Mint már említettem a Vegyiműveknél az üzemi végrehajtó bizottság tagja, Nőfelelős voltam. Azt hogy egyáltalán beválasztottak a testületbe megtiszteltetésnek vettem, az is volt. A fülkébe mindenki egyedül ment be, és aki nem tetszett azt kihúzta a listáról. Az 1970 ben hozott központi bizottsági határozat végrehajtását, kellett volna megszerveznem. Magam sem tudtam mit kellene valójában csinálnom .Ember nem volt, aki konkrétan elmondta volna a feladatot .A határozatot szép kék könyvecske formájában megkaptam. Majdnem azzal az ajánlással, hogy „ nesze hülye gyerek olvasd el , majd kitalálod a lényeget. „A városi pártbizottság munkatársa Klárika nem az a fajta pedagógus volt, aki a nép közt élve ismeri azok rezdüléseit. Eligazítani bennünket, üzemi nőfelelősöket nem igen tudott. Mi ugyanis elsősorban nem nőfelelősök voltunk, hanem olyan asszonyok, akik együtt éltek az üzemekben dolgozó többi asszonnyal, akiknek ismertük minden gondolatát, véleményét. Ezeknek a véleményeknek esetenként én is hangot adtam, amivel Klárika nem nagyon tudott mit kezdeni .Amikor sokat beszéltem jobban oda figyeltek rám. A józan parasztésszel felfogható dolgoknál mindig megszólaltam. Megvolt az a rossz tulajdonságom, hogy ahol három embernél több volt egy helyen ott nekem beszélnem kellett. Ez lett aztán a vesztem, tizenhat év pártmunka. Lehet ,hogy Rákosinak jobban telt a tizenhat év fegyház a Csillagban, mint nekem. Szerencsére kettőnk közt csak az volt a közös vonás ,hogy én is eltöltöttem négy évet a Csillag mellett, kívül a suliban a Vegyipari Technikumban. Vissza térve a nőpolitikához elkezdtem nyüzsögni. Kirándulni, tapasztalat cserére vittem az asszonyokat. Így mentünk el Békéscsabára a kötött árú gyárba és vittük magunkkal Klárikát is. Amikor érte mentem akkor voltam először a fehér házban. Még a lábam is remegett, amikor a portás eligazított a 416 os szobába. Eszembe sem jutott, hogy később itt töltök el hét évet. Ez volt káderezésem első mozzanata. Lehet ,hogy valaki meglátott a folyosón? Jó pont volt, hogy bemertem menni? Valahol esetleg hallottak megszólalni? Ma sem tudom és nem is tudom meg soha kinek a fejében pattant ki az isteni szikra. Ezt az asszonyt be kell hozni, mert minden szempontból megfelelő ! Paramétereim a következők voltak : 156 magas, cipő mérete 37, szőke kék szemű, nő aki nagyüzemben dolgozik, nem utolsó sorban van szája, jó nagy! Elkezdődött először csak mögöttem, nélkülem a lekáderezésem. A politikai munkát nem tudtam kitől tanulni. Akkori üzemi párttitkárunk titkárunk nem volt teljesen a „ helyzet magaslatán„. Nála kezdtek el puhatolózni alkalmasságomat illetően. Első nekifutásra alkalmasnak talált „ magasabb párttisztség „ betöltésére. Az senkit nem zavart, hogy a pártmunkához annyit értettem mint tyúk az ABC -- hez. Akkor jártam az ML esti egyetem első évfolyamára, bifláztam a Marxista filozófiát . Elég sötét volt számomra , csak akkor kezdett világosodni, amikor évekkel később rájöttem, hogy nemcsak Marxista filozófia van hanem egyáltalán, filozófia amit elkezdtem olvasgatni pluszban! Ma már kezdem érteni miért volt annyira sötét. Senki nem akarta, hogy megértsük a dolgokat. Az sem érdekelt senkit ,hogy húsz éves vegyész technikusi múlt után, hogy tudok majd hivatalnokká válni .Az sem számított ,hogy eszem ágában sem volt pályát módosítani. Olyan megtiszteltetés volt egy ilyen megszólítás, amitől minimum hasra kellett esni. Természetes volt egy hét gondolkodási idő után igent mondani. Kitört a pánik az elvtársak közt, amikor még három hónapi gyúrás után is a nemnél tartottunk. Minden áron politikai munkatársat akartak faragni belőlem, amihez nem fűlt a fogam.Első munkahelyemet, azt a munkát amit szerettem, kellett otthagynom feladnom a teljes bizonytalanságért, amit nem akartam. Mikor látták, nehezen boldogulnak velem a gyúrást átvette későbbi főnököm Borika. Rögtön felmérte, hogy Flórira nagyobb hangsúlyt kell helyezni. Az ő meggyőzése sem volt könnyű feladat. Családomban robbanásig feszült volt a helyzet. Flóri úgy viselkedett mintha a világ másik végére mentem volna nem a városközpontba. Ekkor már mentem volna is meg nem is. Két iskolás korú gyermekemet nem tudtam hogyan tudom ellátni. Az estébe nyúló elfoglaltságok réme ott lógott a fejem felett, mint Demoklesz kardja. Egy időre megszűnni látszott a kivívott szabad szombat és a fizetésem is 200 forinttal kevesebbnek ígérkezett .Nem volt más érv, mint az öntudatra apellálni. Öntudatból már akkor sem lehetett megélni. A nagy fizetés, jó pozíció mese volt és az is maradt mindvégig. Aki tudott és szeretett is dolgozni az egy közönséges „ mezei „ munkahelyen jobban megtalálta a számítását. Hatalmi mámorban pedig sohasem úsztam, szerettem , ha a munkámat ismerték el. Természetesen a meggyőzésnél minden ködösítés megengedett volt. A meggyőzés körülbelül így kezdődött és folytatódott : --Elvtársnő, ezt kívánja tőled a PÁRT! --Neked itt a helyed köztünk! --Te alkalmas vagy a feladatra! --Minden segítséget megkapsz! --Rövid időn belül fizetésed is eléri a mostanit --Jövőre már mi sem dolgozunk szombaton --A munkádat magad osztod be --Csak néha dolgozunk este --Csak a beszámoló taggyűléseken szükséges részt venni évente egyszer --Jó elvtársak vesznek majd körül ! stb. stb . Na és persze mindenek felett ezt kívánja tőled a párt. Állandóan ott motoszkált bennem, hogy ki az a PÁRT, aki így személytelenül azt kívánja tőlem, hogy azt tegyem, amit nem akarok. Akkor már mindegy volt, mert ezután a komoly kádermunka után kiválasztottak, Ha nem akar jönni akkor biztosan jó lesz, mert nem karrierista. Novemberben igent mondtam. Mindig mindenki helyett mások döntöttek, olyanok, akik nem ismerték és nem is ismerhették a kiválasztottat, engem sem .Mások szubjektív véleménye alapján a kisember félelmével és az elutasítás lehetetlenségével kerültem be az apparátusba 1973 január 1. napján.