. Szerettem volna világot látni, eleinte ez azt jelentette, hogy húsz éves koromban eljutottam a Balatonhoz. Megvettem életem első kétrészes fürdőruháját, ami akkor jött divatba, bikini ami szolidabb volt a mostani „ madzagoknál „.Izgatottan vártam a kirándulást, mindez 1954 nyarán volt. Különvonat indult Szolnokról Balatonalmádiba hajnalban ment délután jött vissza. Amíg mi fürödtünk várt az állomáson. A parton kislányok mesélték a kecskeköröm legendáját néhány fillért kaptak érte. Lenyűgözött a hatalmas víztükör a Tó, amiben fürödni is lehetett. Első élményem a Balatonról kellemes volt és még ma is nekem ez az igazi üdülő hely. Sok tengert láttam azóta, amik nagyon tetszettek ,de lehet, hogy nem a legszebb partokat láttam, mert maradtam a Balaton varázsánál. Sokan mentünk Szolnokról, remekül éreztük magunkat sokat nevettünk játszottunk viháncoltunk. Megettük az itthonról vitt egyszerű kis szendvicsünket, amihez vizet ittunk. Annyit költöttünk, amibe a vasúti jegy került, pár forintot. Este, felszálltunk a vonatra olyan fáradtak voltunk, hogy a fele utat átaludtuk. Itthon, hetekig meséltünk az élményeinkről. Sokáig ez az út maradt az egyetlen kirándulásom. Megszülettek a gyerekeim közbe jött 56 és én a többi kolléganővel egyetemben örültem, ha arra volt pénzem, amire nagyon kellett. Ahogy az évek teltek mindig többet engedhettünk meg magunknak. Először Nagyváradra utaztam Lacikával az ott élő nagynénémhez Juliska nénihez. Abban az öreg házban laktak ahová a háború előtt költöztek a férjével. Kicsit elveszett voltam, amikor leszálltunk a vonatról, mondani nem mertem, nehogy megijesszem. Kedvesen fogadtak egy ismeretlen rokon fiúval, aki aztán elkalauzolt bennünket a városban. Lacika mondta, hogy anyu ne menj egyedül, mert eltévedsz én is megyek veled . Így aztán mindenhova együtt mentünk. Nyár volt, meglátogattuk a Pünkösd fürdőt és a Hullám fürdőt. Kellemesen eltöltött pár nap után jöttünk haza , vonattal. Akkor még semmit nem lehetett hozni a másik országból. Egy pár bőrkesztyűt hoztam, amit akkor nem volt szabad, és az én kisfiam megkérdezte a vonaton, hogy jól eldugtam e ? Nem lett belőle balhé, mert a finánc nem hallotta, vagy nem akarta hallani.
Ausztria 1958 1958 után lehetőség nyílt szakszervezeti üdülésre. Először hajóval mentem egy hétre a„vasfüggöny „ mögé. Budapest és Melk között közlekedett Ausztriában. Már az is élmény volt hogy hajóval utaztunk, a hajón laktunk , több helyen kikötöttünk. Amit a túl oldalon láttunk az pedig egyszerűen elképzelhetetlen volt számunkra . Végig jártuk a Wachaut, kikötöttünk Bécsben , Kremsben és Melknél . Visszafelé ugyanígy azzal a módosítással, hogy egy –egy helyen több időt töltöttünk . Először megnéztük a melki Apátságot a csodálatos parkot , templomot és a múzeumot . Kremsbe délután érkeztünk nem sokat láttunk belőle . Kiültünk egy kellemes kisvendéglő szőlőlugassal befuttatott kertjébe ittunk az itt készült finom borból . Dobáltunk a szűkre szabott Schillingünkből a számunkra akkor még újdonságnak számító zenegépbe. Jó hangulatban szálltunk fel ismét a hajóra és indultunk tovább Bécs irányába. Este a vacsoránál nem találtunk helyet az ebédlőben egyik kabin társammal, megláttunk egy megterített üres asztalt ahol egy férfi ült .Megkérdeztük leülhetünk e, azt mondta, hogy igen, mi helyet foglaltunk amint kiderült a kapitány asztalánál. Remekül éreztük magunkat és a legjobbkor vétettük el ezt a kis hibát, mert Bécsben a legolcsóbb vásárlási lehetőségeket találtuk meg a hajó valamelyik éppen ráérő alkalmazottjának segítségével. Elmentünk a Práterbe egy fiatal pincér fiúval, aki kapható volt rá, hogy felüljön velem az óriáskerékre. A Duna túl oldalán végig sétáltunk az éppen akkor megnyitott rózsakerti kiállításon csodálatos volt. Az aktuális csempész árukkal, ha nem is megpakolva, de ízelítőként bevásárolva indultunk haza . Amit akkor „ nyugaton „ láttunk az nálunk csak álom volt. A kapitalizmus haldoklása elég szépnek tűnt. Tele voltam élménnyel és elhatározással, hogy na, ide én még eljövök!
Csehszlovákia. A következő évben Flórival ugyan ilyen szakszervezeti hajó úttal Pozsonyba mentünk. Ez az út már közel sem volt olyan érdekes, mint az Ausztriai. Meglepetések itt is értek bennünket, amik nagyjából ugyanazok voltak, mint manapság. Nem szólaltak meg magyarul az üzletekben , de még a privát életben vagy az utcán sem . Elmentünk egy családhoz a Marika nevű barátnőm megbízásából. Levelezett a család lány tagjával és küldött néhány apróságot, aminek a felét elkobozták a vámnál. Ez a hatalmas csempészáru tíznél több darab likőr aroma volt . Minden esetre a maradékot elvittük, eltöltöttünk náluk egy kellemes estét , megbeszéltük, hogy milyen szar a helyzet itt is ott is . A lány, küldött Marikának egy gyönyörű fidres - fodros csupa csipke alsószoknyát. A hajón felvettem a szűk szoknyám alá és úgy hoztam haza . Akkor csak egy tucat, ruha anyagból készült zsebkendőt lehetett áthozni ha elnéző volt a vámos. A jó minőségű sport ruhákat, cipőket, gyerekholmikat csak megcsodáltuk. Egy –egy darabnál többet nem mertünk megreszkírozni. A laborban a lányok kicsit irigykedtek rám az utazásaim miatt , pedig ezekre az utakra akkor már bárki mehetett.
Románia, Erdély. Kati barátnőm és férje, hogy Szolnokra költöztek, sokat voltunk együtt közös programokat csináltunk. 1963 nyarán elhatároztuk, hogy elutazunk szabadságra Romániába, Erdélybe . Elkezdtük szervezni az utat, ami nem volt egyszerű . Először is kellett meghívó levél valakitől, aki biztosítja számunkra az ételt - italt szállást, amíg az országban vagyunk. A várost így sem hagyhatjuk el amíg haza nem jövünk . Az volt a feladatunk ,hogy ezt kitudjuk valahogy játszani ugyanis mi a tengerpartra akartunk eljutni . Egész Romániát keresztül akartuk utazni . Kicsit szurkoltunk ,hogy sikerül e , minden esetre meg akartuk próbálni azzal , hogy legfeljebb visszafordítanak valahonnan bennünket . Elhatározásunkat tett követte , Juliska néném küldött meghívó levelet bevásároltunk egy csomó konzervet , szalonnát, kolbászt kaptunk otthonról . Katinak és Gábornak volt egy remek Moszkvics autójuk , jó sátruk nekünk viszont semmink . Végül sikerült egy katonai sátrat szereznünk azzal indultunk neki a két hétnek . a gyengébbek kedvéért elmondom, hogy egy ilyen sátor hogy néz ki .Akkora hogy esőben a katonák köpenynek használják , éjszaka alvásra . Nincs hozzá kifeszítő cövek hanem a tetejét zsinórral össze fogva fel kell akasztani egy fa ágára . Ettől aztán eléggé helyhez kötött . Gumimatracunk csak egy volt , takarónk alig . Esténként kisorsoltuk kifekszik le kényelmesen , vissza felé már teljesen bejáratott volt minden .Vettünk takarókat és így egész kényelmessé tettük a pöttöm sátrat . Eljutottunk Mamajába a Fekete tenger partjára úgy hogy senki nem állított meg bennünket . A kempingben kicsit körülményes volt az életünk mert fát kellett találnunk a sátrunkhoz és a felügyelő is szerette volna látni az engedélyünket amit sajnos egy hét elteltével sem tudott behajtani rajtunk . Jöttünk – mentünk bejártuk a környéket , Constantában ebédeltünk a kikötőben , elmentünk fürödni Eforiába ,hogy minél kevésbé legyünk szem előtt . Remekül éreztük magunkat ! Esténként kiültünk a tenger partra és gyönyörködtünk a sosem látott hatalmas víztükörben, ahogy csillogott rajta a lenyugvó nap sugara . Minden olcsó volt , elmentünk vacsorázni a közeli étterembe és a sörözgetésre is volt pénzünk . Tartózkodásunk végére sikerült lekenyereznünk a kemping felügyelőt egy üveg itallal és békén hagyott bennünket . Amikor haza indultunk nem kellett fizetnünk a helyért csak „ némi jattot a zsebébe „ amivel mindenki jól járt . A tengerhez Kolozsvár , Nagyszeben , Pitesti , Bukarest útvonalon mentünk.Visszafelé Erdélyen keresztül vadregényes tájakon jöttünk . Utunk Brassó , Tusnád , Csíkszereda, Torda és Kolozsváron vezetett. Aludtunk erdőben , az Olt folyó partján , legelő szélén , szalmakazal tövében . A sátor már nem volt kényelmetlen, minden este megtöltöttük szénával vagy szalmával. Fekhelyünk puha volt, illatos a harmat belepett bennünket minden reggelre. Egyszer az eső majd elmosott bennünket az Olt mellett de mire hozzá fogott bugyborékolva esni akkorra felállítottuk a sátrakat és a puha széna is elvolt terítve. Esténként bográcsban főztünk, vagy szalonnát sütöttünk igazi nomád életet éltünk amit nagyon élveztünk. Csíkszeredán történt velem egy kis baleset, ami törvényszerű volt. Meglátogattunk egy Nagy Imre nevű festő művészt, akinek vittünk ajándékba kukta fazekat. A ház ahol lakott L alakú belső oldalán a ház eleje tele volt rakva méh kaptárokkal. Az udvar belső oldalán hatalmas diófa alatt asztal és székek voltak kirakva .Néztem a hangulatos helyet, bámészkodtam. Féltem a méhektől és nem néztem a lábam alá. Mindenki bemutatkozott a házi gazdának, amikor én nagy lendülettel beestem az asztal alá. Így aztán én is bemutatkoztam, mindenki nevetett alig tudtuk meginni a közben felszolgált kávét . Hazafelé bejártuk a Békás szorost, megnéztük a Tordai hasadékot, Kolozsváron töltöttünk egy napot és úgy jöttünk haza szerencsésen. Nagyváradon már nem maradtunk csak éppen beköszöntünk, hogy megjöttünk szerencsésen, lejelentkeztünk a rendőrségen, biztosítva a hivatalos szervet, hogy végig Nagyváradon voltunk, utána indultunk haza Szolnokra.
