Otthoni történések./ 3. Otthon viszonylagos nyugalom volt, Gitta Lali és Judit unokám, otthon laktak velünk, és amikor Judit egy éves lett addigra költöztek el, Laci és Kata társasház építésbe kezdtek, ami sok munkával járt. Közben eladtuk a Tiszakécskei nyaralót és az árán vettünk egy telket Szandaszőlősön. A környék annak ellenére , hogy utca volt és néhány ház is állt mezőgazdasági terület volt. Szerettem volna családi házat építeni, de Flóri csak arra volt hajlandó, hogy üdülő jelleggel építsünk fel egy kisebb házat. A terv úgy készült el , hogy nagyobb lett, mint a Tiszakécskei, de kisebb, mint egy családi ház. Elkezdtünk építkezni 1982 ben. Egyikünk sem gondolta mi minden történik, mire felépül. Az építkezés csak akkor haladt, amikor belehetett menni az utcába a sártól. A téli hónapokban járhatatlan volt az út. Az én egészségemmel is gondok voltak, 1983 ban Debrecenben a nőgyógyászati klinikán megoperáltak. Megviselt a tortúra, a műtét és minden, ami körülöttem zajlott. Tudtam, hogy a gyárban is sok minden várt volna rám és én nem tudtam úgy helytállni, ahogy szerettem volna. Nem sokáig lábadoztam 6 hét után visszamentem dolgozni. Ezen a nyáron felhúzták a házat és tető alá került úgy, hogy az ajtók ablakok a helyükön voltak. Segíteni nem tudtam, legfeljebb ügyeket intézni, amit Flóri nem szeretett. Örültünk az új háznak és az óriási kertet is kezdte Flóri beültetni gyümölcsfákkal. Kezdett pofája lenni a teleknek, rengeteg volt a munka és még a szerelések sehol sem voltak. Azt terveztük, hogy majd a következő évben folytatjuk. Ősszel még Flóri kijárt ezt - azt csinálni, de láttam, hogy valami nincs rendben vele . Lefogyott, amit én először a sok munkának tulajdonítottam. Az, hogy sokat ivott tudtam, de ellene már régen semmit nem tudtam tenni. Sokszor jött keresztül a városon kocsival úgy, hogy meghűlt bennem a vér, amikor megláttam kiszállni a kocsiból. Észrevettem, hogy józan állapotban is néha zavartan viselkedik . Akkor ijedtem meg igazán , amikor lefoglaltam a boltban a vízvezeték csöveket azzal, hogy majd ő elhozza és nem merte kérni, azért mert„ őt annyira figyelték „ . Üldözési mániája és nagyon erős depressziója lett. Mentem dr Hámorihoz, hogy vizsgálja meg és küldje el valahova kivizsgálásra, de nem lehetett rábírni, hogy szakorvoshoz menjen. Kapott nyugtatókat de az kevés volt, közben engem nagyon idegesített, hogy lefogyott és láthatóan a gyógyszertől semmi javulást nem vettem észre. Rossz érzésem volt, ami be is igazolódott, mert egyik nap arra mentem haza, hogy búcsúlevelet hagyott az asztalon, öngyilkos lett. Nagyon megviselt nem tudtam otthon megmaradni, sokáig Gittánál voltam. Mindkét gyerekem sokat segített a traumám feldolgozásában. Azt nekem kellett volna valahogy megérteni, hogy miért tette. Erre viszont a mai napig nincs válasz. Lassan kezdett az életem egy normális kerékvágásba vissza térni. A régi világom azonban romokban hevert, ezen kellett valamit újra felépítenem. Nehezen tudtam elfogadni, hogy egyedül maradtam. Nem csak a családom, hanem a barátaim közül is sokan mellettem álltak. Sokat köszönhetek Katikának, akkori főnökömnek, akivel mindent megbeszélhettem és segített. Elsősorban a lelkemmel volt a legtöbb bajom. A gyárban is voltak, akik mellettem voltak , de olyanok is, akiknek beindult a fantáziája és bizony belém martak. Volt olyan munkatársam, aki meg kérdezte meddig maradok még itt? Előbb nem értettem aztán olyan rosszul lettem, hogy orvost kellett hívni, amikor bementem a városi bizottságra, hogy elmondjam, nem tudom tovább csinálni. Én sem értettem semmit, hogy tudtam volna megmagyarázni, ami körülöttem történt. Pár nappal később beutalóm volt Sopronba a szanatóriumba, ahol sokat segítettek rajtam, akikkel egy szobába kerültem fiatalabbak voltak és mindenhova vittek magukkal, sétáltunk néha kártyáztunk. Nem mondanám, hogy kicserélve jöttem haza, de mégis kezdtem talpra állni.
