9./ 2 .Csatangolások Rómában. Elindultunk felderíteni a várost, fáradtságról szó sem lehetett. Mindent tervszerűen kellett kellet megnéznünk, ha azt akartuk, hogy viszonylag sokat lássunk. Sajnos úti előkészületeink messze estek az elvárhatótól hiszen a sebtében eldöntött útitervünk nagyon hiányos volt. Legtöbbször alapismereteinkre hagyatkoztunk egész napi járkálásunk során és este amikor haza értünk néztük át az útikönyvünket, ha átnéztük. Ilyenkor tudtuk meg, hogy hol jártunk, mit láttunk tulajdon képen. Nagyon hasznos volt az információs irodákban beszerezhető Róma térkép. Egy lépést sem tudtunk volna nélküle tenni így viszont nem lehetett eltévedni. A legnagyobb probléma az volt, hogy két hét alatt akartuk bejárni az egész országot és csak menet közben jöttünk rá, hogy ez nem megy. A látnivalókat szelektálni és sorolni kellett előfordult, hogy olyan helyeket hagytunk ki, amit később nagyon sajnáltunk. Ilyen volt Pompai, amit már azért nem néztünk meg Római tartózkodásunk végén, mert a fáradtságtól mozdulni alig tudtunk. Na, de még az elején voltunk a felderítésnek. Mindkettőnknek volt olyan elképzelése, amit szeretett volna beiktatni a látnivalók közé. Hajni elakart menni a Lídóra én a Via Appia Antikát akartam látni. Az átlag turistánál biztosan többet láttunk, de közel sem annyit, mint amennyit szerettünk volna. Szombat reggel volt, amikor megérkeztünk. Jellemzően tájékozatlanságunkra el döntöttük, hogy másnap megrohamozzuk a Vatikánt és amit lehet megnézünk . Ebből semmi sem lett. Szombaton mint említettem meg néztük a környéket. A hőség nagy volt és én minden áron hűsíteni akartam magam! Hajni tiltakozott, minek verem költségbe magam az utcai árus fagyijával, ám én hajthatatlan voltam. Olyan finom fagyit ettem, ami bőven meg érte az árát. Egyébként sem tudtam annyira faszari lenni mint ő. A Colosseum kőrengetegében úgy megszorult a meleg, mint egy katlanban . Alig legyintett meg itt -- ott egy kis szellő bennünket. Felüdülni találomra a Fórum környékén egy kedves hangulatos kis templomba mentünk be. Árkádos udvarán hatalmas pálmafa állt. A templomban különböző díszes és egyszerű szarkofágokban pihentek a néhai papok . Némelyiket úgy gondoltuk talán szentté is avatták. Az egyik ilyen síremlék néma kívánság és köszönő hely volt. Teljesen tele volt apró cédulákkal, amik a világ különböző nyelvén íródtak. Nagyon sok cédulán szerepelt a BÉKE és a SZERETET ami szerintem mindig a leg fontosabb dolog volt az emberiség életében. Az emberek életében ezek jelentették az örömöt, megnyugvást és a boldogságot. Ezt követően a Monumentó Vittórió Emanuel ll. hatalmas fehér márvány emlékművéhez mentünk. A 63 m magas emlékműhez széles lépcsősor vezet, ahol szinte elvesznek az emberek . A márvány oszlopok közt sétálva csodálatos kilátás nyílt a Palazzo Veneziára, szemben pedig Róma leghíresebb utcájára a Via del Corsóra .Mire mindezt végig jártuk és hazamentünk szállásunkra olyan fáradtak voltunk, hogy majd össze estünk . Előző éjszaka nem aludtunk, enni sem ettünk gondoltuk főzünk egy jó kis levest. Milánóban remekül sikerült, de itt az egy Istennek sem akart fel forrni a leveshez való víz. Már éppen szét akartam szedni a kis úti rezsónkat, amikor az egyik magyar férfi háborogva jött ki a szobájukból, hogy a fene vigye el Rómában csak 110 Voltos áram van nem tud megborotválkozni! Belenyugodva a leves nélküli vacsorába, teafüvet tettem a langyos vízbe azt ittuk a hideg vacsorához. Elnyújtózkodtunk pihenni, amiből az lett, hogy este 8 kor már aludtunk, mint a kis angyalok és az emelkedőn felfelé haladó motorok bőgését sem hallottuk az ablakon beszűrődve. Reggel vasárnap lévén elindultunk a Szt. Péter bazilikába misét hallgatni, vagyis inkább nézni. Mindkettőnket református templomban öntött nyakon a pap, keresztelésünkkor. Gondoltuk annyi Marxista szemináriumot hallgattunk már, hogy mindez jelentőségét vesztette. Minden esetre amennyi templomot meglátogattunk olasz utunk alatt, hogy az addig és azután elkövetett bűneinket is kis jóindulattal meg bocsájthatta a Jó Isten. Kisebb -- nagyobb zökkenőkkel a Terminitől emeletes busszal eljutottunk a Vatikánhoz. A Szt. Péter bazilika előtt értünk célba. A teret már elözönlötte a turisták és a rómaiak tömege . A Bazilika csodálatos , erezett márvány oszlopai méltóságteljesen tartják a tarka fényben csillogó kupolát. Az ember szinte elvész az oszlopok közt. Mi is megilletődve, szorongással telve jártuk körül a belső teret miközben megcsodáltuk a pápák síremlékeit a Pietát és mindent, amit láttunk. Ha valakinek arra támad kedve, hogy a Bazilikában gyónja meg bűneit, sok -- sok nyelven megteheti köztük magyarul is . Ahogy a nézelődést befejeztük éppen kezdődött a mise. Előre furakodtunk, hogy elég jó helyet tudjunk találni ahol megállhatunk és még hallhatunk is valamit. Legalább 30 pap vonult be színpompás ruháikban, akiknek a rangját nem ismertem. A misét 3 zöld ruhás celebrálta, akiket orgona és apáca kórus éneke kísért .Szép volt a szertartás, de mi egy óra múlva elkezdtünk fészkelődni és lassan kifele mozdulni a tömegből. Ezzel a cselekedetünkkel nem okoztunk osztatlan sikert a nálunk vallásosabbak körében. Ahogy nagy nehezen sikerült kijutnunk a tömegből elindultunk a kupolához. Gyalog 300 lifttel 500 líra, mindennek jól meg kérték az árát. Az is lehet, hogy csak a mi 100 dollárunk volt kevés ahhoz, hogy mindent meg tudjunk nézni belőle. Fentről szép kilátás nyílt a térre és a Vatikán művészien gondozott kertjére. A tetőteraszon bazárok sokaságában árultak különböző kegytárgyakat az apácák . Vettem én is egy kerámia képet IV.Pál arcképével / akkor ő volt a Pápa/ és elhoztam ajándékként anyósomnak . Ezzel az ajándékkal elnyertem a „ Kocsis család legrendesebb menye „ címet. Örült neki, Flóri kinevetett, nekem az a véleményem, hogy azzal kell kedveskedni aminek a másik ember örül. Úgy gondoltuk, ha már itt vagyunk megnézzük a múzeumot is. Elindultunk gyalog a fal mellett a lábunk majd leszakadt mire a bejárathoz értünk. Az igazi meglepetés csak most következett, ki volt írva a kapura, hogy Istenes napokon / valószínű Isten tiszteletet jelentett/ nincs nyitva a Múzeum. Te jó Isten még ez is, nem sok hiányzott az összeeséshez , olyan fáradtak voltunk már ismét. Minden esetre vissza mentünk a Bazilika bejáratához és próbáltuk megkeresni a Sistus kápolnát. Más tippünk nem volt elindultunk a tömeg után és valóban oda jutottunk. Amikor láttuk, hogy mindenki a mennyezetet kémleli akkor tudtuk, hogy jó helyen járunk. Gyönyörű volt a látvány és, mert a tömeg nem vette el tőlünk a látás lehetőségét így teljes pompájában élvezhettük Michelangelo csodálatos alkotását. Ahogy befejeztük a Vatikáni látnivalókat, bár fáradtak voltunk elindultunk térképpel a kezünkben és eljutottunk az Angyal várhoz amiről, azt gondoltuk múzeum. Az ajtó melletti tábla azt hirdette, hogy akkor éppen börtönként funkcionált. Az is megerősített bennünket ebben, hogy a kapuban fegyveres őr állt és minden bejáratot rács zárt el. Így aztán át mentünk az Angyalokkal díszített hídon és eljutottunk a Trevi kúthoz. Mivel gyalogos turisták voltunk itt már annyira fáradtak voltunk, hogy legszívesebben a vízben áztattuk volna a lábunkat. A kutat körül ülő színes társaság is elég fáradtnak látszott. Mindenféle ember üldögélt itt teljes békességben olyanok, mint amilyeneket Münchenben láttam a Schwabingban. A látvány szokatlan volt számunkra a vasfüggöny még felfogta ezt az áramlatot.