14./ Bécs, nyomozónak álltam. Ahogy vonatunk begördült a Westbahnhofra és megcsapott a Dunáról jövő levegő illata , ami csupán néhány kilométer és magyar országon folyik, engem elfogott a honvágy . Olyan erősen, hogy legszívesebben átszálltam volna a budapesti vonatra , hogy reggelre már otthon legyek. Mint mindig ez alkalommal is Hajni volt erősebb. Jól összeszidott, hogy ezt az egy napot már csak kibírom, valahogy ne rohanjak annyira. Azt is megkockáztatta, hogy nem vagyok egészen normális, ne nyűglődjek annyira, rossz rám nézni. Persze neki könnyű volt, mert nem várta otthon senki, legfeljebb egy barátja, de az én gondolataim már a körül jártak, hogy indult a suli, mert szept 2 volt. Ez volt az első alkalom, aminek oka volt, hogy az apjuk indította őket a suliba. Egész nap nem ettünk, pénzünk is kevés. Nekem összesen 50 Schillingem volt, szállásra kevés, éhezéshez sok. Elhatároztuk, hogy nem kínlódunk szálláskereséssel, ennyi pénzzel úgyis meddő vállalkozás lenne. Megmaradt valutámat befektettem 10 darab zsömlébe és két üveg sörbe. A büfés nő, csak lesett rám azt hitte biztosan, hogy mindet egyedül akarom meg enni. Csomagjainkat beraktuk a megőrzőbe így csak az éléskamránkat kellett hurcolászni, ami végre kezdett könnyebb lenni, mint az út elején. Jó magyar szokás, szerint kipakoltunk mindent a kis váróterem egyik asztalára és megvacsoráztunk a kőkemény, madárlátta otthoni szárazkolbászból, és megittuk rá a sört. Bár, hogy valami újat mondjak Hajni ezt a nagy lakomát tékozlásnak tartotta az én közérzetem viszont rengeteget javult. Mivel szállást nem kerestünk az állomás várótermében töltöttük az éjszakát. Gondoltuk mi is kibírjuk egyszer úgy, mint sok honfitársunk két héten át. Kibírtuk, azt nem mondanám, hogy kellemesen, de eltelt az éjszaka. A kőpadok, olyan kemények voltak, mint a kő. A kapitalizmus sem tudta megpuhítani, de még a mi kommunista fenekünk sem, mindent kipróbáltunk a kényelem érdekében, hátunkat egymásnak vetettük így próbáltunk szundikálni egy kicsit. Ezt az éjszakát nem kívánom az ellenségemnek sem. A váróterem kicsi volt két ajtóval, amit ránk zártak a vasutasok, mondván hogy biztonságosabb lesz ez így. Feltehetően nekik volt igazuk. A rendőrök este reggel razziáztak, hozzánk azonban nem szólt senki. Az viszont valóban jó volt, hogy néhány magyar turistán kívül nem volt más társaságunk. Összesen 10 en lehettünk, beszélgetni nem volt kedve senkinek a fáradtságtól. Reggel amikor kinyitották az ajtókat kezdtünk mi is éledezni, kicsit beszélgetni amikor megindult a jövés menés. Nem győztük elgémberedett csontjainkat helyre igazgatni . Hajni reggel 5 kor elment megkeresni egy bécsi ismerősét. Egyedül maradtam és szóba elegyedtem két magyar fiúval, akik ugyancsak hazafelé tartottak . Az egyik elment kaját venni a másik fel - alá járkálva próbálta formába hozni elgémberedett csontjait. Ekkor kezdődött életem nagy nyomozási bravúrja! Mint minden nagy eset ez is teljesen egyszerűen kezdődött. Bejött a váróterembe egy fiatal nő és leült az egyik asztal mellé , megírni egy képeslapot. Közben a pénztárcáját maga mellé tette a padra. A másik ajtón bejött egy papagáj sárga kosztümbe öltözött 40 év körüli vörös hajú nő. Leült szorosan a másik mellé ott ahol a pénztárca volt. Volt nála egy divatos nagy méretű tarkavirágos szatyor, amibe villám gyorsan betette a pénztárcát. Egész idő alatt, ami lehetett egy fél perc, farkas szemet nézett velem . Abban a pillanatban, amikor szólásra nyitottam a számat felállt és kiment az egyik ajtón, amelyik a csarnokokhoz vezetett, vele egy időben a meglopott nő a másik ajtón ahol hullámzott a tömeg. Annyira gyorsan történt az egész, hogy csak a fiú hallotta a felháborodott kiáltásomat, hogy „ nézd már meg lopta! „ Teljesen ledöbbentem a sárgaruhás nő pimaszságán és mire szólhattam volna mindkettő eltűnt a pályaudvar forgatagában . Szóltam a magyar srácnak, hogy vigyázzon a csomagomra megnézem merre ment a károsult, feltehetően osztrák fiatal nő. Még ki sem mentem a váróteremből, amikor jött vissza lesápadva. Kérdeztem, hogy a pénztárcáját keresi, mondta, hogy igen . Felajánlottam , hogy segítek megkeresni a nőt, mert láttam ki vitte el. Elindultunk a csarnok felé ahol sok szerelvény állt bent. Közben vissza jött az a fiú, aki kajáért ment és csatlakozott hozzánk. A nyomozók tanulhattak volna tőlünk, ahogy beindultunk a zsúfolt, vonatokkal teli pályaudvaron. Olyan volt az egész környék, mint a méhkas, menni alig lehetett. A vágányokon szerelvények álltak indulásra készen. Mi is elindultunk és kérdezősködtünk, első sorban a vasutasoktól, akik egy perc alatt a szövetségeseink lettek. Minden bent álló vonatra felmentünk másik oldalon le. Nem tudom, hogy képzeltük ezt a hajtóvadászatot. Az biztos, hogy ilyen naiv nyomozást a jó Isten sem látott. Minden rendszer nélkül jártuk végig a pénztárakat, peronokat, vonatokat és kerestük a sárga ruhás nőt. Volt ahol látták volt, hogy a vasutasok másikat hoztak elénk, akit elengedtünk azonnal. Az igazit talán még ma is megismerném, úgy megnéztük egymást. Lassan dél felé járt az idő , holt fáradtak voltunk valamennyien és eredmény sehol. Abba akartam hagyni a keresést, de annyira könyörgött a kis fiatal nő, hogy azt mondtam na, jó még egyszer menjünk körbe az állomás körül. Ahogy elindultunk, mit ad Isten az első kerítés kövön ott ült a mi sárgaruhás babánk. A sárga kosztümre felvett egy barna orkánkabátot ott volt mellette a tarka táska, amibe a pénztárcát tette .Megkérdeztük németül, hogy nem talált e a váró teremben egy pénztárcát. Mondta, hogy nem ő csak most érkezett a vonattal és várja a barátját . Na, ha várod majd meg érkezik mondtam magyarul a srácnak . Majd sugdostam nekik, hogy menjenek rendőrt hívni, addig én nem kopok le a nőről. Mindezt a nőtől két lépésre tárgyaltuk meg magyarul, amit hallott és mint később kiderült értett is . Feltűnt nekem, hogy nagyon ideges lett, de akkor még nem tudtam miért. Megálltam és nem tágítottam mellőle . Elakart menni taxival, de valami ok miatt nem vitte el. Bement a pályaudvar forgatagába és beadta a földszinten lévő csomagmegőrzőbe a virágos táskát. Óriási volt a tömeg annyira figyeltem, hogy majd kiesett a szemem , mégis eltűnt előlem. Olyan ideges lettem, majd sírva fakadtam. Tekingettem minden irányba és egyszer csak meghallottam, hogy az emeletről a nevemen szólítanak. Az történt, hogy amikor jöttek a rendőrrel arra akart eltűnni és beléjük szaladt. Nagy kő esett le a szívemről, hogy mégsem volt hiábavaló a félnapi nyomozásunk. Bementünk az őrszobára és én mint koronatanú elkezdtem előadni az esetet. Minden tudásomat előszedtem hogy ékes Magyar - Német keverék nyelven elő tudjam adni a történteket. A rendőr nyugtatott, hogy ne legyek ideges, mert ő tökéletesen érti, amit mondok . Kérésemre mégis hívott egy magyarul tökéletesen beszélő rendőrt, akinek aztán töviről -- hegyire elmondtam a történteket. Mikor oda értem, hogy a csomagmegőrzőben van az a bizonyos virágos táska, amibe a pénztárcát tette, rögtön kérték a blokkokat. Az összes csomagját hozták 10 percen belül és bevágták az iroda sarkába. Mutatom a táskát , a rendőr belenyúlt és kiemelte belőle a pénztárcát. A nőnek pechje volt nekünk pedig óriási szerencsénk. Az eszembe sem jutott, hogy a pénztárcát el is dobhatja, szerencsére neki sem, ez lett a veszte. Ahogy a pénztárca és benne a pénz előkerült, megszólalt magyarul. Azt hittem elájulok, amilyen a szerencsém egy honfitársamat kaptam el! Na, hát mondtam én annak a nőnek mindent , csak azt nem hogy tisztességes. Mikor ott tartottam a szóáradatban, hogy letagadom, hogy én is magyar vagyok, kérték az útlevelét. Amikor láttam, hogy nem kék, hanem bordó könyvecskét vesz elő, megkönnyebbültem . Azonnal kiderült, hogy Jugoszláv állampolgár az illető. Ekkor aztán a kis osztrák asszonykával egymás nyakába borulva sírtunk örömünkben, így vezetve le az egész napi feszültséget. A rendőrök mosolyogtak és elkezdték felvenni a jegyzőkönyvet. Minket a fiúval hamar elengedtek, megköszönve a segítségünket. Hajnikám már várt a kis váróteremben és szokás szerint zsörtölődött. Kifejtette, utunk alatt sokadszor, hogy nem vagyok egészen normális, mit rohangálok, de meg jött a kedvem! Nem akartam magyarázni, hogy ez a rohangálás nekem milyen sokat jelentett, hogy ez bennem van, nem tudok meglenni nélküle. Többet ér egy így szerzett barát két közömbös embernél. Az pedig még jobb, ha ezzel használtam a magyarok hírnevének. Úgyis ránk fért a két hét tapasztalata alapján. Amikor ez a rendőr és az asszonyka elmeséli a „ sztorit „ már mindjárt dicsér is bennünket, ennek pedig mi tagadás igenis örültem. Szó nélkül bekóboroltam ezek után Hajnival a várost, aki hajnalok hajnalán nem találta meg az ismerősét . Amikor a maradék pénzét sikerült elkölteni sokkal jobban érezte magát. Az egész napi rohangálás után ismét fáradtan keveredtünk vissza. Újdonsült osztrák barátnőm ott ült a padon remélve, hogy még nem utaztunk haza . Mielőtt elindultunk a városba én bementem az őrszobára, hogy megmondjam, hol talál meg délután amíg el nem indulunk haza. A délelőtti helyes fiatal rendőrt ott találtam, elmondtam miért jöttem, megörült nekem. Azzal kezdte, hogy nem akarok e Bécsben maradni, mert az ilyen embereket szívesen fogadják. Mondtam, hogy nem értem mit mond.„ Érti azt maga ,” de azért még egyszer elmondta. Mondtam, hogy feltehetően otthon is szívesen fogadnak már, vár otthon népes családom. Azt már csak gondoltam, hogy engem három hét után már szaros madzaggal sem tudnának megkötni azt is elrágnám, hogy haza mehessek . Így szalasztottam el a disszidálás lehetőségét és építettem még egy ideig a szocializmust. Később megtudtam, hogy a nőt kiutasították Ausztriából és valamilyen egyéb büntetést is kapott. Amikor, összetalálkoztunk Traudival, mert már a nevét is tudtam megörült nekünk. Azért várt rám, mert látta, hogy csak délután indult a vonatunk. Megebédeltettük a maradék száraz kolbászunkból és utána sört ittunk, amit ő hozott. Címet cseréltünk és abban a tudatban váltunk el, nem valószínű, hogy valaha találkozunk . Mégis örültem amikor otthon már várt rám a postán egy kis csomag amiben patkó buksza, bécsi kendő és parfüm volt. Ennél azonban többet ért, hogy a kalandból barátság lett ami már 47 éve tart. Sok sok látogatáson és közös élményen vagyunk túl. Este 10 kor érkeztem Szolnokra, a gyerekek örültek nekem különösen Cicuskám volt oda az örömtől, hogy három nappal hamarabb hazaértem a tervezettnél. Flóri sem bánta, hogy vissza adhatta a gyerekek felügyeletét a családi gondoskodást. Megállapítottam magamban ,hogy szép szép az utazás, de legjobb, amikor az ember haza érkezik ,oda ahol várják. Traudival olyan barátság alakult ki köztünk, amilyen azt hittem nem létezik két teljesen különböző ember közt. Nem tud ma sem egy szót sem magyarul, az én német tudásom kicsit javult. Amikor valamelyikünknek öröme vagy bánata van, mindig egymáshoz szaladunk kiönteni a lelkünket. Mivel nincsenek véletlen találkozások, mindketten azt gondoljuk, hogy előző életünkben már volt közünk egymáshoz. Lehet, hogy az én babaként meghalt testvérem jött vissza ő benne? Ki tudja, örülök neki, hogy találkoztunk. Így zajlott le ez a nagy kirándulás, amit felejthetetlen emlékként őrzök magamban ma is és most megosztottam veletek. Köszönöm, hogy elolvastátok. Most kis pihenőt tartok, aztán kitalálom, hogy mivel folytassam, örülök ha adtok tippeket, utazások vannak még a tarsolyomban és apró történetek is. Azt sem tudom, hogy milyen gyakran tegyem fel az egyes részeket, találjuk ki együtt.