Mindenki számára természetes volt, hogy a párt, vezető szerepe érvényesül a város életének minden területén. A Városi Tanács elnöke, a Rendőr kapitány, a Munkásőr parancsnok, a Hazafias Népfront titkár KISZ Bizottság titkára a hetet mindig a Pb első titkáránál kezdte. A beszélgetések zárt ajtó mögött zajlottak, előkészítették a város életének fontosabb mozzanatait. Igaz, ezek csupán stratégiai lépések voltak, de a konkrét üléseken már nem illett különösebben vitatkozni. Még akkor sem, ha a folyosón nagy volt a morgás. A jelentősebb fejlesztéseket, beruházásokat nem nálunk, hanem a megyénél döntötték el. A városi vezetőknek épp úgy kutya kötelessége volt a feladat megvalósításán dolgozni, mint nekünk „mezei „ munkatársaknak. Igaz, hogy ez sem volt igazi demokrácia, de anarchia sem, mint manapság. Ma az országépítés egyébből sem áll, mint harácsolásból, egymás lejáratásából és jogvitákból. Abban az időben nemcsak jogászok éltek az országban, mint manapság. Élt itt sok jó melós, szakmunkás, technikus, mérnök, közgazdász, tanár, orvos és persze jogász is valamennyi. A városi közélet egyik meghatározó eleme volt, hogy minél több óvodai, bölcsődei férőhely legyen. Az iskolákban színvonalas oktatás folyjék. Egyik ember megbecsülje a másik ember munkáját. A nők nagy része dolgozott ,így a gyerekekről gondoskodni kellett, természetesen az államnak. Mindenkinek, joga volt a munkához, a tanuláshoz a megfelelő elhelyezéshez, mindez akkor valóban ingyenes volt. Számomra minden évben egy heti gyomor görcsöt jelentett az óvodai - bölcsődei férőhelyek lehetőség szerint igazságos elosztása. A bíráló bizottságba tartoztak a város óvónői, bölcsőde vezetők, HNF, Szakszervezet, PB nőfelelősei. A város jól ellátott volt gyermek intézményekkel. Több mint 20 óvoda és 10 - 15 bölcsőde volt állandóan tele gyerekekkel. Ezen kívül minden nagyobb gyárnak volt saját gyermek intézménye, amit ő tartott fenn. A felvételi kérelmek a városi tanácshoz futottak be, de mindannyian vittük akkor is a kis céduláinkat a protekciós nevekkel, akiknek lehet, hogy nem is kellett volna protekció. Amikor ezek a nevek kerültek sorra egymást méregetve mégiscsak érvényre juttattuk akaratunkat valamennyien . A nyertes a gyerek volt, mert bejutott egy közösségbe. Az elbírálási időszak után megindult a panasz áradat. Miért nem ide, miért oda, az enyémet, miért nem , a másikét miért vették fel. Mindenkit hozzám irányítottak, nem győztem kapkodni a fejem. Az utólagos elbírálásnál mindenkit felvettünk legfeljebb nem oda ahová szerette volna. Az elbírálásnál szempont volt, hogy hány gyerek van a családban, dolgozik e az anyuka, van e kocsi a családban, mert akkor eltudják vinni kicsit messzebb is. Örültem amikor kikerültem ebből a bizottságból. Voltak , kellemesebb szervezési feladatok is. Ilyen volt a politikai ünnepek szervezése ,koszorúzások egy - egy jól ismert helyen. Ilyenek, a Tanács köztársasági emlékmű, Damjanich szobor, emléktáblák itt - ott. Csak a napok változtak a malasztos szöveg maradt. Akkor a nagy barátot a Szovjet Uniót dicsőítettük, ma a vízcsapból is a Nató az EU az USA stb folyik ugyanolyan intenzitással. Bár most újra megy az aktív kacsintgatás Moszkva felé . A két háború közti időszak Istenítése ma már állami szintre emelkedett, amitől minden jó érzésű embernek borsózik a háta. Arról nem is beszélve, hogy lassan, vagy gyorsan visszahívjuk az Oroszokat. Kutya dolog a politika! Mindenki azt hiszi, igaza van, pedig a kis egyéni igazságok sohasem tevődnek össze nagy össznépi, társadalmi igazságokká. Szólnom kell , a munkásosztály nagy seregszemléjéről a Május elsejéről . Akkor legalább még volt munkásosztály ma - legalább is Magyar országon - nincs .Valójában a szakszervezet szervezte, de nekünk is ott kellett lennünk saját csoportunknál, üzemünknél .Együtt gyülekeztünk, beszélgettünk hallgattuk a hangos bemondót ahonnan , mozgalmi dalokat sugároztak felénk. Nem volt az olyan rossz, mint , ahogy manapság szól a fáma! Az egésznek adott egy vidám hangulatot, amire az ismerősökkel hülyéskedni is lehetett. Nem vettük komolyan , beszűkült aggyal , mint a Rákosi időkben. Ezek az ünnepek lazák voltak , amikor elindult a tömeg felvonulás címén végig rohantunk a városon . Mire a Tisza hídhoz értünk felbomlottak a sorok és a tömeg hömpölygött át a hídon a ligetbe. A fák alatt és az üdülők udvarán már csőre töltve várták a sörös hordók és az üstökben rotyogó paprikások az éhes embereket. Nem esett nehezemre a május elsejei ünnepségeken való részvétel. A közel negyven év alatt alig akadt olyan, amikor nem vettem részt. Szerintem nélkülem , meg sem tartották volna . A ligetben sok ismerőssel baráttal találkoztunk együtt ebédeltünk söröztünk. Amikor a gyerekek kicsik voltak őket is vittük magunkkal, később mindenki ment a maga útján .Számomra különös hangulata volt a mozgalmi dalokkal átitatott tavaszi napsugárnak. Az érzést nem tudnám pontosan leírni, kicsit felemelő , kicsit masírozó ami a korosztályom életébe bele ivódott, nosztalgia ma már. Sohasem volt igazán kötelező a megjelenés Talán 57-60 között, mégis mindig sokan eljöttek a virsli , birkapörkölt és a haverokkal elfogyasztott több üveg sör biztos tudatával. Mi pedig tisztelet köröket tettünk ,megmutattuk magunkat a tömegben a tömegnek mint Mátyás király az igazságos. Azóta is utálom az ilyen pofa viziteket akár nekem kell részt vennem rajta akár úgy, hogy másokkal tapasztalom . Ezek sohasem őszinték valamit elfednek, igazából a lényeget. Másnap aztán megbeszéltük hol milyen volt az étel - ital , a fiúk hol kivel csíptek be, már aki ebbe a kategóriába tartozott , Minden ellenkező híresztelés ellenére a zöme nem volt iszákos. Aki mégis, az előbb - utóbb kikerült a „ Házból.”