2. Utazunk! A repülés, különösen nálunk nem volt olyan mindennapi, mint most amikor már az unokáim röpködnek a világban, az én nagyanyám a falu határánál nem jutott messzebb, gyalog. Nem sokat repültem, de az utak mindig hatalmas élményt jelentettek számomra. Szerencsém volt, ablak mellett kaptam helyet, igaz a szárny felett, nem zavart így is szép volt a kilátás. A nap hét ágra sütött, szinte szikrázott a levegő. Pestből nem sokat láttunk, Magyarországból sem sokat 20 perc alatt fent voltunk a Kassa, Dansk, Helszinki útvonalon. A TU. 154 es gépek nem voltak a legnagyobbak már akkor sem, de mivel az igazi nagy gépeket nem ismertem, nekem ez volt a „ csúcs „ az igazi repülés. A tenger felett maketteknek látszott minden, a hajók valószínűtlenül úsztak a vízen, vagy inkább álltak. Amikor közeledtünk Helszinkiben a leszálláshoz, megtette a gép a kötelező tiszteletkört, olyan volt mintha egy vadlúd hátán repülnék, miközben alattam elterül több meseváros, amiket Legóból építettek fel. Minden szabályosan volt elrendezve a tavak, fák, erdők között és mi ámultunk a szépségeken. A reptér nem nagy, talán kisebb, mint Ferihegy a mi gépünk volt az egyetlen leszálló gép. Az autóbuszok vártak bennünket, itt már mindenki csoportokba alakult és később is ezekkel a buszokkal mentünk tovább. Bevittek bennünket a néhány km. re lévő város egy kellemes szállodájába ahol nem nagyon pakoltunk ki , csak rendbe tettük magunkat a délutáni programhoz, mert másnap reggel utaztunk tovább. Zsókával voltunk együtt, pillanatok alatt művészi rendetlenséget csináltunk, ami aztán egész héten jellemző lett ránk. Ebéd után színházba mentünk ahol a Finn – Magyar baráti hét megnyitójával vártak bennünket, amin az egész csoport részt vett. A műsor szörnyűvolt ismeretlen magyar amatőr zenekar és még amatőrebb finn tánccsoport adott műsort. Beszédet mondott Horváth István, Helszinki polgármestere és talán még ketten. Meleg és tömeg volt, fáradtak voltunk alig bírtuk ki, majd el aludtunk. Itt még nem ért véget a nap, este 6 kor a városházán adott fogadást a polgármester a tiszteletünkre, amitől ugyancsak nem voltunk elragadtatva. Bezsúfolódtunk egy terembe 250 en , 5 perc köszöntő után tolakodás az italos ételes asztaloknál, itt kellett volna ismerkednünk. Ebből akkor nem lett semmi, szerencsére nem tartott sokáig végre vissza mehettünk a szállodába. Fürdés, pihenés, alvás szinte belezuhantunk az ágyba. Reggel arra volt csak idő, hogy a buszból, kutyafuttából megtekintsük a város nevezetes épületeit. Kívülről láttuk a Finnlandia palotát, belülről egy templomot, láttuk az éppen átadott új városrészt, ami szuper volt. Egy ember tervezte a fülétől a farkáig parkokat, parkolókat, utakat és ő irányította az építkezést is. A városrész neve Topiola sajnos csak egy percre álltunk meg nagyon szép, különleges. Ebéd után indult mindenki saját testvérvárosába, mi Rihiimikibe, ahol nagyszerű élmények vártak ránk. A város vezetői vártak és üdvözöltek bennünket, együtt mentünk el a kijelölt szállásunkig, ami kétszobás lakásokból álló kollégium volt. Négyen laktunk benne itt tartózkodásunk alatt. A célnak megfelelt csak aludni voltunk itt. Igazságtalan lennék ha nem említeném meg Gyöngyikét a tolmácsunkat, aki annyira kancsal volt, hogy tényleg nem lehetett tudni merre néz a tolmácsolása is ilyen volt. A pesti lányok hozták magukkal nekünk nem sok dolgunk volt vele. Amikor együtt ment a csoport mindig el tudtunk menni mellőle. Az első Rihimiiki tolmácsoláson szerencsésen túl jutott, mi is. megbeszéltük az esti programot, ami a városi uszoda szauna „ osztályán „ volt. Kíváncsian vártuk az estét.