2/Utazás előtti bonyodalmak. Minden szépnek látszott . Megkaptam az értesítést, hogy mehetek az előre megrendelt jegyet kiváltani .Akkor jött az első hideg zuhany .Nem kaphatok jegyet csak egyet, mert Osztrák átutazó vízumom csak egy van. Döntsem el, hogy Német országba vagy Olaszországba akarok utazni . Kivert a veríték, elkezdtem remegni és szidtam a napot amikor elhatároztam az utazást. Végül mégis megkönyörült rajtam az igen kedves alkalmazott . Legalább is én csodálatosan szép, jó lelkű tündérnek láttam. Kiadta a jegyet Bécs - Salsburg - Brennerig + a Cirkulárét Olaszországba, ami feljogosított arra, hogy az egész országban annyit utazhatok vonattal, bár melyik útvonalon amannyit akarok ! Drága volt, de meg érte . Vissza pedig Velence - Tarvizió—Bécs - Budapest felé. Ezen kívül kaptam egy jegyet Salsburg - München útvonalon és vissza .Azzal a feltétellel, hogy ha nem használom fel vissza váltják . Elég bonyolult volt mert ehhez kellett még szereznem + egy Osztrák átutazó vízumot .Sűrűn köszöntem a hölgy szívességét , méltányolva, hogy mennyire szabálytalanul járt el. Legszívesebben háttal jöttem volna ki, hogy az ajtóig még tudjak hajbókolni nagy örömömben !Most már csak egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt. Merjek vízum nélkül elindulni és ha igen hol szerezzem be? Szálljak le Bécsben vagy majd Münchenben ? Azt rögtön kikerestem a prospektusokból, hogy konzulátus ott is van. Otthon az volt az első ténykedésem hogy felhívtam az Osztrák követséget mi a véleményük kapok e ott vízumot ha kérek ? A kedves férfi hang nem értette, miért probléma ez a kérdés? Utazzak nyugodtan, megkapom a vízumot bármelyik városban. Munkatársaim velem izgultak és már alig várták, hogy elutazzak abban reménykedtek lesz egy kis nyugalom a laborban, amíg nem leszek itthon. Hajnit már nem mertem hívni telefonon , elég ha én izgulok neki pedig marad bizonytalanság, hogy hogyan találkozunk Salsburgban az állomáson . Nem tudom miért de ennek a randevúnak a sikerében senki sem hitt rajtunk kívül, ez viszont szerintünk teljesen elég volt. Ennyi izgalom egy lónak elég lett volna és még hátra volt a családom elrendezése .Gitta elment egy ismerős családhoz, Laci pedig Flórival hétvégi házat építeni Tiszakécskére . Estére az a fura helyzet alakult ki, hogy mindenkitől elbúcsúztam és maradtam otthon egyedül. Legalább nyugodt lehettem, hogy mindenki elfoglalta az általam legjobbnak tartott helyét! A hátra lévő időt a csomagolás befejezésével töltöttem . Nem volt sok minden , néhány üveg tokaji , bonbon, magyaros hímzett táska . Reméltem, hogy az üvegektől megszabadulva Münchenben könnyebb lesz a csomagom. Nem tudom, hogy mi a dolgok rendje, de valahogy mindig pótlódik a csomag és sohasem lesz könnyebb. Bepakoltam még két ruhát, azzal tele is lett a bőrönd .Éhen nem veszhettem, vittem hát még egy takaros táskát éléskamra célzattal .Néhány dolgot próbáltam kihagyni belőle, nem sikerült. Mire elindultam úgy tűnt, mintha éjjel valaki még rakott volna bele valamit. Az utazási láz teljesen magával ragadott , ennyire egyedül még sohasem utaztam. Érthető , hogy nem kellett az órát csörgőre állítanom. Kicsit még rendet raktam a lakásban abban a biztos tudatban, hogy három hétig senki nem tesz arrébb egy szalma szálat sem , nem csalódtam bennük. Megértettem, hogy nem tölthették házimunkával azt a kevés szabad idejüket ami maradt. Reggel még egy pillantást vetettem otthonomra az ajtóból és elindultam az állomásra . Hely jegyem nem volt az így augusztusban luxus lett volna , a reménykedés maradt számomra, hogy mégis találok ülő helyet a vonaton. Egyelőre hely volt bőven , a Bukarestből érkező kocsiban ahová felszálltam .Már ült a fülkében két nő amint kiderült anyós és menye, akik szintén az NSZK ba utaztak így biztosítva volt a társságom egész útra. Hamar össze barátkoztunk, kávéval,teával kínáltak , mert mit is visz a magyar turista, ha már pénzt nem vihet? Hát kaját, jó sokat .Nagyon fontos hogy a gyomrunk rendben legyen, különben maradhat a szent Márk tér Velencében amíg megnézzük. Kényelmes utunk volt egészen a Keleti pályaudvarig . Megérkezésünk után rögtön kiderült, hogy a Magyarországon lévő összes nyugati turista azon a napon, ugyanazzal a vonattal , sőt talán ugyanabban a kocsiban akar haza utazni. Reméltük, hogy nem kérik a helyjegyünket. Egy vasutassal nyomult a kocsiba népes német család, meglehetősen nagy hangzavarral. A vasutas némi jatt fejében elhelyezte őket minket pedig békén hagyott. Az utunk ettől kezdve kicsit átalakult, ami csak a vonat elindulása után derült ki. Útitársaink egy fiatal asszony 4-5 éves korú gyerekkel , a nagymamával és egy tantival elsőre normálisnak látszottak . Mire a rengeteg bőröndöt táskát dobozt elhelyezték indult is a vonat. Kísérők integettek ,búcsúzkodók könnyeztek mi pedig örültünk, hogy az első tortúrán túl jutottunk. Az ember nem is hinné, milyen közel van Pesthez Hegyeshalom és már kezdődik is az útlevél és vám vizsgálat. Alig hagytuk el a Dunakanyart, már jöttek a kis katonák ellenőrizni, hogy meg van e minden pecsét az útlevelünkben. Határátlépéskor mindig különös érzés fog el, egy kis félelem, várakozás, vajon milyen lesz az ismeretlen ország ahová belépek. A határ olyan, mint egy kapu, amelyik zárva van nem lehet tudni mi van mögötte. Arra gondoltam vajon három hét múlva amikor jövök hazafelé milyen új élményekkel leszek gazdagabb?