A laborban egyre otthonosabban mozogtam, már nem dolgoztam műszakban. A nappalos Ilikével és Zsuzsával elemeztem a beérkező piritet. Elszívó fülkéink továbbra sem működtek rendesen. Néha a feltáró savaktól olyan tömény vörös színű salétromsav gőz öntötte el az egész labort, hogy nem lehetett látni. Ilyenkor ott hagytuk a poharakat had táródjon benne magában a pirit és füstölögjön nélkülünk. Ki mentünk a labor elé, és amikor tisztulni látszott a levegő visszamentünk, folytattuk a munkát. Naponta ismétlődött a munka ilyen módja. Az elszívók, csak akkor lettek elfogadhatóak, amikor évek múlva az egészet lecserélték. Addig, viszont elég sok gázt beszívtunk nem is gondolva rá, hogy mennyire káros. Nyár volt, nyáron pedig az ember nem gondol arra mi lesz télen. Télen hideg volt, és abban a laborban ahol azon a télen dolgoztam, egyáltalán nem volt fűtés. Nemcsak fűtés nem volt, hanem kályha sem volt helységbe. A kéménylyuk magában árválkodott. Úgy melegedtünk, hogy a vasvázas fa székek alá rezsót tettünk. A még Szegeden vett és meglévő lódenkabátomban voltam egész nap. Könnyen ellehet képzelni milyen minőségi munkát végeztünk. Az izzító kemencéket állandóan bekapcsolva tartottuk az is adott egy kis meleget. Így próbáltuk átvészelni a telet. A helyzet otthon sem volt sokkal jobb. Talán annyival, hogy legalább kályha volt a szobámban, így amikor haza mentem betudtam gyújtani. Tüzelőt innen - onnan szereztünk, valamennyi szenet kaptam a gyárból, gallyakat pedig hoztak a fiúk a Tisza árterületéről a kirakott rőzsékből. Ilyen körülmények közt lettem terhes. Nagyon akartam, vártam a kisbabát miközben nem gondoltam rá, hogy mi lesz, ha majd megszületik. Akik akkoriban férjhez mentünk mindenki babát várt. Teljesen természetes volt, hogy aki asszony az előbb –utóbb szülni fog. Néhányszor kötelező volt elmenni az orvoshoz a kevés kedvezmény miatt. Jól éreztem magam, semmi problémám nem volt. Egyre jobban gömbölyödtem, jártam dolgozni. Kislányt vártunk, akit Katinak akartunk elnevezni. Mivel Flóri már két éve volt katona kérvényt küldtem a Honvédelmi Minisztériumba, hogy szereljék le egy évvel hamarabb. Farkas Mihály volt a HM minisztere, aki küldött egy tisztet környezettanulmány végezni. Az egy szem szobámban beszélgetett velem. Utána arról számolt be főnökeinek, hogy nagyon jó körülmények közt élek és semmi nem indokolja, hogy a férjem leszereljen. Az értesítésben, amit kaptam a látogatás után mindezt leírták. Ezután nem is próbálkoztam semmivel. Szüleim messze voltak, ritkán mentem haza. Hozzám jönni nem tudott anyám mert otthon kellett helyt állnia. Apám Inotára járt kubikolni az akkor épülő gyárhoz. Amikor jött haza és ment vissza , találkoztunk az állomáson . Ilyenkor mindig ellátott otthoni ennivalóval , nem tudom mi lett volna velem anélkül . Akkor már kezdtem gondolkozni mi lesz velünk ? Babakelengyére kaptam valamennyi segélyt abból megvettem a legszükségesebb holmikat. Kising, kis kabátka, pelenka, takaró cumis üveg ez volt minden . Gyerek ágyat kaptam attól, akinek már kinőtte a gyereke és a ruhák is így kezdtek majd szaporodni. Többen voltunk terhesek egyszerre, Eta aki Veszprémből jött Ferivel és ugyancsak babát várt velem dolgozott , valamivel idősebb volt nálam és városi polgár lány többet tudott sok mindenről mint én . Sokat segített nekem tanácsaival az ő babája Detti januárban megszületett én pedig március elejére voltam kiírva. Közeledett a szülésem ideje , amitől egyáltalán nem féltem. Farsangi bál volt a kultúrházban ahova elmentem este és még táncoltam is. Másnap 1956 március 5 én délkörül kezdtek jönni a fájások. A lányok szóltak a vállalati sofőrünknek, Laci bácsinak, hogy Eszter szülni akar. Mentőt senki sem vett igénybe, hiszen a szülés nem betegség. Jött azonnal és bevitt a városba az akkori bábaképzőbe . Az ügyeletes szülésznő vett pártfogásába, aki legalább egy mázsás lehetett. Mondtam, hogy segítsen nyomni. A felelet az volt ,hogy „ ha én nem tudom magából kinyomni a gyereket, akkor az bent marad „! Nem maradt bent! Délután három órakor világra jött az én kisfiam! Kérdezték mit vártunk, mondtam, hogy” kislányt, de nem baj majd a másik kislány lesz „! Körbe nevettek, hogy ők még nem láttak olyan kismamát, aki éppen megszülte a gyerekét és már a másikat várja ! A fiam, kicsi volt – 320 - , gramm, púp volt a fején az arca vörös az erőlködéstől, de olyan szép volt amilyet én még soha nem láttam, boldog voltam a gyerekemmel. Amikor bementem a kórházba még hó volt, mire kijöttem megérkezett a tavasz. Flóri haza jött megnézett bennünket és visszament a laktanyába. Nem maradtam Szolnokon csak egy pár napig. A vállalati Pobeda autóval haza vitt Laci bácsi bennünket Gesztre. Otthon aztán Anyám alkalmazta velem a gyerekágyas asszonyok szabályait. Még az utcára sem mehettem ki, legtöbbször feküdnöm kellett. Hozták az ismerősök az ebédet, finomakat ettem. Volt tejem egészen addig, amíg otthon voltam. Aztán kitalálta, hogy függetlenül attól, hogy én hol esküdtem ezt a kis fiút megkereszteljük Geszten a református templomban. Nekem mindegy volt akkoriban inkább hibának , mint erénynek számított egy keresztelő. Juci unoka húgom lett a keresztanya, Sára néném fia Sándor unokatestvérem, a keresztapa. Így lett református Lacika . Amíg otthon voltam megtanított anyám, mivel pótolhatom a tejemet. Hamar rá kellett szoktatni a hígított tejre, kávéra később a tejbe grízre. Hat hétig maradhattam otthon, ennyi volt a szülési szabadság, utána mentem dolgozni. Az utolsó pillanatban sem tudtam, hogy oldom meg az elhelyezését. Végül minden megoldódott. Rózsika nevű szomszéd asszonyom vigyázott rá. Kis ágyunk csak egy volt, szereztem valahonnan egy nagyobb fajta gyümölcsös ládát azt kibéleltük takarókkal és abba helyeztük el napközben, amíg ki nem nőtte. Akkor már kaptam járókát valakitől. Amikor Szolnokra visszajöttem átjött Eta az akkor már negyedik hónapos Dettivel. Kibontottuk a két gyereket egymás mellé tettük és a gyönyörű gömbölyű rózsaszín kislány mellett látva az én csenevész kisfiamat majd elsírtam magam, hogy mikor lesz belőle olyan szép baba, mint az övé. Nem hamar de lett! Most aztán, teljesen megváltozott az életem. Délelőtt kétszer haza mehettem a munkából megszoptatni, három hónapig. Utána maradt a cumi és az „Oriza „ tápszer majd a tejbegríz és hamar a mindenféle rendes ennivaló. Nyár végén Anyósom megsajnált és elvihettem hozzá két hónapra Lacikát. Gesztre nem tudtam volna elmenni meglátogatni, így is rossz volt mindkettőnknek. Sokat utazgattam vele később is hol az egyik hol a másik nagymama vigyázott rá. Anyám nagyon megszerette, pedig ő is kislányt várt. Mire másodszor hazavittem már nem számított kislány, vagy kisfiú.