlen műve volt, akkor még nem tervezgettük a jövőt. Fél év után nem sok új anyagot tanultunk, az érettségi tételeket kellett kötelezően kidolgozni. Tanáraink azt gondolták, hogy így legalább egyszer át olvassuk az addig tanultakat. Az igazi tanulást toltuk arrébb, arrébb a tételeket pedig egymásról másoltuk. Valami így is ragadt rám. Alig volt egy hónap az érettségiig, amikor pánikba estem „nem tanulsz Eszti meg buksz, mi lesz veled„?Akkor láttam neki egy kicsit komolyabban . Bejártunk az egyetemi könyvtárba kiegészíteni tudásunkat . Valójában ez is a lógás egy fajtája volt . Az orvostanhallgatók leültek mellénk és úgy olvasták a könyveiket, hogy az véletlenül a női/ férfi nemi szerveknél nyílt ki. Emese bátyja Szabolcs is ezekben az években tanult az orvosin Szegeden híres agykutató lett belőle, Néha találkoztam vele, de barátságon kívül nem alakult ki semmi köztünk. Nekem Flóri kellett az egy szál nadrágjával az örökké letaposott cipőjével, összes vagányságával. Lassan kezdtük fel fogni, hogy a gondtalan diákéveknek egyszer vége szakad. Kitudja merre vet a sors bennünket, addig még volt kemény fél évünk.
