11./Firenze. A vonaton elhelyezkedve még kalandunk is akadt. A kocsiba egy középkorú és egy idősebb úr is helyet foglalt. A fiatalabb bajszos lecsapott Hajnira. Előbb normálisan beszélgetett velünk, de egyre szemtelenebb lett . Félóra múlva Hajni karjába is bele csípett. Erre Hajni begerjedt és angol -- olasz keverék nyelven rendesen kiosztotta, megtűzdelve ékes magyar kifejezésekkel is. Az idős úr jót derült bár szerintem senki nem értett igazán semmit, de a hanglejtések sokatmondóak voltak . Hajni próbálta elmagyarázni, hogy kivel, hol és mit csináljon szülő hazájában. A vége az lett, hogy még egy eldobott csikket is felvetetett vele mondván, hogy nem disznó ól az a hely ahol vagyunk. Ettől aztán meghunyászkodott és az italos fiútól vett egy üveg sört, amiből én mint csendes szemlélő is kaptam .Szerencsére a pasi félúton leszállt és utána sima volt az utunk csak a pimasz olaszt tárgyaltuk nagy bosszankodva . A több mint egy hetes utazás már eléggé megviselt bennünket. A frizuránk tépett alakot vett fel megmosni eddig nem volt lehetőségünk . Hogy a szépségünket mégis megőrizzük kis divatos szalmakalappal dobtuk fel a toalettünket! Ennek az lett az eredménye, hogy lépten nyomon különc amerikai turistának néztek bennünket. Rájöttünk, hogy az a legjobb, ha útitársainkat meghagyjuk ebben a hitben, mert a pénznek még a szagát is tisztelik. Nem dicsekedtünk vele, hogy olyan helyről jöttünk ahol nem divat még a bankbetét és a pénztárcánk is nagyon sovány. Eleinte megmondtuk, hogy Magyarok vagyunk, de ekkor a férfiak szemtelenkedni kezdtek / néhány hazánk lányának köszönhetően/. Idő kellett mire rájöttünk, hogy nyugodtan hazudhatunk a nagyobb respekt érdekében . Amikor egymással beszéltünk abból az idegen úgyis csak karattyolást hallott ki, mi pedig jókat nevettünk. Este volt mire megérkeztünk az állomásra, amit itt is elleptek a panziójukat felkínáló tulajdonosok .Egymást túllicitálva bizonygatták, hogy csak is ők tudnak a legjobb helyen , legolcsóbban , legközelebb szállást adni . Itt aztán bementünk a csőbe. Egy pasas ránk szállt és elhitette velünk elsősorban azt, hogy nem kell sokat gyalogolnunk. Fáradtak voltunk szerettünk volna minél előbb egy szobában letelepedni. Megállapodtunk az árban és rábízott bennünket egy nőre, aki elvezetett a szállodába. Már gyalogoltunk vagy tíz perce egyre nehezedő bőröndjeinkkel és még mindig nem érkeztünk meg. A nő látva mérgelődésünket egyre hajtogatta, hogy nincs messze, nincs messze. Nem ért semmit, Hajni piszokul berágott, hogy így átvert bennünket a tulaj .Csillapításom ellenére sem volt hajlandó egy lépést sem tenni, amíg én el nem mentem megnézni, hogy milyen messze van és, hogy néz ki a szállás . Nem voltam hajlandó és mivel látta, haláli nyugalmamat elment ő. Pár perc múlva felvidulva jött vissza , hogy mivel a 4 emeleten van a szállás , nincs lift és messze van az állomástól lealkudott az árból. Mit tesz egy kis sikerélmény, oda lett a méreg. A panziós fia segített felvinni a bőröndöket mi pedig örültünk, hogy végre fedél van a fejünk felett. Az ágy alá dugott kis rezsónkon megfőztük a mindennapi betevő levesünket , megvacsoráztunk kezdtünk feléledni. A tulaj elmondta ,hogy ha főzni, fürödni, hajat szárítani akarunk, mennyit kell fizetni. Mi már annak is örültünk , hogy a főzéssel átvertük azt aki még a levegőért is pénzt kért, az pedig nekünk már fogytán volt. A fürdést vállaltuk az már nagyon ránk fért, hajat mostunk és felfrissülve feküdtünk be a szép tiszta ágyba. Egész utunk alatt egyszerűek, tiszták voltak a szálláshelyek semmi panaszunk nem volt rájuk. Ilyenkor elnyúlva kitárgyaltuk, hogy nem létezik végig csinálni egy ilyen utat úgy, hogy csak a vonaton és az állomáson alszik az ember. Találkoztunk ilyen hazánk fiaival, akik annyit spórolhattak, hogy egy ócska pulcsival többet vittek haza . Mi nem tudtunk volna így úton lenni az biztos . Néha elő fordult, hogy a vonaton aludtunk, de másnap egy nagyobb forgószél elvitt volna bennünket, különösen amikor levest sem sikerült főznünk . Az, hogy napközben aludjunk luxus lett volna, mert mi azért jöttünk, hogy a lehető legtöbbet lássunk ebből a csodálatos országból. Egyébként nekem az alvással elég sok bajom volt . Ahogy megérkeztünk valahova a forgalom és a reklámok fényei nagyon zavartak . A szűk utcákon Firenzében egymást érték az autók , büdös volt és óriási volt a zaj . Ma viszont, ahogy a fejünket letettük elaludtunk és fel sem ébredtünk reggelig . Utunk során azt hiszem itt szívtuk be a legtöbb szénmonoxidot a nagy magyar alföldhöz szokott tüdőnkbe. Sokszor legyőzött bennünket a három nap alatt, ilyenkor valamelyik park meg tekintését javasoltam , de meg tette egy templom , vagy képtár is. Elhatározásunk, hogy korán kelünk csak terv maradt . Majdnem 8 óra volt mikor felébredtünk és kb 9 ig vakaróztunk . Hajni még ¾ 9 kor is egy szál viganóban járkált és morgott rám, hogy ne piszkáljam, mert estig még rengeteg időnk van. Reggelenként igyekeztem a maradék kajánkból jól bereggelizni , mert zsarnok barátnőm nem volt hajlandó napközben éhség miatt haza menni. Szerinte így is túlsúlyos vagyok és nem árt a fogyókúra. Minden esetre mire haza értünk lement rólam vagy 5 kg . Az állomáshoz ugyan messze laktunk , viszont minden mást könnyen megtudtunk közelíteni . Közvetlenül a bazilika mellett volt a szállásunk így elsőnek a csoda szép templomot néztük meg , ami a Római szt Péter bazilika mása csak persze kisebb .Szerintem nagyon be van szorítva a házak közé. A Firenzeiek esküsznek rá, hogy szebb, mint a Római. Innen utunk az Uffizi képtárba vezetett, úgy 10 óra lehetett és ki sem jöttünk du 2 ig .Az ember észre sem veszi, hogy mennyi időt tölt el a csodálatos képek között . Kezünkben az otthonról hozott útikalauzzal sok képet tüzetesen meg vizsgáltunk . Nem akartunk lemaradni arról, hogy tudjuk mit láttunk . Na, persze nem szakmai szempontból hanem „ csak úgy mégis „hogy ne vigyen félre bennünket a sok szép művészeti élmény. Rengeteg volt a turista itt is, mint bárhol Olaszországban néhol alig fértünk el egymástól. Ezekben az években kezdett beindulni a turizmus, aki tehette útnak indult felfedezni a világot és azt, ami a háború után megmaradt belőle. Az Olaszok ügyesen kihasználták az emberek igényeit. Sok időt eltöltöttünk a képtárban az időnket pedig egyre jobban bekellett osztani. Erre a délutánra maradt még a Medici kápolna és könyvtár, síremlékek , szobrok a híres szürke márvány lépcső, ami a könyvtárba vezet fel. Firenzében minden Michelangelóról szól, az egész várost az ő remekművei uralják. A könyvtárban alig voltak turisták, nekünk kellemesebb volt, aki nem látta annak kevesebb lett a tarsolyában egy szép élménnyel. A könyveket templomi padokban helyezték el, mindenki beülhetett, kezébe vehette , megnézhette a gazdagon díszített csoda szép régi könyveket. Bár elolvasni nem tudtuk mégis lenyűgözött bennünket a szépségük. Az jutott eszembe, hogy talán erre a helyre lehet használni azt a megfogalmazást, hogy a tudomány és a művészet szentélye. Másnapra maradt a város, a Michelangelo park, az Arnó híd az arany üzleteivel. Az arany bazár közel volt hozzánk itt kezdtük a napot. Nem akartunk hinni a szemünknek, amikor végig mentünk és láthattuk a csodálatos ékszereket. Mindegyik mestermunka volt mi pedig csak csodálhattuk, mert pénzünk szinte semmi. Az apadó maradékot bekellett osztani arra a néhány napra, ami még hátra volt olaszországból. A híd teljes hosszában arany bazár, kis üzletekkel. A híd két végén őrök állnak, este pedig bezárják a kapukat nagyon különleges és érdekes volt. Rengeteg ember ténfereg a bazár soron, nézelődik , válogat, alkuszik és csak ritkán vásárol. Mi is ezek közzé tartoztunk ugyanis abból a száz dollárból amit az MNB számunkra kiutalt sok apróságot kellett vinni megértő családomnak. A fejem meg fájdult a sok szép arany holmi látványától a szívem pedig érte. Kiszellőztetni a fejünket elmentünk a Michelangelo parkba. Akkora Dávid szobor van a város szélén lévő magaslaton, mint egy obeliszk. Spanyol lépcsőn lehet felmenni, ami tele volt békésen üldögélő hippikkel . Úgy látszik utánunk jöttek Münchenből. Mi is, mint két fáradt vándor leültünk közéjük, ügyet sem vetettek ránk pedig eléggé kiríttunk közülük . Kellemesen telt ez a délutánunk, itt már nagyon éreztük, hogy hazafelé tartunk. Minden szép látnivaló ellenére vágytunk már minél közelebb lenni a határhoz az otthonunkhoz.