A Bolgár vám szabad területen ritkán álltunk meg . Nyáron melegben poros piszkos volt . Télen és esőben olyan sár volt ,hogy kétszer is meggondoltuk leszálljunk a buszról vagy nem . Attól kezdve a cipőnket csak zacskóba tudtuk felvinni a buszra. Kezdtünk azon izgulni mi vár ránk a magyar határon. Ahhoz még át kellett jutni, Jugoszláviába és ott Szabadkáig. Kezdett a helyzet komplikálttá válni . A Bolgárok kiléptettek bennünket a Jugók nem engedtek be az országba. Félre kellett állnunk a két határ közti területen. Előttünk már ott vesztegelt 20 nagy busz .Reményünk sem volt rá hogy hamar elindulhatunk .A vámos körbejárta a buszt ,megnézte a csomagokat , feljött közénk . Megállapította, hogy az ülések között túl sok a csomag nem vihetjük át az országon . Maradtunk a többi busz között , miközben ment az egyezkedés , hogy milyen feltételekkel engednek tovább bennünket .Szóba sem álltak velünk maradjunk, nyugton attól függ milyen utasítást kapnak . Helyzetünket bonyolította ,hogy utazott velünk két Szabadkai férfi, akik leszálltak a buszról. Gyalog átmentek a határon a csomagjaikat mi vittük volna utánuk. Na , ebben senki sem volt biztos ,hogy sikerül. Már félnapja álltunk belépésre várva, amikor az előttünk lévő buszból minden csomagot átpakoltak egy kamionba. A buszon csak minimális kézi poggyász maradhatott . A kamion elvitte a csomagokat a magyar határig . A busz sehol nem állhatott meg az országban, legkevésbé Szabadkán . Ez a variáció nem nagyon tetszett, választásunk viszont nem volt .Volt még egy lehetőség. Vissza fordulhatunk mondták, és átutazva ismét Bulgária - Románia határán kelünk át . Szó szerint , mert Vidimnél lehetett komppal átkelni a Dunán. Maradtunk és vártunk hátha össze jön valami más lehetőség . A két Jugó férfi , a határ túloldalán idegeskedett mi lesz ha kamionnal viszik le a csomagjaikat a határig .Akkor semmi esélyük nincs arra ,hogy megkapják a csomagjaikat. Ha pedig mi visszük tovább a gatyánk is rámegy a vámra . Minden esetre vártunk a jó szerencsére .Végre mi is sorra kerültünk , délben betessékeltek bennünket a vámkapuba . Onnan aztán már sehova , se ki se be .Ültünk a buszon, még WC re sem szállhattunk le .Az útlevelünket megnézték , lepecsételték mi pedig egyre idegesebbek lettünk .Jöttek - mentek körülöttünk a vámosok elmentek ebédelni , közben ránk sem néztek . Délután háromkor még mindig ott voltunk és azt sem tudtuk mire várunk . Sem ajándékkal sem pénzzel nem lehetett szóra bírni őket. A kamion, amelyik az előző busz csomagjait vitte még nem jött vissza . Négy óra felé, amikor már semmi jóra nem számítottunk , kijött a vámtiszt és egy laza mozdulattal intett, hogy menjünk ! Közben olyan arcot vágott, mint amire az van írva ,hogy „ ti még mindig itt vagytok mit kerestek itt ? „ A sofőr idegességében alig tudta elindítani a járgányt . Közben arra is figyelnünk kellett amikor átjutottunk a határon ,hogy a két Jugó utasunkat felvegyük. Szegények szaladtak utánunk menet közben ugrottak fel. A teljes kiszolgáltatottság engem mindig nagyon kikészített , most is . Mintha mozsárban törték volna össze az idegeimet és poralakban öntötték volna vissza a fejembe . Minden erő kiment belőlem . Jugoszlávián keresztül utazva lépten,nyomon megállítottak bennünket a katonák .Mégis mire eljutottunk a határig megnyugodtam . Éjszaka volt mire Szabadkára értünk ahol lepakoltuk Jugó utasainkat . A határon megtudtuk, hogy aznap mi voltunk a legszerencsésebbek . A határőrök elmondták , hogy aznap minden buszt rendőrök kísértek Szabadkától a határig .A városban nem tudtak semmit átpakolni a várakozó autókba . Ettől a naptól kezdve megszűnt ez a lehetőség .Sohasem tudtuk meg honnan jöttek rá erre az átpakolós turpisságra , nem is firtattuk . A határon az egész napos munka után, ami legalább 15 busz átvizsgálását jelentette – fáradtak voltak a vámosok. Amikor oda értünk csak az útlevelünket nézték meg és intettek, hogy mehetünk . Valóságos kőomlás volt azon az éjszakán, Röszkén. Meg könnyebbültünk , mi kis elkésett verebek még a rendőri kíséretet is megúsztuk .Ismét megfogadtam nem megyek többet. Pár nap múlva megjelent János, hogy ha beszervezek 8- 10 embert, akkor ingyen utazhatok . Amikor megvolt a létszám nagy kegyesen a 8000 forintból el akart engedni 1000 et. Lealázónak és kitolásnak vettem a dolgot . Annál is inkább mert a Törökországi telefonjait is vagy tőlem vagy Icától intézte .Természetesen szóvá tettem , dühös voltam , egész úton morogtam . Amikor a határra értünk „véletlenül „ Icát és engem választott ki a vámos tételes vizsgálatra . Előtte János bent járt lefizetni, akit kellett és együtt jöttek ki . Az útlevelünk és a vám papírunk a kezében volt mire oda értek . Ezen az úton jelentős vámot fizettünk és örülhettünk ,hogy nem vettek el tőlünk semmit . Rossz kislányok voltunk, megbüntetett bennünket a nagy „vezír „ ő hatalmassága . Ezzel teljesen betelt a pohár elhatároztuk a következő útra másik csoporttal megyünk Isztambulba.