A vatikáni múzeum. 9/ 4. Mivel első nekifutásra nem tudtuk meg nézni a vatikáni múzeumot, így hétfőn újra neki indultunk meghódítani a látnivalókat. Most több szerencsével. Mikor odaértünk és láttuk a látogatók hadát, bent a hatalmas termeket rá jöttünk, hogy nem tudtuk volna egy nap alatt bejárni a Szent Péter bazilikát és a Múzeumot. Sajnos az itthon váltott múzeumi belépőnk ebbe a múzeumba nem volt érvényes. Csak a Nemzeti múzeumokba tudtunk bemenni vele és persze az volt a kevesebb. Nem sokat keseregtünk rajta. Célunk az volt, hogy minél többet lássunk, és ez úgy érzem sikerült is . A belépő elég borsos volt -- 500 líra -- Amikor bent voltunk rá bíztuk magunkat a tömeg sodrására, ami most is mint már sokszor hasznosnak bizonyult. Bejutottunk a kiállító termekhez ahol az útirányt már magunk választottuk meg. Mindig cipeltük magunkkal az Itália című úti könyvet amit, most amikor tudtuk volna használni természetesen otthon hagytunk. Itt is találkoztunk egy nálunk idősebb magyar házaspárral, akik úgy reagáltak amikor nem szólítottuk meg, csak üdvözöltük őket, hogy arcunkra fagyott az éppen kialakuló mosoly. Nem értettük, hogy mi nem tetszik ezeknek az embereknek akkor, amikor másik magyar is látja, amit ők. Ezek is azt gondolták rájuk akarunk akaszkodni, pedig eszünk ágában sem volt. Remekül eligazodtunk mi Hajnival kettesben mindenhol, itt is . Elmehettek tőlünk ezek a 2. számú utálatos ék is a búbánatos francba. Az a szerencse, hogy volt kellemesebb tapasztalatunk is. Na, de nagyon elkanyarodtam a múzeumtól pedig érdemes róla szólni nem is keveset. Nem elég a szókincsem ahhoz, hogy letudjam írni azt a káprázatos szépséget azt a benyomást amiben ott részünk volt. A szobor múzeum megtekintésével kezdtük. A szemmel alig belátható hosszú, széles folyosó bejáratánál amikor megálltunk alig tudtunk megszólalni. Szóval elmondani, leírni lehetetlen azt a sok pompázó, csodálatosan elrendezett márvány és kő szobrot. domborművet, plasztikát, amivel zsúfolásig volt megtöltve több terem. A világ minden tájáról származó művész kezéből származó sok, sok remekmű lenyűgözött bennünket .Fényképezni tilos mint minden múzeumban, de mire tudatosult bennünk addigra lencse végre kaptunk néhány érdekes szobrot .Ahogy haladtunk tovább a látnivalók közt egyik ámulatból a másikba estünk. A hatalmas falfelületeket csodálatos intarziákkal, csodálatos gobelin faliszőnyegekkel díszítették. A tömeg sodort bennünket egyik helyről a másikra így jutottunk el a képtárba utána pedig a szarkofág terembe. A képtár nem nagy de méltó volt a Vatikánhoz viszont később amikor összehasonlítottuk a Firenzei Ufici képtárral az Ufici vitte el a pálmát. .A szarkofágok kiállító terme egyedül álló, ultra modern csupa üveg több szintes épület .Fémtartókon voltak elhelyezve a műremekek. Fém absztrakt falak különítették el az egyes korokból származó leleteket. Mindez még eredetibbé, érdekesebbé tette az amúgy is különleges , hátborzongatóan szép kiállítást . A teljes délelőttünket itt töltöttük, egy csöppnyi teraszról belehetett látni a Vatikán művészien gondozott kertjére. Igaz senkit nem láthattunk az ott élők közül mégis szívesen bámészkodtunk, pihentünk egy kicsit . Amikor, szállásunkra vissza mentünk pihentünk ebédeltünk! Lassan ez a tevékenységünk különlegességnek számított, hiszen legtöbbször csak a magunkkal vitt kekszet rágcsáltuk, és a számtalan kút egyikénél ittunk rá vizet. Hajni jobban bírta a gyűrődést ,nekem viszont kész büntetés volt a már bevezetett koplalás. Hajni még azért is morgott, ha egy üdítőt vettem magamnak valahol, a gyümölcsöt pedig kész pazarlásnak tartotta. Valóságos öröm ünnep volt, amikor a házinéni megengedte hogy egy kis levest főzzünk magunknak. Pihenés és ebéd után úgy döntöttünk, hogy ki megyünk a Lidóra. Nem volt kimondottan fürdésre való idő, de a kíváncsiság hajtott bennünket na és persze az időnkkel is gazdálkodni kellett. Már jó előre kinéztük, hogy a földalatti a Colosseum mellől indul azzal akartunk utazni. Nos, hát akik patkány lyuknak titulálják a Római Metrót cseppet sem túloznak. Különösen nekem volt ronda látvány miután korábban láttam a moszkvai Metrót, ami a különleges állomásaival gyönyörű!! Itt a zsaludeszkák helye látszott a betonon , az egész koszos szürke és sötét volt. Az állomások bejárata drót hálóval van elválasztva, hogy mitől azt nem tudtam megfejteni. Nem kimondottan bizalom gerjesztő és drága is. Nem volt más utazási lehetőségünk ezzel índúltunk útnak a kevés utassal együtt. Minden esetre használható volt és fél óra alatt ott voltunk a Lídón. Nem voltunk nagyon elragadtatva. A tenger parton rengeteg szép szálloda áll sok, sok emberrel és méreg drága árakkal. Természetesen nem keleti valutában. A tengerparti strand különleges volt számunkra. Tele volt napozó kosárral, ernyővel, öltöző fülkékkel és sok fürdőző emberrel, itt láttuk először közelről a tengert. A parti homok mindenhol ugyanaz volt de a strand belépők ára között sok volt a különbség. Keresve a pénztárcánknak megfelelőt végig a strand hosszában jól elfáradtunk . Fújt a szél, a tenger hullámzott mi pedig jobb híján morogtunk egymásra. Este hét óra körül indultunk vissza és a szállásunkon beestünk az ágyba olyan fáradtak voltunk. Az ablakunk alatt szakadatlanul fékező és índúló autók áradata sem tudta meg zavarni az álmunkat. Másnap Nápoly - Capri kirándulást terveztünk. Este minden képen megkellett néznünk, hogy indulnak a vonatok a Terminiről. Szerettük volna elérni a hajót, amire otthon megvettük a jegyet. Közel volt a szállásunk a pályaudvarhoz gyorsan szerettük volna megtenni a rövid utat. Eszünkbe sem jutott, hogy bármilyen akadály felmerülhet útközben. Ez az esti vállalkozásunk mármint az, hogy a Via Cavonuron eljutni este a Terminihez, két fiatal nőnek és vissza, majdnem kudarcba fulladt. Gyakran elfelejtettük , hogy nem otthon vagyunk . A budapesti Rákóczi teret csak hírből ismerve, fel sem tűnt, hogy a Santa Maria Maggiorét elhagyva minden utcasarkon 2-3 nő álldogált meglehetősen nagy érdeklődés közepette. Amikor aztán mi a tömegen keresztül igyekeztünk átjutni az állomásra, lépten-nyomon leszólítottak bennünket. A nők konkurenciának a férfiak új árunak néztek bennünket. Szerencsére a megjegyzéseiket nem értettük igyekeztünk minél előbb kijutni a tömegből. Akkor esett le a tantusz és kezdett kivilágosodni az agyunk, amikor láttuk, hogy egy miniszoknyás lányon végig tapogattak mindent, amit a szoknya alatt találtak . Az egész környék tele volt katonákkal és gyanús civilekkel, akik válogattak a kurvák közt. Visszafelé az utca másik oldalán indultunk, ami biztonságosabbnak látszott és már arra is vállalkoztunk, hogy szemrevételezzük az utca másik oldalán zajló életet. Látunk kocsival elsuhanó „hölgyeket „ de az utcán álldogálók zöme még akkor is ott volt, amikor jöttünk visszafelé a szállásunkra. Lehet, hogy kitudtuk volna pótolni a 100 dollárt? Na, de „ gyáva népnek nincs hazája „. Baj nélkül haza értünk, megerősödött bennünk az addig már követett gyakorlatunk, amit nem mindig tartottunk be, miszerint este nem tekereghetünk a városban!