3/Gondolataim, megérkezésem előtt. Egyszer már jártam Ausztriában szakszervezeti beutalóval dunai hajó úton . Bécs --Melk útvonalon sokad magammal feszítettem az előkelő harmad osztályon a hajó fenéken . Hű de irigyeltem, aki csak egy fokkal feljebb lakott. Ebben az időben még kiváltság és nagy szerencse volt, ha valaki 500 Ft ért eljutott Bécsbe igaz minimális költő pénzzel, teljes ellátással. Akkor úgy éreztem a harmad osztályon is megfogtam az isten lábát azzal az úttal .Végig utazhattam a Vachau sziklás erdős gyönyörű szakaszán és megcsodálhattam a Duna fölé emelkedő csodálatos Melki apátságot. Süttettük magunkat a hajó fedélzetén semmire nem volt gondunk . A látnivalókat is tálcán hozta elénk a folyón ringatózó hajó . A parton ahol kikötöttünk busszal vittek mindenhova bennünket. Itt is hoztam a formámat, egy pesti fiatal kalauznővel aludtunk egy függönnyel elválasztott fülke emeletes ágyán. Az első vacsoráról elkéstünk, mert nagyon szépek akartunk lenni, ami nehezen sikerült. Amikor megjelentünk az étterem ajtajában már minden hely el volt foglalva, csak egyetlen egy asztalnál ült két, három férfi. Mondtam, hogy menjünk oda, nem esznek meg bennünket, megkérdeztük, leülhetünk az asztalhoz ? Mivel nem volt kifogásuk ellenünk, helyet foglaltunk. Rövidesen jöttek a többiek is és akkor derült ki, hogy a kapitány asztalát tiszteltük meg. Akkor már nem engedtek el bennünket és az egy hét alatt egészen jó társaságunk lett. El láttak bennünket tanáccsal amikor visszafele Bécsben megálltunk , hogy megnézzük a várost elköltsük az összes Schillingünket, ami nagyon kevés volt ! Remekül éreztük magunkat egész héten. Ezen és még sok mindenen gondolkoztam és az jutott eszembe, hogy azaz út a zsúfolt harmadosztály ellenére is lehet, hogy kényelmesebb volt, mint amilyennek ez a mostani ígérkezik . Vigasztaltam magam, hogy ha sok lesz a fáradtság, akkor is megéri az a sok látnivaló, ami Olaszországban vár ránk . Amikor átléptük a határt elkezdett szemerkélni az eső , úgy látszott vigasztalhatatlanul esni fog .Tulajdonképpen semmi közünk nem volt az esőhöz mégis, valahogy lehangolt .Mord leszek, ha nem süt a nap, most is az lettem . Végül rá jöttem, hogy estig amikorra várhatóan meg érkezek még nagyon sok idő van. A táj még semmiben nem különbözött a megszokottól, de az a néhány falu, amit elhagytunk már más volt. Mire Bécsbe értünk elállt az eső, leszállni nem volt időnk, így csak az ablakból láttunk valamit a Westbahnhof-ból. Közben, a velünk utazó kislány túlságosan felélénkült kifárasztva bennünket . Ablakba fel, fülkéből ki- be, mindent produkált, amire egy gyerek képes utazás közben. Amikor a vele utazó Mama, vagy Tanti elszunyókált rögtön elkezdte csiklandozni a fülét .Nem használt a közben elfogyasztott rengeteg csoki és a Donnerwetter sem. Akkor lett végre egy kis nyugalom, amikor az anyja elfenekelte és addig bőgött, míg el nem aludt . Vonatunk hegyek között haladt ahol a házak úgy voltak szét szórva, mint egy-egy virágcsokor ! Később meg szoktam a sok virággal ékesített házat, de az elején még csak ámultam. Itthon nem lehetett ilyeneket látni. Az állomások ahol áthaladtunk olyan tiszták voltak, hogy gondolni sem mertem az akkor még csupa füstös Szolnoki állomásra .Amíg én elméláztam a vonat robogott első úti célom felé. Este lett mire Salsburgba értünk jó lett volna kicsit szét nézni amiből semmi nem lett. Gyors útlevél vizsgálat és már indult is a vonat tovább .Izgalmam egyre nőtt a vonatot kicsit Oázisnak tekintettem , velem jött Magyarországról, otthon éreztem magam rajta . A bizonytalanság kezdett eluralkodni rajtam .Mi lesz ha Emese nem vár, vagy nem ismerem meg ? Minden, előfordulhat 15 éve nem láttuk egymást. Na, akkor bolyonghatok egy hétig Münchenben magamban. Eszembe jutottak a rém történetek a beszervezésekről, még az sem lenne, akihez fordulhatnék. Keményen működött a propaganda. Olyan nyomorultul éreztem magam, hogy majd sírva fakadtam az önsajnálattól. Néhány szállodai címet kiírtam az olcsóbbak közül valahova majd csak eljutok . Este 8 óra felé járt az idő én se éhes se szomjas nem voltam . Alig vártam, hogy befusson a vonat és végre történjen valami. Végre megjelent a városjelző tábla és feltűntek az első házak. Rám jött a hasmenés nem tudtam eldönteni az ajtóhoz szaladjak vagy máshová. Lassan, mégis lecsillapodtam mire befutott a vonat és megállt. Előbb az ablakból próbáltam felismerni a régen látott arcot, majd összekaptam csomagjaimat és az ajtóhoz álltam. Útitársaim nem győztek nyugtatni, hogy minden rendben lesz .Végre megállt a vonat a hatalmas fedett csarnok 10. ik vágányán .Mindenhol reflektorok égtek és emberek, emberek várakozó , csomagjukat cipelő emberek, olyan tömege amilyet még nem láttam. Egyszer csak nem akarok hinni a szememnek Emese! Megláttam és ő is észrevett ! Jaj de boldog vagyok, nem is tudtam minek örülök jobban a megérkezésnek, vagy annak hogy végre van valaki, aki kiemel a tömegből és magával visz. Miután Emesével egymás nyakába borulva ki örültük magunkat megláttam a férjét, akit akkor láttam a Szolnoki állomáson amikor 56 ban éppen elhagyni készültek az országot . Kedves, szimpatikus ember aki örült nekem. Emesével minden olyan volt mintha most jöttünk volna ki a kollégium ajtaján .Ő sokkal jobb forral indult mint mi bármelyikünk .Kőolaj kutatóknál művezető apa , Szovjet Unióban végzett kohómérnök és uránmérnök bátyjai és egy testvérük velünk végzett Szegeden az orvosi egyetemen. Soha sem tudtuk hova tenni, csupa rejtély volt a párttagságával együtt. Most kezdett derengeni, hogy több esze volt, mint nekünk tízünknek együttvéve .Minden lehetőséget kitudott használni ami az útjába akadt , ha nem jött elé akkor megkereste .MI többiek pedig sodródtunk a tömeggel az átlag magyar honpolgár tömegével. Célratörő volt rossz magyarságával, kuncogó nevetésével, nylon harisnyás lábával, fényképező géppel, amit mi kis paraszt lányok szívből irigyeltünk . Mindez egy villanás alatt futott át rajtam miközben azt éreztem, hogy belém karol és sodródunk ki a tömeggel.