Lassan kezdtünk megnyugodni, arról még szó sem volt ,hogy a gyárban újra induljon a rendes munka. Az embereket nem küldték el csak a fizetéseket csökkentették . Nehezen tudtunk megélni és nekem ott volt Lacika akit el kellett látnom. Mindenféle betegségek elérték csak úgy, mint a többi gyereket. Az egyoldalú étkezés és a vitaminhiány okozhatta a sok fül, torokfájást, ami mellett nagyon lefogyott. Ahogy meggyógyult megint elvittem Gesztre a szüleimhez ahol mindent megkapott, amire szüksége volt . Egy baj volt csak az, hogy messze volt és ritkán láthattam. A gyárban azon gondolkoztak a pihent agyúak ,hogy mit lehetne csinálni amiből valami haszon lenne. Géczi Laci a főnökünk és Wolf Feri kitalálta, hogy főzzünk szappant. Na de kik főzzék ? Györkiné Jutka, aki műszak vezető volt a gyárban, lett az egyik szakember a másik pedig én. Kaptunk két segédmunkást, akik irányításukkal elvégezték a nehéz és piszkos munkát. Az alapanyagot a Szolnok környékén lévő hűtőházakban tönkrement kacsaháj képezte. Először kis mennyiségben kipróbáltuk, laborban a szappanfőzést. Nem volt teljesen ismeretlen a módszer ,hiszen otthon disznóvágás után együtt főztük anyámmal a jó házi szappant a hulladékokból. Különböző adalék anyagokkal próbáltuk az állagát változtatni kevés sikerrel. Maradtunk az eredeti mosószappan recept mellett, csak a mérete lett kisebb, mint az otthoninaknak. A gyár mellett volt egy kis épület, megkezdték az átalakítását, ami február körül befejeződött . Az egyik helységben elhelyeztek két hatalmas üstöt , itt történt a szappan főzése. Az üstök alatt fával tüzelt a két segéderő mi pedig Jutkával ültünk az üstök szélén és kavargattuk a masszát. Amikor kész volt a szappan a lakatosok által készített formába öntöttük. A másik helységben vágtuk és tároltuk, kétnaponta készült el egy adag. Igazi kézműipar alakult ki. Két műszakban dolgoztunk négyen. A hulladékot, amit felhasználtunk nagy vashordókban hozták, olyan büdös volt, hogy alig lehetett megmaradni a helységben , Egy idő után mi megszoktuk és az üstök mellett ülve, ettük a zsíros kenyeret hagymával. Az általunk főzött szappannal láttuk el a gyár dolgozóit. Mindenki kapott havonta egy darabot . Volt aki többet szeretett volna , annak tíz cigarettáért adtunk egy darabot, ez volt a mi nagy seftünk. A kis üzem ahol az egyetlen produktív munka folyt a laborhoz tartozott. Nem irigyeltek a lányok a munkám miatt, ami eltartott májusig. Mire meleg lett és veszélyes lett volna főleg a hulladék tárolása addigra elfogyott. Megkönnyebbültem , amikor visszamehettem a laborba dolgozni. Ettől kezdve, amikor valami új munkát kellett kipróbálni kisüzemben a választás rám esett. A fehér köpenyt sokszor felváltotta a gumicsizma és a pufajka .A pirit szállítása 1957 tavaszán megkezdődött és a hosszú állás után felfűtötték a Humboldt kemencéket. Mire mi befejeztük a szappanfőzést elkezdődött újra a kénsavgyártás. A két dolognak semmi köze nem volt egymáshoz , csupán annyi ,hogy újra azt elemezhettem, amit korábban, a beérkező anyagokat. Közben újra indult a társadalmi élet a gyárban , ami azt jelentette ,hogy a szakszervezeti munka beindult és újra szervezték az átalakított pártot MSZMP néven. Megkeresték a régi párttagokat és megkérdezték mi a szándéka. Teljesen egyértelmű volt, hogy akit megkerestek nem mondott nemet. A korábbi nagyhangúak igyekeztek vissza kerülni és lehetőleg vezető funkcióba jutni . Sokan meg tudták így tartani a jó munkahelyi beosztásukat is. A vonalasság még megvolt, nemcsak a párttagok közt .Minden dolgozót érintett bizonyos mértékig. A legkomikusabb az volt, amikor a feleség „ elvtársként „ beszélt a férjéről. Ilyenkor előjött bennünk a „Bohóc „ és bizony kinevettük. Flórival mindketten párttagok lettünk továbbra is, aminek sohasem láttuk sem előnyét sem hátrányát. A fizetésünkért ugyanúgy meg kellett dolgoznunk, mint bárki másnak. Az egyszobás társbérlet kicsinek bizonyult szerettem volna önálló lakást kapni. Megigényeltük, de a cél elérése érdekében Flóri nem tett egy lépést sem. Kénytelen voltam elindulni, kiharcolni valamilyen különálló lakást. A városban a Tiszti Kaszinó épületében kialakítottak összesen négy lakást. Kettőt a vegyiművek, kettőt a papírgyár kapott meg . A személyzeti vezetőtől kértem ,hogy egyet adjon nekünk. Nem akarta , azt mondta már másnak ígérték. Leültem az irodájában és azt mondtam, addig nem mozdulok, amíg alá nem íratja a kiutalást nekünk . Fél napig vitatkoztunk, aminek az lett a vége, hogy az igazgató mégis aláírta számunkra a kiutalást. Még azon a napon bevittünk néhány bútort nehogy valaki megelőzzön bennünket. Így is hadakozni kellett a másik házaspárral, mi maradtunk. A konyhában volt egy sparherd, összetákolt kecskelábú asztal, két szék és egy stelázsi. Ez volt az első konyhabútorom, de az enyém volt! A szoba berendezése a csővázas bútor volt, amit még én vettem amíg Flóri katona volt.. Kiegészítette a gyerek ágy és egy Orion rádió. Saját lakásunk volt és nem számított milyen a berendezés. Fürdőszoba és WC két családnak volt a folyosó végén. Kibírtuk, jobb volt, mint a korábbi lakásunk. Tágas folyosóról még tágasabb teraszra lehetett kijutni. A négy család sok gyereke itt játszott. Az is óriási előre lépés volt ,hogy tudtam fogadni Lacika mellé egy lányt, aki egész nap vigyázott rá. Ügyes teremtés volt sok mindent megcsinált, amit nem kértem tőle azt is . Ebédre befizettem a Nemzeti étterem konyháján és nyugodt voltam, mert végre jó ellátásban volt része és velem lehetett. Most a munkába járás jelentett nehézséget és plusz kiadást. A fizetésünk stagnált, miközben a kiadások nőttek. Mióta a világ - világ mindig így volt. A munkásember nem jutott plusz jövedelemhez. Ahogy stabilizálódott a helyzet mégis egyre jobban éreztük magunkat. Mindkettőnknek hiányoztak a lakótelepi barátok. Szerettünk volna kiköltözni , de arra még várni kellett. Nusi barátnőm, aki 57 ben jött a Vegyihez dolgozni a Nagykanizsai Technikumból ebben az évben még itt dolgozott. Sokat voltunk együtt ,de lassan készült haza Kanizsára dolgozni. Akkor épült a Tungsramnak egy üzeme és úgy gondolta, amikor az elkészül, akkor ott próbál elhelyezkedni. Kirándultunk hétvégeken a Tisza ligetbe , a „Móric „ ligetbe és az akkor üzemelő vidámparkba, amit a gyerekek imádtak. Valahogy kezdett kialakulni az életünk. Flóri focizott az üzemi csapatban sokszor ment edzésre hétvégén pedig meccsek voltak . Néha eljutott a csapat a megyei bajnokságba máskor kicsit lejjebb csúszott . Azt hiszem a lényeg az volt ,hogy lehetett szurkolni , és meccs után sörözni. Együtt voltak az emberek, igazi közösségi hangulat uralkodott ahol már legalább tíz ember együtt volt. Dani bácsi a főmérnökünk létrehozott egy csapatot, akik a műszaki fejlesztéssel foglalkoztak a laborban. Igaz, csupán négyen, öten voltunk mégis kiváltság volt itt dolgozni. Kaptunk egy önálló helységet, főnökünk lett Szántó Zsuzsa, aki akkor már a Zsengellér Pista felesége volt. Nem volt sok munkánk , így kitalálták, hogy vizsgáljuk meg a Szolnok - megye összes ártézi kútjának a vizét. Jól elvoltunk a begyűjtéssel és a vizsgálatokkal. Sok haszon nem lett belőle csak annyi ,hogy még most is tudom, hogy a közel 50 kút közül melyik vize a legjobb. Azt is vizsgáltuk ,hogy a kénsav gyártás melléktermékei közül mit lehetne hasznosítani. A pörkölő kemencei zagyban megnéztük mennyi a szelén és hogyan lehetne hasznosítani. Azzal is foglalkoztunk ,hogy karbantartáskor a kontakt kemencéből kiszedett és „ bedöglött „ kontakt masszát, hogy lehetne újra hasznosítani. Mindez aztán később került megvalósulásra. Amikor a kontakt massza regenerálást elkezdtük egy kis üzemben, amit rám bíztak ide hívtam Apámat dolgozni . Nem volt túl megerőltető és nem kellett eljárnia a Dunántúlra dolgozni. Munkásszállón lakott és minden héten haza járt . Ekkor még nem volt rendes lakásunk. Itt már csak irányítanom kellett a munkát nem vettem részt benne, mint a szappan gyártásban. Négy betanított munkás dolgozott köztük Apám, és én voltam a csoport vezető.
