4/ Ezen a napon, valóban Romániában utaztunk. Amikor Kati és Gabi is előkerült a sátrakból, akkor derült ki, hogy mindenki el van zsibbadva. Körülöttünk a hegyek olyanok voltak, mintha valaki felgyújtotta volna az erdőt. Gyűrűkben gomolygott a köd, párolgott az éjjel leszállt hatalmas harmat a folyó zúgott. Este a sötétben már nem láthattuk a környéket a nap most még, csak a hegy tetejét világította meg, minden csillogott. Nem sokáig gyönyörködtünk a táj szépségében, reménykedtünk a következő éjszakai helyeink, ha nem is lesznek ilyen szépek legalább kicsit melegebb lesz. Szerencsére az időjárást illetően nem mi döntöttünk, mert nappal meleg volt éjjel hideg, a jó Isten sem tudott volna a kedvünkre tenni. A hűvös reggelen nem reggeliztünk, úgy gondoltuk majd egy alkalmas helyen megállunk. Nyolc óra körül a nap már melegen sütött az Olt folyót magunk mögött hagytuk, de találtunk egy tiszta vizű patakot, aminek lehajtottunk kocsival a víz melletti homokos partjára. Nagy mosakodást rendeztünk a patakban, kihámoztuk magunkat az éjszaka ránk nőtt melegítőkből, a férjeink borotválkoztak. Egy szóval rendbe szedtük magunkat. Nem reggeliztünk, mert nem messze voltunk Pitestitől, az első igazi Román nagyvárostól. Gondoltuk bevásárolunk valahol, különösen a zöldség, gyümölcs hiányzott, mert azt nem hoztunk magunkkal. Hamar beértünk a város főterére, ahol éppen piac nap volt. A város nem mutatta a szebbik oldalát, de a piac még a városképnél is lehangolóbb volt. Lehetett kapni mindent, ömlesztve a földön, nem az itthon megszokott rendben. Néhol kicsit összetaposva, pokoli volt a hangzavar a mi fülünknek. Egy szót sem értettünk, csak mutogattunk, alig tudtunk a szűk standok közt mozogni, egymást lökdösték az emberek. Megvettük, amit nagyon akartunk, a fiúknak egy fűzér erős paprikát, nekünk zöldpaprikát, paradicsomot, gyanús kinézetű hulló almát. A piac szélén találtunk egy tej boltot ahol savanyú tej volt, azt nem kértük, vettünk viszont sajtot, amit később jó étvággyal megettünk, finomak a hegyi legelőn nevelt állatok tejéből készült sajtok. Sok halbolt volt a környéken, szeretem a halat, de még az én orrom is nehezen bírta az illatnak nem nevezhető szagot, ami inkább bűz volt. Nagy hordóban sózott tengeri hal vitte el a pálmát bűz ügyben, amit ennek ellenére úgy vittek a helyiek, mintha ingyen adták volna. Vettünk néhány konzervet, azt legalább nem láttuk mi van benne. Piaci körutunk csúcspontjaként betértünk egy hamisítatlan késdobáló kocsmába konyakot inni. Itt aztán megtörtént az első átverésünk, jó hogy az elején legalább tanultunk. Az elfogyasztott konyak árát Flóri és Kati is kifizette, amire azonnal rájöttek, de a kocsmáros nem tudott, vagy nem akart magyarul így aztán azon kívül, hogy szidtuk az anyját, egyebet nem tudtunk tenni. Ha tehettük megittuk reggelenként, vagy este a kis pohár konyakot, most elhatároztuk, hogy inkább veszünk egy üveggel és beosztjuk. Mire haza keveredtünk, majdnem rászoktunk a konyakra. A kellemes tapasztalatokkal felvértezve, kijutva a városból az első út menti nagy fák alatt megreggeliztünk. A két fiúnak potyogott a könnye az erős paprikától, gondolom, még utána is néhányszor. Az erős paprika hóbort egész úton megmaradt, nem tudtuk szívből sajnálni őket. Kezdett a sík vidéken ismét meleg lenni, néhol az aszfalt is puhult. Megállás nélkül mentünk Bukarestig, ahol az volt a tervünk, hogy kicsit széjjelnézünk. A tervből csak a kicsi valósult meg, mert, ahogy véletlenül egy strand mellett haladtunk el, azonnal megálltunk, és maradtunk. A strand hatalmas tóparton volt kialakítva, sok fával napozó ágyakkal és kellemes stégekkel, csónakázni is lehetett. Jót szundítottunk a fák alatt kipihentük végre az éjszakai fáradalmakat. Dél elmúlt mikor elindultunk keresni valahol egy éttermet, levest akartunk enni, ami már nagyon hiányzott. A magyar pincér ajánlotta, hogy készít nekünk sültet, de ha levest akarunk enni azt csak a belvárosban tudunk. Elindultunk rátaláltunk egy jó kinézésű étteremre, beszélni nem tudtunk így aztán a pincér elhanyagolt bennünket. Közeli asztalnál egy fiatalember megunta a várakozást és nem éppen úri stílusban tette szóvá, így mi is megkaptuk a levesünket, amivel végül semmi bajunk nem volt. A városból csak az új városrészt láttuk, hasonlított a mi lakótelepeinkhez. Ahogy kicsit betévedtünk a régi utcák közzé azok szűkek, elhanyagoltak voltak. A közlekedés maga volt a katasztrófa, stop lámpa nem volt, indexet nem használtak, vagy a kezét tartotta ki a vezető mutatva a sáv váltás irányát, vagy egyszerűen kinyitotta a kocsi ajtaját azzal jelzett. Azon csodálkoztunk, hogy nem láttunk koccanást sem. Igyekeztünk megtalálni a Constantába vezető utat. Nem volt olyan egyszerű, ahogy gondoltuk, legalább háromszor megkerültünk egy háztömböt, amikor végre megláttunk egy magyar autót és a nyomukba eredtünk. Az első helyen ahol lehetett megállítottuk őket, kiderült, hogy jól gondoltuk, ők is a tengerpartra igyekeztek. Ajánlották, hogy kövessük nyugodtan őket. Bukaresttől 20, 30 km re megálltunk egy falunál ott beszélgettünk velük. Ajkáról jöttek, jól felszerelve mindennel, mivel már jól benne voltunk a délutánban megbeszéltük, hogy éjszakára együtt maradunk. Ez a vidék eléggé kietlennek tűnt, gondoltuk semmiképpen nem árt, ha többen leszünk. A pihenő után felvettünk egy Lengyel fiatalembert, aki a 40 km re lévő lerobbant kocsijához vitt alkatrészt. Hálálkodott, mikor célba ért. Ettől kezdve, folyamatosan kerestük a megfelelő sátorhelyet, amit nehezen találtunk meg. Az egyik egy kocsma mellett lett volna, de nem bíztunk benne, a mási egy erdészháznál, de mikor közelebb mentünk sok kacsa liba olyan hangzavart csinált, hogy azt is kipipáltuk. Végül Slobovicához közel, találtunk egy kis folyót, aminek a vize agyagos volt olyan, mint a tejeskávé. Keresgélésre nem volt idő, így is reflektornál állítottuk fel a sátrakat. Alkalmi ismerőseinknek spirituszfőzőjük, hűtő táskájuk és óriási önérzetük volt. A telihold besegített a világításba, szúnyogokat mutatóban sem láttunk és itt végre éppen kellemes volt minden, még a hőmérséklet is. Beszélgettünk egy keveset, mindenki fáradt volt, elköszöntünk tőlük, mondtuk, hogy mi korán akarunk indulni. Reggel arra ébredtem, hogy Flóri az összes tartó cöveket kihúzta a sátor körül, ami így teljesen betakart. Kénytelen voltam nagy morogva felkelni.