Aki azt mondja, hogy egyértelműen tudta, mi történik az országban már nyár elejétől az nem mond igazat. Attól kezdve, hogy Sztálin meghalt sok minden megváltozott de az egyszerű munkásemberek csak a tényeket tudták érzékelni és értékelni. Azt, amik az egyes intézkedések mögött voltak, azt nem nagyon . A művelt pesti emberekre is más volt a társadalmi változások hatása, mint a környező falvakból hozzánk bejáró emberekre. Az, hogy valaki egy kis „mezei párttag” volt nem mindig jelentett egyet azzal, hogy elborult elmével imádta a rendszert. Minden esetre én csak azokat a körülményeket tudom megítélni, amik körülöttem voltak. A nagy világégés, a háború után csak tíz év telt el. Európában maradéktalanul kiegyensúlyozott helyzet sehol sem volt, akkor kezdet fellendülni mindenhol a termelés . A szétzilált munkásosztály kezdett össze állni . Hol volt akkor még a jólét ! El voltam foglalva a gyerekem gondozásával, ami éppen elég elfoglaltságot adott. Ezenkívül a hírek csak késve ,megszűrve jutottak el hozzánk. Értelemszerűen a Szabad Nép azt közölte, ami elősegítette a rendszer fenntartását, működését. Rádió az egész gyárban összesen egy volt. Azt néha bekapcsolták a portán, de hát ellehet képzelni, hogy abból mit tudtunk meg. A két magyar adó a Kossuth és a Petőfi rendesen megvolt szűrve ! Külföldi adót pedig nem volt szabad hallgatni. A Néprádió erre nem is volt alkalmas . Eltelt a nyár és esedékessé vált a Flóri leszerelése. Minden ment a maga útján vártuk mindketten, hogy végre itthon legyen. Nyáron csináltattam számára egy öltönyt, hogy amikor leszerel, legyen legalább egy ruhája. Akkor az üzletekben nem volt semmi , férfiinget azzal a varró nővel varrattam, aki nekem varrt már két ruhát. Vettem a társbérletünkbe bútort , csővázas nagy rekamiét két fotellel, asztallal. Lacikának is lett akkorra új ágya. A fizetésem majdnem elérte az ezer forintot, megéltünk belőle ketten. Büszke voltam rá, hogy sok mindent megvettem egy fizetésből . Nem tudtam mi lesz, ha Flóri haza jön csak remélni mertem, hogy több lesz a pénzünk jobban boldogulunk. Lacika, sokat volt a nagymamáknál, Geszten Anyukámnál kezdett el, járni az én kedvenc kanapémon. Amikor nem volt velem kicsit szabadabb voltam. Nem várhattam el az ismerősöktől, hogy ingyen vigyázzanak rá ,mégis ezt tették. Segítőkész emberek vettek körül. Október közepén Flóri írta, hogy 20. án jön haza a civil ruhájáért, mert 26 án leszerel. Haza is jött, és akkor már hallottuk a hírekben ,hogy Pesten mozgolódnak az emberek ,tüntetnek. Azt sem tudtuk igazán miért, hogyan tüntetnek ? Kimennek az utcára, de mit csinálnak, hogy küldik el az oroszokat? Tele voltunk izgalommal, vegyes félelemmel. Azt sem tudtuk elképzelni, hogy ha nem ez a rendszer lesz akkor mi lesz ? A fejünk tele volt tömve a kommunista ideológiával és elhittük azt, amit a tanfolyamokon belénk sulykoltak. Nem tudtuk mi van más országokban hiszen a határok hermetikusan levoltak zárva ezt mi is tudtuk. Szerettük volna, ha kimennek az Oroszok az országból, de azt, hogy megvalósuljon el sem tudtuk képzelni .Akadozott azoknak az alapanyagoknak a beérkezése, amiket a Szovjet Unióból kapott a gyár. .Sokszor leállt a gyár egyik oldalán a termelés. Csak találgattunk mi lesz, hogyan alakul az életünk . Teljes mértékben attól függött minden körülöttünk, hogy lesz munkánk vagy sem. Legjobban ettől féltem , egyik napról a másikra éltem. Bennem volt az is, hogy Apám mennyit ment a munka után, bejárta a fél világot, hogy eltartson bennünket. A hírek hozzájuk is eljutottak és izgultak értem és a gyerekemért. Flóri hazajött szabadságra és 23 án kellett vissza utaznia. Előző nap este bementünk Szolnokra a Halász csárdába vacsorázni , azzal a családdal, akik sokat vigyáztak Lacikára , Imrével és feleségével, Rózsikával . Egyre hangosabbak voltak a hírek a nagy Pesti tüntetésekről. Próbáltuk lebeszélni Flórit, hogy visszamenjen. Nem lehetett lebeszélni és neki volt igaza, mert ha nem megy vissza, akkor katona szökevényként kezelik . Nem akarta megkockáztatni a leszerelését. Nem lehetett tudni mivé alakul a helyzet. Visszautazott Tatára a harckocsizó laktanyába. Ettől kezdve november 10 ig semmit nem tudtam róla, visszaért ? harcol Pesten ? A rádióba bemondták, hogy a Tatai páncélosok is harcolnak. Ami vele történt csak akkor tudtam meg amikor haza jött. Közben itthon is zajlottak az események. A gyárban mindenki sztrájkolt, ami azt jelentette, hogy bementünk , de nem csináltunk semmit. Mondjuk ez ebben a formában nem igaz , mert magamnak csodaszép pulóvereket, Lacikának nadrágot, pulóvert kötöttem . A gyár teljesen leállt és tudtuk ,hogy csak akkor indul újra, amikor piritet kapunk a Szovjet Unióból. Azt pedig senki sem tudta mikor lesz. Az üzemi vezetők gyülekezési pontja a labor lett . Valaki szerzett egy rádiót és akkor már tudtuk hallgatni a híreket , néha nagy titokban a Szabad Európát .A fiúk Putyival az élen kitalálták ,hogy pókerozzunk . Minden nap össze ült a csapat , beszálltam én is a zsugázásba . Szerettem kártyázni, ami nálam nem jelentett szenvedélyt! Aprópénzben ment a játék mégis akadt mindig valaki, akinek jelentősen megcsappant az amúgy is visszafogott fizetése . Az első vesztésnél kiléptem és csak figyeltem a játékosokat. Ezen a télen már volt kályha a laborban ! A fiúk kokszot hoztak az üzemből és úgy bedurrantottunk ,hogy pirosodott az oldala, Karácsonyi Bogdán a főnökünk elment nyáron tőlünk , helyette az egy éve ott dolgozó Géczi Laci lett a laborvezető . Olga barátnőmet vette feleségül előző nyáron. A gyári műszaki értelmiség , a Pestről jött és a veszprémi, debreceni mérnökök , vegyészek voltak a hangadók . Mentünk a városba tüntetni. szobrot dönteni. Bár milyen hihetetlenül hangzik , Mucsányi Kálmán az akkori párttitkár vezette a csoportunkat először a Tisza parton álló Lenin szobor ledöntéséhez . Az emberek hangosak voltak , kiabáltak énekeltek . Innen csoportosan mentünk tovább keresztül a városon . Együtt figyeltük mi történik a hősök terén a szoborral .Itt már kezdett vadulni a tömeg megrészegedve a nagy szobor szétverésétől . Nekem ez már félelmetes volt és valahogyan többen leléptünk és haza mentünk gyalog a lakótelepre . Lehet ,hogy gyáva voltam de nem mentem többet tüntetni .Azt hiszem inkább valamilyen ésszerű óvatosság alakult ki bennem. Többet gondoltam arra, hogy mi lesz ha ennek vége lesz. Minden esetre a labor sem merült bele semmibe. Amikor valaki felvetette,hogy csináljunk Molotov koktélt nem lett rá vállalkozó. Ebbe az is bele játszott, hogy üveg technikusunk, Paulusz Jóska az utolsó csoporttal jött haza fogságból 1955 ben azóta dolgozott nálunk. Soha nem beszélt arról, ami vele történt a lágerekben . Nem lehetett könnyű az elmúlt tizenegy év, amit ott töltött , különösen ezzel a névvel . Oka volt rá, hogy óvatos volt, nem akart vissza kerülni. Nem volt rá biztosíték, hogy az események mellénk állnak . Minden esetre kimaradtunk ebből a hazafias cselekedetből. A műszaki vezetők maguk közül jelöltek és a dolgozók megválasztották a Munkás Tanács elnökét. Békefi Gabriella személyében. Nem akarta elvállalni, egyedül nevelte a fiát. Családi hátteréről nem lehetett sokat tudni csak annyit ,hogy az édesanyja segített néha neki. A gyárban mindenki szerette, vegyészmérnökként műszakvezető volt. A Budapesti Vegyiművekből jött, Horvát Döncivel és Ötvös Dani bácsival, akkori főmérnökünkkel. Nagy unszolásra mégis elkezdte a munkát, ami néhány gyűlésnél nem terjedt ki többre. Érdekes helyzet volt nálunk, fiatal gyár,fiatal szakemberekkel. Helyben nem volt mi ellen tiltakozni, egy hullámhosszon volt az egész kollektíva. Országos szinten szerettünk volna változásokat. Jobb munka körülményeket, több fizetést, jobb közellátást és persze ,hogy az Oroszok menjenek haza. Nálunk nem voltak különösen kirívó rossz körülmények, ahogy éltünk az természetes volt . Aki itt dolgozott valamilyen lakást kapott, ha kérte , a várostól elszigetelt zárt közösséget alkottunk ahol jól éreztük magunkat . Nagyon hamar vége lett minden reménynek elgondolásnak . Hallottuk ,hogy a Szolnokon átvezető főúton november negyedikén egész éjjel jöttek az Orosz tankok . Mire megvirradt teljesen körbe fogták Szolnokot a Cukorgyári Tisza gáttól a vasúti hídig . Nem tudom mennyi harckocsi volt Szolnok körül , de azt magam is láttam ,hogy 50 – 100 méterenként álltak . A gyárba nem mehetett be senki , ott állt két harckocsi a kapu előtt . A lakótelepnél pedig a ki és bejáratnál a házak felé fordított lövegcsővel egy - egy. Nem volt meg nyugtató, még akkor sem, ha egy ellenséges lépést sem tettek a katonák . Az egyik tanyából hordtam a tejet Lacikának , muszáj volt elmennem érte. Kézzel - lábbal elmondtam hova megyek , elengedtek és vissza is jöhettem bántatlanul . Egyik nap be kellett mennem a városba, patikába tápszerért orvosságért. Buszjárat nem volt, elindultam gyalog , próbáltak lebeszélni, ami nem sikerült . Át kellett mennem a harckocsi gyűrűn a cukorgyárnál . Nagyon féltem , a katonák ott álltak az úton nyakukban géppisztollyal. Át engedtek a város felé. Ahogy eltávolodtam tőlük lövést hallottam azt gondoltam rám lőnek. Önkéntelenül visszafordultam és láttam ,hogy egy kutyát lőtt agyon a fiatal tiszt. Megszaporáztam a lépteimet és ettől kezdve azon gondolkoztam, hogy jutok vissza ezen a helyen. Nem sok időt töltöttem a vásárlással, elintéztem a patikát és indultam vissza. Visszafelé jöttünk hárman nem féltem annyira. Simán haza jutottam, bár a szívem majd ki ugrott a helyéből. Nem indultam el többet, amíg körbe volt zárva a város . Hallottuk, hogy Szolnokon megalakult a Munkás Paraszt kormány Kádár János vezetésével . Ennél többet nem tudtam róla , mindenki sunyított a nagyhangúak csendben voltak. Igyekeztek láthatatlanná válni és ha lehetett eltűnni. Mi pedig reménykedtünk, hogy ismét nyugalom lesz. Gabit letartóztatták a Munkás Tanácsban vállalt funkciója miatt. A konkrét vádakat nem ismertem, bár én is adtam 150 forintot arra ,hogy ügyvédet fogadjunk a védelmére. Nem sikerült felmentetni, amit nem értettem ,hiszen nem csinált semmit. A többiek helyett ő vitte el a balhét. Évek múlva szabadult soha sem tette be a lábát többet a Szolnoki Vegyiművekbe . Nem sokkal később november 10 táján haza jött Flóri. Az útja bonyolult volt, Pestig teherautóval onnan vonattal. A vonat olyan lassan jött ,hogy két nap alatt jutott el Abonyig onnan gyalog jött . Azt is megtudtam ,hogy az ő alakulatuk nem volt Pesten , a laktanyára vigyáztak, amit körülvettek az oroszok. A körülményekből akkor ők is leginkább a káoszt érzékelték. Az volt a fontos , hogy haza ért sértetlenül. Vissza kellett még egyszer utaznia a hivatalos leszerelési papírjáért, hogy dolgozhasson. November végén került rá sor és utána elkezdtük a közös életünket.